A lassan kétszázadik születésnapját ünneplő Magyar Tudományos Akadémiának az 1825–27-es országgyűlésen való megalapítása után négy évtizeden át nem volt saját székháza, hiszen a Lánchíd pesti hídfőjénél álló otthonuk ünnepélyes megnyitójára csak 1865. december 11-én kerülhetett sor.
A Friedrich August Stüler által megálmodott, historizáló neoreneszánsz palota – aminek kivitelezését a kor két ismert hazai tervezője, Szkalnitzky Antal, illetve Ybl Miklós irányította – megszületése nem volt egyszerű, hiszen a rendszerváltás után előkerült, hosszú időn át eltűntnek hitt tervlapokon jól látható, hogy az építészek egymástól igen távol álló, különböző méretű épületekben gondolkodtak, a viharos évek után azonban végül mégis egy igazi, azonnal jelképpé váló óriás jelent meg a Duna partján.
Az akkor Bécsben őrzött Esterházy-gyűjtemény befogadását egyik elsőszámú céljának tekintő palota tele van az utcáról észrevehetetlen részletekkel – ezek közül talán a legmeglepőbbek a harmadik emeleti, felülvilágítós terek, ahol 1865-től 1905-ig a festmények, majd 1907-től a második világháború kitörésének évéig a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának kiállítása kapott helyet.
A homlokzatok, illetve a csodás teremsorok arca az átadás óta eltelt közel százhatvan évben természetesen megváltozott: a Széchenyi István tér felé néző főhomlokzat tetejéről eltűntek például a kiugró középrészen ülő szfinxek, a második emeleti teremsort pedig a második világháborúban elszenvedett sérülések után jóval egyszerűbb arccal, kariatidák nélkül állították helyre, a különböző szinteken lévő tereket pedig pedig Csánk Elemér tervei szerint 1950–1953 között építették át.
A helyét a Kádár-kor utolsó évtizedére kinövő Akadémiai Könyvtár végül a palotával egyidőben született MTA-bérházat (ép. Ybl Miklós, 1863–1864) is bekebelezte. Mányi István munkájaként (1985–1988) a főépület is megújult: a régi könyvtárak klubszobává váltak, a második emeleti termeket újratervezték, sőt, a kariatidák egy része is újra megjelent a homlokzaton. A rendszerváltás utáni években (1991–1994) a helyreállítás folytatódott, hiszen az eredeti díszítések megmaradt részletei segítségével az egykori képtárat is sikerült helyreállítani – írja Sisa József az MTA oldalán.
A ház arca még most, 2022-ben sem egyezik meg az átadáskori állapottal, a hatósági építési rendszerben március 18-án engedélyezésre beadott tervek szerint ez azonban rövidesen újra változni fog.
A február 25-én elkészült tervcsomag engedélyezése, majd a kiviteli tervek létrejötte után akár már idén megkezdődhet a főépület és a könyvtárrá vált bérház helyreállítása, aminek a tervlapok szerint
- a különböző típusú mészkővel, illetve siklósi és bükkösdi márvánnyal burkolt felületek felújítása,
- új vörös kőpala tetőcserepek felhelyezése,
- az oromzaton ülő égetett kerámia épületszobrok, illetve kandeláberek helyreállítása,
- az 1870-es években készült fotókon még látható, a következő évtizedre azonban eltűnt oromzati szfinxek másolatának elhelyezése (ezek egy rejtett acélvázon, műkőből születnek majd meg),
- a festett fenyő nyílászárók és spaletták, valamint a tölgyfa kapu restaurálása, illetve a rossz állapotú nyílászárók az eredetivel megegyező arcú, gerébtokos ablakra való cseréje,
- a felülvilágítók eredeti acélszerkezetének megtartásával történő üvegcseréje
is részét képezi majd, sőt, néhány modern elemet is beépítenek, hiszen a terveken
- korszerű, hőszigetelt, napvédő üveg nyílászárók
- kerámiaprintelt, mintás üveg függönyfal,
- illetve kerámiaprintelt, csúszásgátlós, árnyékolóval felszerelt járható üvegfödém
is láthatók.
A két ütemben megvalósuló terveket segíti, hogy a kormány egy 2020. március 19-i rendeletével nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé tette az épületegyüttes felújítását és bővítését, így a projekthez
- nincs szükség tervtanácsi véleményre,
- településképi bejelentési, illetve véleményezési eljárásra,
- sőt, építészeti-műszaki tervpályázati eljárást sem kellett lefolytatni,
a munkákkal pedig direktben bízhattak meg egy építészirodát, jócskán lerövidítve az engedélyezésre leadott tervek megszületésének idejét.
Az üggyel kapcsolatban felmerült kérdéseinket a Magyar Tudományos Akadémia sajtóosztályával is megosztottuk, amely válaszában még több részletre mutatott rá.
Az épületről – amelyet utoljára negyven éve újítottak fel – az MTA kijelentette: a III. emeleti kiállítótér és előadóterem
a felmérések, illetve épületdiagnosztikai vizsgálatok pedig rámutattak a rekonstrukció halaszthatatlanságára, így a ház nem egyszerűen csak elavult, de a további használat, illetve az értékek megmaradása érdekében minél gyorsabb felújításra van szükség.
Az Akadémia az épületegyüttes egyediségére, illetve a benne ellátott közfeladatokra tekintettel
A munkákat három ütemben kívánják megvalósítani, ebből az első
- a homlokzati nyílászárók rekonstrukcióját,
- az épületgépészet korszerűsítését,
- a már említett szfinxek visszahelyezését,
- a díszterem épületgépészetének kialakítását,
- az akadálymentesítést,
- a tűzvédelem fejlesztését,
- illetve a művészeti gyűjtemények biztonságos tárolásának megoldását, így a harmadik szint teljes körű helyreállítását
jelenti majd.
Az MTA célja, hogy mindez 2025-re valósággá váljon, hiszen az 1825-ös alapítás, illetve a könyvtár 1826-os megszületésének kétszázadik évfordulóját már egy ehhez méltó állapotú székházban szeretnék megünnepelni. Az idén júliusra elkészülő kiviteli tervek
A második és harmadik ütem a 2025-ös rendezvénysorozat után indulhat majd – ezek legfontosabb célja, hogy az intézmény nyisson a társadalom felé, illetve hogy a rendszeres árvizek ne okozzanak többé problémákat az épületben.
A megújuló energiaforrások bevonásával tervezett projekt folytatásának kulcselemei
- a székház, illetve a könyvtár épületének teljes összekapcsolása,
- a ma még kihasználatlan terek bevonása, ezek akadálymentes elérhetőségének biztosítása,
- az utcaszint alatti bővítések,
- a gépészet teljes megújítása,
- illetve a belsőépítészeti és restaurálási munkák elvégzése.
A pontos részletek ezzel kapcsolatban még nem ismertek, hiszen a műszaki tartalom a források függvényében alakul majd ki.
