Kultúra

Magányos japán halál és a kínai álom – online nézhetők a legjobb dokumentumfilmek

BIDF
BIDF

Véget ért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, az eddig moziban látható filmeket pedig február 13-ig online is meg lehet nézni. A BIDF honlapján így elérhetővé váltak az idei fesztivál díjazott filmjei is, köztük a Bátor útkeresők szekciót és a közönségdíjat is megnyerő, dán Menekülés egy homoszexualitásával birkózó, afgán bevándorlóról. Erről a filmről itt írtunk:

Kapcsolódó
Elüldözték a hazájából, de a szexualitása elől még tovább menekült
A cinikus félretájékoztatás korában valósággal szomjazunk az olyan tiszta és nemes szándékokról tanúskodó filmekre, mint amilyen a Menekülés. Akár három Oscar-díjra is jelölhetik.

Ugyancsak külön cikkben foglalkoztunk más filmek mellett a Kína globális erősödéséről szóló Erőltetett menettel, az iráni nők elnyomása ellen küzdő, Nobel-békedíjra jelölt újságírónőről mesélő Légy a hangunk!, és a magányos halált halt japánokkal foglalkozó Magányos halál című dokumentumfilmmel.

Ha valakinek ennyi remek dokumentumfilm sem lenne elég, a hétfői nap folyamán még ingyen kikölcsönözheti a Verzió Filmfesztivál korábbi programjának darabjait a fesztivál online tékájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik