Kultúra

Huszonöt színdarab a saját kanapénkról – indul az eSzínház Fesztivál

Gordon Eszter
Gordon Eszter

Elindult Magyarországon első online színházi seregszemléje: a szeptember 17-26. között zajló eSzínház Fesztiválon huszonöt prózai, valamint gyermek-és ifjúsági előadást láthatnak a nézők. A fesztiválon többek között a Vígszínház, a KV Társulat, a Madách Színház, a Jászai Mari Színház, a Gólem Színház, az Örkény Színház, a Vörösmarty Színház vagy éppen a Trafó-Kortárs Művészetek Háza előadásai is szerepelnek, ahhoz pedig, hogy az előadásokat láthassuk, nemhogy a lakásból, még a nappaliból sem kell kimenni, cserébe viszont bármely országból nézhetők a színdarabok, csak legyen stabil internetkapcsolat.

Az eSzínház működtetője, az Alapítvány a Magyar Színházakért felhívására olyan magyarországi és határon túli magyar színházak, független társulatok jelentkezhettek, amelyeknek volt olyan jogtiszta online előadása, melyet 2019 szeptembere óta mutattak be. A fesztivál két fő céllal indul: egyrészről szeretnék bemutatni, hogy az online közvetítésekre adaptált előadások miképpen hoznak létre új látásmódot, egyedi élményt a nézők számára, a színház és a film határán, másrészről pedig szeretnék megmutatni a színházak pandémia ellenére is létrejött értékes alkotásait. Emellett nem titkolt célja az eSzínház Fesztiválnak az is, hogy az előadásokat elérhetővé tegye a külhoni magyarok számára, illetve azoknak, akiknek az országhatáron belül sem megoldható az utazás egy-egy előadás kedvéért. Az Alapítvány és az eSzínház azzal támogatja a színházakat, társulatokat és alkotókat, hogy a befolyó jegybevételt megosztják a színházakkal és társulatokkal.

A fesztivál az eSzínház platformján zajlik majd, online. Az esemény alatt a nézők számára jegy- vagy bérletvásárlás mellett korlátlanul elérhetők az előadások, valamint az általuk legjobbnak ítélt produkciókra szavazhatnak is. Ennek eredményeképpen Közönségdíjat osztanak ki a szakmai zsűri értékelése mellett. A zsűri tagjai: Ráckevei Anna színművész, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Horváth Csaba rendező-koreográfus, Ujj Mészáros Károly filmrendező, Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője, de közönségdíjat is osztanak a nézők szavazatai alapján. Kiosztják a legjobb digitális adaptáció (azaz a legjobb online vetítésre adaptált előadás) díját, díjazzák a legjobb női és férfi főszereplőt és a legjobb látványtervezést. Emellett lesznek élő szakmai beszélgetések is színházigazgatók, színészek, rendezők, dramaturgok és színházi szakemberek részvételével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik