Vertigo Média
Kultúra

Isten áldásának tekintették a bárányfejű csecsemőt

A tetovált lányból és a Prometheusból ismert Noomi Rapace főszereplésével, a Tarr Bélától tanultakat is hasznosítva forgatta le első filmjét az izlandi Valdimar Jóhansson. Nem könnyű eldönteni, hogy a Bárány bizarr állatos horror vagy groteszk humorú fekete komédia, de éppen ez a lényeg. Kritika.

Egybehangzó vélemények szerint a rohasztott, sózott, majd konzervdobozba zárt cápahús, a hákarl a világ egyik legundorítóbb étele. Hazájában, Izlandon viszont népszerű csemegének és a turistákat meghánytató szuvenírnek számít. Az ammóniaszagú, szájbarúgás-szerű ízhatást okozó étel elkészítésének persze gyakorlati oka van – megoldást kellett találni rá, hogyan tegyék ehetővé az északi-tengeri cápa mérgező húsát –, a példával viszont csak azt akarjuk mondani, hogy Izland messze van, a kulturális különbségek nemcsak a világ többi részéhez, hanem még Skandinávia más országaihoz képest is tapinthatóak. Kívülről nézve a szigetországot övező rejtélyesség és misztikum a mai napig az izlandi kultúra fontos ismertetőjegye.

Éppen ezért meg sem lepődünk, hogy Valdimar Jóhansson első filmje sajátos szabályok szerint működő, a kívülállók, így a nézők számára is nehezen értelmezhető kisvilágot mutat be. A Báránynak mindössze négy fontos szereplője van: az Isten háta mögötti tanyán élő házaspár, Maria és Ingvar, a férfi rossz társaságba keveredett, megbízhatatlan bátyja, Pétur, valamint Maria és Ingvar újszülött gyereke, egyben a film címszereplője.

Nem jövünk rá azonnal, hogy a földműveléssel és birkatenyésztéssel foglalkozó pár miért fogadja be a házába az egyik bárányborjút, miért keresik elő neki a gyerekágyat a fészerből, miért ültetik maguk mellé a reggelihez. A Bárány stílusának alapvető eleme a késleltetés: tudjuk, hogy a csecsemő különleges, csak azt nem, hogy miért.

Vertigo Média

E feszültség műfaji hatása azonban nem egyértelmű. Jóhansson és írótársa, az izlandi irodalmi élet neves figurájaként és Björk dalszövegírójaként is ismert Sjón eleinte a horror felé kormányozzák a történetet. Maria és Ingvar elszigeteltsége kiszolgáltatottá teszi őket az ismeretlen fenyegetésnek, és a zenehasználat, illetve a házukat messziről, rejtőzködve pásztázó kamera szemszöge is baljós történéseket vetít előre. Az első valóban rémisztő esemény viszont a kisbárány születése lehetne, azt viszont Maria és Ingvar – különösen a nő – örömteli, szinte ünnepélyes alkalomként élik meg. Bibliai párhuzamokat kínáló helyzet, amit értetlenül, továbbra is rossz előérzetektől gyötörve nézünk végig – ebből a hangnemkeverésből, a hősök viselkedése és a közönség várható reakciói közötti szakadékból nyeri művészi erejét Jóhansson filmje.

A folytatásban ugyanis kiderül, hogy a bárány teste emberi, és a házaspár saját gyerekeként kezdi nevelni őt. A groteszk fordulattal a Bárány az abszurd humor felé kanyarodik, különösen azután, hogy látogatóba érkezik Ingvar testvére, aki nehezen fogadja el a kisbárány szerepét a családban.

A filmet a cannes-i filmfesztivál legfontosabb mellékszekciójában, az Un Certain Regard válogatásban mutatták be.

Első, az alkotók jelenlétében tartott vetítésén is érezhető volt, hogy a közönség egy része önfeledten kacag a báránygyermek összes feltűnésén, a másik fele viszont furcsának, bizarrnak találja a kisbárányt, és nem nevet a csöppség konyhai botladozásán.

Vertigo Média

Hogyan értelmezzük Maria és Ingvar döntését az örökbefogadásról? Mire véljük a Bárány egyértelmű újszövetségi utalásait, amelyek a hősnő nevétől kétkezi munkából élő férje szerepén át a természetközeli, paraszti élet jeleneteiig át- meg átszövik a filmet? Miként vet majd véget a családi idillnek az önfejű, vad Pétur érkezése?

Ezek a Bárány titkai, amelyeket egy filmkritikában jobb nem bolygatni tovább. Jóhansson a befejezéshez közeledve felerősíti a történet felütését is meghatározó horrorfilmes motívumokat, a lezárással pedig a lehetséges értelmezések közül voltaképpen csak az egyik előtt hagyja nyitva a filmet. Rendezői munkája – a színészvezetéshez mutatott tehetsége, a hangnemváltások megalapozottsága és ragyogó üteme, az első pillantásra ingerszegénynek tűnő miliő megtöltése élettel – elsőfilmeshez képest szokatlanul nagy magabiztosságot mutat.

Biztosra vehetjük, hogy Jóhansson stílusának alakításában Tarr Béla is jelentős szerepet játszott, aki szarajevói filmiskolájában tanította az izlandi rendezőt, és produceri minőségben a Bárány munkálataiban is részt vett. Noha Tarr szinte a teljes életművében távol tartotta magát a természetfeletti történetektől – egyedül a televíziónak készített Macbeth-adaptációja és A torinói ló apokaliptikus allegóriája említhető kivételként –, mégsem mondhatjuk, hogy a Bárány minden ízében távol esik az ő világától. A sárszagú, falusi tereket átformáló, lírai filmstílus, illetve a rég elvesztett vallásos vagy misztikus tapasztalatok újraélésének igénye alapvetően meghatározza Tarr filmjeit a Kárhozattól A torinói lóig, és Jóhansson munkájában is ott kísért.

Vertigo Média

Ám az izlandi rendező egyszerűbb és mértéktartóbb filmet készített, aminek minden elemét kézben tartja. A Báránynak méltó helye van az újabb szerzői horrorfilmek jobb darabjai között – a természetben megbúvó borzalom és a bizarr rítusok A boszorkánnyal és a Fehér éjszakákkal, a gyereknevelés rémülete A Babadookkal teszi összemérhetővé –, a meghökkentő hangnemkeverés pedig a tragikus történeteket vígjátéki megoldásokkal vegyítő északi filmekkel, köztük Anders Thomas Jensen munkáival (Zöld hentesek, Ádám almái) rokonítja. Ám a Bárány mindezek mellett egy kicsit közelebb hozza a messzi Izlandot is.

Bárány (Lamb), 2021, 106 perc. 24.hu értékelés: 7,5/10.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.