Ha a távol-keleti italokra gondolunk, akkor biztosan nem a világos sör fog először eszünkbe jutni, hiszen minden országnak megvan a maga tradicionális búfelejtője, vagy alkoholos itala, amik legtöbbször rizsből, erjesztéssel, vagy égetéssel készülnek – ilyenek a szodzsu (Korea), a szaké (Japán), illetve a pajcsiu (Kína) –, a XIX. és XX. század fordulóján azonban a nyugati hatás annyira erőssé vált, hogy sorra nyíltak a kisebb-nagyobb sörfőzdék, amik változó minőségű, előbb az európaiakat kiszolgáló termékeket gyártottak.
A sörök népszerűsége az elmúlt száz évben egyre inkább nőtt, sőt, a gyárak egy idő után már exportra is készítettek különböző típusú söröket. Valószínűleg ezt a hullámot akarta meglovagolni Észak-Korea is, mikor úgy döntöttek, hogy az addiginál jobb söröket akarnak készíteni, amit nem csak az országba érkező külföldieknek, de a velük gazdasági kapcsolatban álló Kínában is eladhatnak majd.
Az elhatározást 2000 nyarán tett követte: a 33 ezres angliai város, Trowbridge utcáin két sörfőző mester, két mérnök, illetve nyolc kormánytisztviselő jelent meg, akik
hiszen úgy gondolták, könnyebb lesz egy már bejáratott technológiát átvenni, mint a semmiből kitalálni, hogyan, és milyen eszközökkel lehet jó sört készíteni.
Az üzlet végül sikerrel megköttetett: egy német közvetítő, Uwe Oehms segítségével másfélmillió fontért lecsaptak a gépekre, így rövidesen egy oroszokból álló csapat jelent meg az angol városkában, akik az utolsó porszemig kitakarították az egykori főzdeépületet – a rossz nyelvek szerint
Gondolták, hogy a brit mestert is magukkal viszik, ez azonban érthető módon nem sikerült, így egy tolmácsokból álló csapat heteken át tárgyalt a férfival, mire az a teljes receptet, illetve az eljárások pontos menetét át tudta adni.
A nyilvánvalóan óriási rakományt végül az északi főváros, Phenjan keleti oldalán, egy káposztaföldre szállították, ahol másfél évvel később, 2002-ben megnyitott a Taedonggang Sörvállalat, ami jelenleg legalább nyolc különböző sörtípust gyárt, olyan fantasztikus neveken, mint a Taedonggang 1, azaz Az Első Számú Sör, illetve az aromás, barna Hetes Számú Sör.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az észak-koreai sörpiac minőségének javítására tett próbálkozást végül siker koronázta: az Atlas Obscura vonatkozó cikke szerint a cég nem egyszerűen csak a Koreai-félsziget, de Ázsia legjobb italait gyártja, főbejárata mellett pedig a palackozóüzemben boldogan mosolygó egykori diktátor, az épp tíz éve elhunyt Kim Dzsongil képe látszik:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A lényegen mindez persze semmit nem változtatott, hiszen a folyamatos éhínséggel, pénztelenséggel, sőt, az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvánnyal küzdő észak-koreaiak jó része számára a sör ma is luxusterméknek számít, főleg, hogy a már említett (rizs mellett árpából, tápiókából, édesburgonyából, illetve szójából is elkészíthető) szodzsu sokkal olcsóbban elérhető, házilag elkészíthető, sőt, az alkoholfoka is magasabb a sörnél. A phenjaniak ezen a téren egy fokkal szerencsésebbek, az élelmiszerjegyeknek köszönhetően havi egy-két litert elfogyaszthatnak belőle egy erre kijelölt sörözőben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A hatalom mindezzel azonban nem igazán törődik: 2016-ban megrendezték Észak-Korea első (és máig utolsó), 45 ezer vendéget vonzó sörfesztiválját, a turistákat az országba utaztató cégek pedig sorra szervezik a főzdelátogatásokat.
