HBO
Kultúra

Majdnem sikerült bugyuta talk show-ba fojtani a Jóbarátok-nosztalgiát

A Jóbarátok: Újra együttben azok a legjobb pillanatok, amikor nem történik semmi különös, csak hagyják közösen emlékezni a megilletődött szereplőket a kultikus díszletben. Ám ilyenkor menetrendszerűen jön James Corden vagy a krumplinak öltözött Justin Bieber, hogy gyorsan visszarántsa az egészet a kínos felszínességbe.

Úgy alakult, hogy a régóta pletykált Jóbarátok-reunionra végül többet kellett várni, mint Rachel és Ross első csókjára, és sajnos ezúttal nem fűzhetjük hozzá jó szívvel, hogy „de legalább igazán megérte”. Pedig senki sem várt többet másfél órányi nosztalgiázásnál, ám ezt sikerült annyira túllihegnie az alkotóknak, hogy alaposan megnehezítették a rajongók dolgát. Ami nem is olyan meglepő, ha belegondolunk, hogy az ötlet marketinges vonalon fogant: a nagy találkozást megörökítő, különleges epizód eredetileg egy évvel ezelőtt debütált volna, hogy így durrantsák be a WarnerMedia új streamingszolgáltatását, az akkor startoló HBO Maxot – egyben a nagy rivális, a Netflix orra alá dörgölve diadalmasan, hogy sikerült tőlük elhappolni, avagy visszahappolni mind a 236 epizód kizárólagos jogait. A koronavírus azonban közbeszólt, a világjárvány miatt többször is halasztani kellett a forgatást, ám egy év csúszással, csütörtökön végre bemutatták a Jóbarátok: Újra együttöt. Ráadásul a magyar rajongóknak sem kell tűkön ülve várniuk, mert a korábbi hírekkel ellentétben az HBO Góra is a világpremierrel egy időben került fel.

Ez a halasztás bizonyos szempontból még jót is tett a projektnek, ugyanis a hétköznapi életünket a feje tetejére állító év során még inkább megnőtt az igény a nosztalgiaiparra. Márpedig a Jóbarátok mai napig tartó kultuszát épp a meghittség és az emlékezés kombinációja táplálja.

A sorozatba már készülésekor is kódolva volt a nosztalgia, hiszen egy olyan életszakaszról szólt – a kamaszkor és az érett felnőtt lét közé ékelődő húszas éveinkről –, amelyikre később mindenki úgy gondol vissza, mint a régi, szép, hősi időkre. Vagy, ahogy Jóbarátok egyik producere, David Crane fogalmazott: mint arra az időszakra, „amikor a barátok jelentették a családunkat”. A szerethető karaktereken, valamint a kiválóan megírt és előadott poénokon túl ez a visszavágyódás magyarázza azt a döbbenetes számot, hogy mára több mint tízmilliárdszor nézték meg a sorozatot a különféle platformokon.

A mostani találkozás kuriózumértékét az adja, hogy a finálé óta eltelt 17 évben csak egyszer volt együtt mind a hat főszereplő. A felütés ügyes dramaturgiai húzással aknázza ki az alkalom különlegességét: a szereplők egyenként térnek vissza az ikonikus díszletek közé, elsőként David Schwimmer, majd Lisa Kudrow, aztán a többiek szép sorban. Ezek a 104 perc legerősebb jelenetei, és épp azért működnek annyira, mert tényleg látszik a színészeken, hogy megrohanják őket az emlékek és az érzések a hely szelleme miatt, a reakcióik pedig kapnak némi teret. Még az sem zavaró, hogy az alaphangulat eleinte kissé feszengős, akárcsak egy érettségi találkozón, ahol az egykori intimitás emléke furcsa keveréket alkot az osztálytársak közt azóta kialakult távolsággal. Izgalmas látni, hogy veszik fel ilyenkor az emberek a fonalat, és miként csúsznak vissza észrevétlenül régi szerepeikbe. De erre alig akad lehetőség, mert a feloldódás előtt betoppan a túlmozgásos, unalomtól rettegő osztályfőnök, aki hülye műsorszámokkal, játékokkal és meglepetésekkel igyekszik feldobni a hangulatot.

HBO

Esetünkben ő James Corden, a Late, Late Show házigazdája, aki agresszív vidámságával rátelepszik a műsorra, és gondoskodik róla, hogy véletlenül se alakulhasson ki tartalmas beszélgetés. Nyilván senki nem vár egy efféle nosztalgiaparádétól komoly mélyinterjúkat, ahogy azt is sejtettük, hogy nem most vesézik majd ki az olyan témákat, minthogy a sorozat mely poénjai öregedtek rosszul, és mit mond el ez a megváltozott korszellem és a humor kapcsolatáról. De azért a „Milyen érzés újra együtt lenni?”, „Melyik a kedvenc epizódotok?” és „Valljátok be, volt-e viszonyotok a forgatás során?” típusú kérdéseknél lehetett volna egy fokkal mélyebbre ásni annak veszélye nélkül, hogy depresszióba zuhannak a nézők.

Árulkodó momentum, amikor a közönség egyik tagja megkérdezi a szereplőket, hogy volt-e valami, amit nem szerettek a sorozatban. Corden azonnal viccesen letorkolja, hogy nem elég pozitív a kérdés, a válasz pedig egy vicces anekdotába torkollik, hogy Ross mennyire kibukott Marceltől, a majomtól, amiért az rovarlárvákat evett a vállán ülve (legalábbis ennyi negatív emlék került be a végső változatba). Ez azért még a könnyedség jegyében is elég megúszós válasz egy tíz éven át futó sorozatnál, amelyik fenekestül forgatta fel mind a hat szereplő életét, biztosítva nekik a világhírt, ám az életre szóló színészi skatulyát is. Matthew Perry már korábban őszintén nyilatkozott a küzdelmeiről alkohol- és gyógyszerfüggőségével, ami miatt rehabra is vonult a sorozat idején. Ezekre az emberi esendőségekre és árnyoldalakra viszont még utalás szintjén sem térnek ki, legközelebb talán akkor sodródunk hozzá, amikor a meglepően hallgatag Perry felidézi, hogy minden egyes forgatás előtt rettenetesen szorongott attól, hogy nem lesz elég vicces, és szerinte ez nem volt egészséges viselkedés. A Phoebe-t alakító Lisa Kudrow meglepve, együttérzéssel reagál, hogy erről nem tudtak akkoriban, de ez a jelenet sem folytatódhat, mert jönnie kell a következő bombasztikus, értelmetlen showelemnek – vagy épp a végtelen számú sztárvendég valamelyikének, akik szintén csak egy-egy geg erejéig bukkannak fel.

Az egész mögött érezhetően az a téves meggyőződés áll, hogy a szórakoztatás egyenlő a folyamatos vigyorgással és hahotázással.

És ez a fő problémája a kevert formátumnak, különösen a felszínes talkshow-keretnek: hogy árasztja magából a hakniszagot, kényszeresen kapkod, és nem hagy elég teret a valódi helyzetek kialakulásának. Azok a részek sokkal jobbak, mikor a műsorvezető kikerül a képből, és a szereplők egy-egy ikonikus jelenet erejéig visszavedlenek Chandlerré, Monicává és Joey-vá, hogy olvasópróbán bizonyítsák, még mindig nagyon érzik a karaktereiket.

HBO

Meghatóak az archív felvételek, a beszélő fejes visszaemlékezések pedig adnak némi kultúrtörténeti kontextust: ezekben a producerek elmesélik, hogy hozták létre annak idején a sorozatot, és mikor jöttek rá, hogy valamibe nagyon belenyúltak. És azok a részek is bájosak, amikor egy-egy „mezei” vagy híres rajongó mondja el, miért imádták és miként hatott rájuk a sorozat. Nem mondom, hogy álmatlanul forgolódtam, amíg nem tudtam, melyik volt David Beckham vagy Kit Harington kedvenc Jóbarátok-epizódja, de ebben a gegben legalább még ott bujkál az a demokratizáló gesztus, hogy a rajongásban közös platformra hozza az átlagembert a sztárokkal. Ez volt a sorozat sikerének egyik titka is, hogy minden néző úgy érezhette: ő a hetedik jóbarát a szobában, így része a csapatnak.

Ezt a varázslatos meghittséget sajnos most csak egy-egy jelenet erejéig sikerült felidézni, mert nyilván időt kellett szakítani az olyan mélypontokra is, mint a Jóbarátok-divatbemutató, ahol Justin Bieber Ross bizarr krumplijelmezében mászkál a kifutón, míg Schwimmerék, arcukra fagyott mosollyal, úgy tesznek, mintha ez tényleg vicces lenne. A csillagászati gázsi tudata nyilván elviselhetőbbé teszi az ilyen pillanatokat, nekünk azonban nincs mivel vigasztalódnunk a szekunder szégyenért. Nem marad tehát más megoldás, mint amihez a nehéz helyzetekben mindig nyúlhatunk: egy (két-három-négy-öt) random Jóbarátok-epizód azonnali újranézése.

Jóbarátok: Újra együtt, 104 perc, HBO Go. Értékelés: 6/10

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.