Hosszú betegség után, 89 éves korában, vasárnap egy kairói kórházban elhunyt Nawal El Saadawi egyiptomi író, olvasható a Guardian hírében. El Saadawi több mint 55 könyv feminista szerzője, aki egy életen át küzdött a nők jogaiért és egyenlőségért.
Az 1931-ben, egy Kairótól északra fekvő faluban született Nawal El Saadawi orvostudományi tanulmányokat folytatott a Kairói Egyetemen és a New York-i Columbia Egyetemen. Később, mikor rendszeresen írt az egyiptomi újságokba, pszichiáterként és egyetemi oktatóként is dolgozott.
A több mint ötvenöt könyvet jegyző El Saadawi a feminizmus egyik legfontosabb úttörője volt, 1972-ben jelent meg Women and sex című könyve, melyben pionírként olyan tabutémákat tárgyalt, mint a női vágy, a nők nemi szervének megcsonkítása. A könyvet betiltották, El Saadawi pedig elveszítette az állását, valamint az általa alapított, egészségtudatosságról szóló magazint is felszámolták. Az író emellett kampányt folytatott a nők fátyolviselése, a többnejűség és az iszlám öröklési jogai közötti egyenlőtlenségek ellen férfi és nő között.
Anwar Sadat néhai elnök 1981-ben két hónapra börtönbe záratta El Saadawit is annak a széles körű politikai támadásnnak a részeként, melyben több értelmiségit is őrizetbe vettek. Ennek hatására születtek meg El Saadawi a női börtönben szerzett tapasztalatairól írt emlékiratai, melyet egy rabtársa által becsempészett szemöldökceruzával írt egy tekercs WC-papírra.
Szadat elnököt nem sokkal később meggyilkolták, az új elnök, Hoszni Mubárak szabadon engedte őt és társait. El Saadawi beperelte az államot, amiért tárgyalás nélkül tartották börtönben, és kártérítést nyert. Eközben felkerült egy szaúdi újság halállistájára, műveit pedig cenzúrázni kezdték hazájában. Annak ellenére, hogy az elnök testőröket biztosított számára, El Saadawi végül az emigrációt választotta a kilencvenes években, mert tudta, hogy sok hozzá hasonlót éppen a testőrei gyilkoltak meg. Észak-Karolinába költözött, ahonnan 2005-ben költözött vissza Egyiptomba. Indult az elnökválasztáson, de végül abbahagyta a kampányát, miután azzal vádolta a biztonsági erőket, hogy nem engedték neki, hogy gyűléseket tartson.
A számtalan megpróbáltatás ellenére az írónő 2010-ben elmondta, hogy a továbblépésben motiválták őt azok az olvasói levelek, melyekben az emberek azt írták, hogy megváltoztatta az életüket El Saadawi egy-egy írása.
Egy fiatal férfi jött hozzám oda Kairóban új feleségével. Azt mondta, «szeretném bemutatni neked a feleségemet, és köszönöm. A könyveid jobb emberré tettek. Miattuk nem rabszolgát, hanem szabad nőt akartam feleségül venni».
2005-ben El Saadawi Belgiumban elnyerte az Inana Nemzetközi Díjat, egy évvel azután, hogy megkapta az Európa Tanács Észak-Dél díját. 2020-ban szerepelt a Time Magazine Az év 100 nője listájában.