„Az volt a deal, hogy cserébe lefekszem vele. Egyébként nem érdekel a szex”

Kiesett az újság a kezemből, amikor olvastam a hírt. Meglepett, hogy a faszi öngyilkos lett. Nem olyannak nézett ki. Jó, csak párszor találkozunk a lépcsőházban. Abból, ahogy jön szembe a lépcsőn, nem tudhatjuk, megöli-e magát valaki. Amikor összefutottam vele, Gáborhoz mentem. Ritkán találkoztunk nála, általában inkább az albérletében. Azt tartotta fenn a szeretőinek. Például nekem. A fél életemet vele töltöttem. Úgy, hogy sohase voltunk együtt. Ő értette meg egyedül, engem úgy lehet szeretni, hogy nem beszél. Csak ha kérdem. Nem akar adni semmit. Nem akar sehova elvinni. Csak amikor kérem, megölel. Megnyugtat. Magához húz, és hallgat.

A deal az, hogy cserébe lefekszem vele. Egyébként nem érdekel a szex.

Gábor maximum akkor izgatott fel, amikor a legkörültekintőbben hallgatott. Mikor a legmélyebben értette, hogy az ottléte kell, nem a szerep, amit játszik. Tudtam, hogy van felesége. Rita menő ügyvéd volt. Sajnáltam olykor, de aztán úgy voltam vele, ha nem velem van Gábor, mással lesz. Egyszer viszont elrontottuk. Nagyon akartam Gáborral lenni. Mondta, hogy nem tud eljönni, műsorfelvétele lesz. Könyörögtem, hogy felmehessek hozzá. Végül megengedte. Kivételesen azonnal szeretkezni akartam. Radikális közelségre vágytam. Ráültem, lovagoltam. Éppen megfordultam rajta. Azt akartam, hogy a fenekemet nézze. Így még éppen láttam, ahogyan Rita kioson. Meglátott. De nem szólt sohasem. Később kérdeztem Gábort, lebukott-e valaha. Azt mondta, nem. A felesége sohasem sejtett semmit. Sohasem kezdett olyannal, akit a felesége ismer. Erre vigyázott.

Még azt is elmondta, ezért zavarta el Rékát. A csaj Patrikkal is volt, és Ritának dolgozott. Felment Gáborhoz egy kamu indokkal. Miniruhában volt. Gábor megkérdezte, mi a baj. Kér-e valamit inni. Réka kért egy pohár vizet. Amíg Gábor öntött, levette a minijét. Ott állt egy fekete melltartóban és tangában. Tökéletes testtel. És elindult Gábor felé. Azt mondta, akkor derült ki számára, hogy van önuralma. Hideg hangon szólt rá, hogy öltözzön fel és takarodjon be a munkahelyére.

Szerintem nincs önuralma. Azért állt ellen, mert szíve sincs. Azért tudta elküldeni, mert csak a kockázatot mérlegelte. Az összes szeretője és az élete kuka, azért az egy nőért, egyetlen aktusért. Ekkora rizikót nem vállalt.

Csinálta inkább évekig velem. Közben próbálkoztam, hátha képes vagyok normálisan élni. Egyszer például elmentem valahova messze egy aranyos fiúval. Részeg voltam, kinéztem őt. Olyannak látszott, aki mer szabad lenni. Én meg az voltam, aki tudott válaszolni Petri sorára. Szabad-e bármit nem gondolni el? Kérdeztem, velem jön-e. Kicsit meglepett, hogy jött. Elmentünk valahova. Egerbe talán. Lefeküdtem vele. Megérdemelte a bátorságáért. Másnap megsajnáltam.

Öngyilkos lett az apja. Róla beszélt sokat. Végtelenül. Annyira védtelen volt, hogy kicsit beleszerettem. Engem mindig meg kellett védeni. Akkor meg akartam védeni valakit. Nem engedtem volna el, ha akarja, hogy maradjak. De amikor visszaértünk a Deák térre, öklössel búcsúztunk. Nem szóltunk, nem kérdeztük a másikat. Aznap fájt utoljára bármi, amihez férfinak köze van.

Megértettem, hogy úgysem értenek. Két év is eltelt, mire újra láttam. Odajött, megcsókolt. Jártunk. Nem volt jobb ötletem. Már úgyis hülyének néztek. Nem volt soha senkim, pletykák, nyomorult pillantások. Gábor megvolt persze végig. Barnuska aranyos volt. Műsornak megfelelt. Amit az életről tudott, az apja tragédiája volt. A többi üres szövegelés. Képes volt órákig fejtegetni, mikor volt szabad. Hogyan őrzi az integritását. Mik a céljai. Csillagokat nézve akart beszélgetni arról, merre tovább. Mindig azok akarnak tervezetten beszélgetni, akiknek nincs mit mondaniuk. Egyszer ültünk egy kerthelyiségben. Valahol Budán. Hajnal kettő lehetett, talán három is. Ittunk már bőven. Megkérdezte, mi véleményem a klímakatasztrófáról. Így, mi a  véleményem. Aztán azt, mi véleményem Donald Trumpról. Így, mi a véleményem. Aztán azt, mi a véleményem a fröccsünkről. Így, mi a véleményem.

Máskor meg sétáltunk hazafelé a Pozsonyi úton. Éjszaka volt, koromsötét. Volt valami előttünk, csak nagyon közelről lehetett látni, mi az. Egy hajléktalan feküdt egy teknőben, olyanban, amilyet a disznóvágásokon használnak. Egy sült malacot ölelt. A férfi aludt, arra ébredt, hogy nézzük. Ránk pillantott, majd megsimogatta a malacot, csókot lehelt az orrára. Leguggoltam, kérdezni akartam vagy a sült malacot megcirógatni, amikor Barnuska felhúzott. Szinte elrángatott onnan ez a szelíd, unalmas ember. Otthon megkérdezte, van-e kedvem másnap bruncholni. Ez volt ő.

Én meg más voltam. Amikor fellépett az Adél és az Igazság, az nem én voltam. Hanem, akinek lenni kellett ahhoz, hogy kint tomboljanak. Hogy sört vegyenek. Hogy a Youtube-on visszahallgassák a számainkat. Hogy hívjanak máskor is. Hogy interjúkat kelljen adnom. Hogy olyan őrült szexi legyek, hogy másnap ezer férfi kövessen be az Instagramon. Tökéletes volt a mosolyom, centire úgy hajoltam be, ahogy kellett. Még akkor is, amikor olyan hazugságot énekeltem, minthogy: Nincsen már más, csak a lázadás / Elviszi innen haragunk az elcseszett elnyomást.

Énekeltem menő bárokban, hogy csak a lázadás. A fiúcskák 800 forintot fizettek a sörért, és mikor tomboltak, elhitték, hogy ilyen a felháborodás. Szegények, épp annyira felületesek voltak, mint Barnus. Évekig voltam vele úgy, hogy nem vette észre, hogy egy porcikám sincs vele. Volt, hogy elvitt randizni egy öregek otthonába. Vittünk társasjátékot, játszottunk a vénemberekkel. Odasúgta, hogy azért jöttünk, hogy lássuk, ráncosan milyen szép ráncosat szeretni.

Egész nap tologattuk velük a bábukat, de volt benne másfél jó óra. Az, amikor kimentem a kertbe Rita nénivel. Akkor volt 137 éves. Azt mondta, megfogadta, annyi évig él, ahány boldog pillanata volt az életben. Még hátra van két esztendő. Kérdeztem, nem nagyon kevés-e a 139 pillanat. Nekem nem szokott orgazmusom lenni, de azért azt mondtam neki, csak orgazmusa több volt. Bólintott. És eldadogta, hogy az orgazmus bánat, nem boldogság. Ha ugyanis emlékszel rá, nem lehetsz boldog.

Amikor boldog vagy, észre sem veszed, elment-e, elmentél-e. Nagyon halkan beszélt, alig értettem. De folytatta, akkor a szemébe veszel, az ölelésébe karmolod bele magad. Ilyen pillanatból kevés van. Ezerszáz orgazmus sincs egy pillanatnyi boldogság. A többségnek abból egy sem jut. Csak vásárolt boldogságok. Kimondani az igent a templomban. Elélvezni. Először belépni az új házba. Gyereket szülni. Mind közmegegyezéses boldogságok. Aktusok. Boldogság pedig csak egyedi lehet. Ezért nem mondhatja el az övéit. Mert nem érteném. Mert nekem semmit nem jelentenének.

Nagyon bután nézhettem, mert megszánt. Ezért egyet elmondott. Mikor kicsi volt, szegények voltak, háború nyomorított mindenkit. Zsíros kenyeret ettek. Fél-fél karéj jutott a gyerekeknek. Két bátyjának, húgának és neki is. Átjött a szomszéd. Nem maradt semmije. Nem kért semmit. Csak leült, nézett. Az apja kettétörte a negyed kenyerét, a nagyobbikat adta az érkezőnek. Ő akkor már tizenöt volt. Boldog volt. Csak mert látta az apja természetes hősiességét, önzetlenségét. Talán az a jó szó, hogy jellemét. És megértette, hogy ez az ember nevelte fel. Ahhoz elvileg kicsi volt, hogy megértse, mit kapott ezzel. Mégis megértette, mit kapott ezzel. Kicsit hangosabban csak a végét mondta: Lányom, ez a boldogság banalitása. Aztán megölelt.

Azt hiszem, talán akkor nekem is volt egy pillanatom. Ezért megérte elmenni az öregek otthonába. Noha Barnus ebből semmit nem vett észre. Szerinte azért volt jó, mert láttuk, ráncosan is lehet ráncosat szeretni. Tényleg érzelmi vak volt. Nem érezte, hogy Gábornál keresem a biztonságot. Nem érezte, hogy nincs hozzá kötelékem. Néha elmentem vele, ahova akarta. Örült, hogy bemutatott a barátainak. Mind ugyanolyan unalmas kocka volt. Elvégezték az egyetemet. Sok pénz kerestek. Elutaztak ugyanoda, Vietnám, Kambodzsa, Thaiföld, Indonézia, aztán New York. Elmentek ugyanazokba az éttermekbe. Felfedezték éppen akkor a menő bárokat, amikor a We Love Bulika.

Olykor tényleg nem tudtam, mit csinálok. Járok egy emberrel, akihez semmi közöm. Megcsalom… Megcsalom. Nem tudom, mit jelent megcsalni. Nem tudom megcsalni, ha nem köt hozzá semmilyen érzelem. De mindegy, így hívják. Megcsalom egy emberrel, aki hideg, mint a jég. És akitől annyit várok, hogy maradjon hideg. Csak közben érezzem melegnek az ölelését és a hallgatását. Akkor vetettem véget az egésznek, amikor Rita elvált tőle. Már azután volt, hogy a Patrik megölte magát. Leugrott egy tetőbárból. Akkor azt éreztem, talán Patrik volt az enyém. Ő lett volna a férfi, aki megért. De hogyan lehetett volna ő, aki megért, ha szerelmes tudott lenni Rékába. Aki felment Gáborhoz, hogy lefeküdjön vele, miközben a felesége volt a főnöke és a jótevője. Nem mintha én nem feküdtem volna le Gáborral, miközben tudtam, hogy van felesége. Ez talán ma sem zavar.

Már rájöttem, hogy úgysem énekelek majd soha igazat. Ha meg soha nem énekelek igazat, hogyan is élhetném az igazat. Beletörődtem mindenbe. Gábor helyett kerestem Róbertet. Barnus helyett Mikikét. Elfogadtam, hogy ilyen lesz végig. Már csak a zenekart akartam átnevezni. Adél és az Igazság. Nagyon zavart benne az Adél meg az és meg az az. De főként az Igazság.

Pető Péter: #halálka

Kalligram, 2020