Kultúra a világ egy fura hely

Mopszokkal szálltak szembe a pápával egy szabadkőműves csoport tagjai

A XVIII. század derekán rövid ideig működött mopszrend tagjai portréikon és otthonukban is előszeretettel rejtettek el mopszokat. De miért?

A szabadkőművességet évszázadok óta legendák és összeesküvés-elméletek lengik körbe, köszönhetően részben annak, hogy a felvilágosodás, a liberalizmus és a demokrácia eszméit hirdető társaság évszázadokon át a társadalom krémjét fogta össze – így a tudósokat és művészeket –, a hatalom pedig a titkos találkozókat túl veszélyesnek ítélte ahhoz, hogy ne tiltsák be őket számtalanszor.

Közel háromszáz éves hazai történelmük sem volt fordulatoktól mentes: hosszú időn át illegalitásban működtek, a páholyokban pedig a magyar művészeti, tudományos és politikai élet vezető személyiségei bukkantak fel. A világon máig egyedülálló módon 1886-ban a mozgalom egyetlen nagypáholyban – Magyar Symbolikus Nagypáholy – egyesült, ezzel pedig megkezdődött a magyar szabadkőművesség három évtizedes, száz évvel ezelőttig tartó aranykora.

A társaságok működését 1945 után csak öt évre engedélyezték, a rendszerváltás után azonban újra életre kaptak. Újabb közösségek alakultak, a XIX. és XX. században született nyomaik azonban ma is a főváros, illetve a vidéki települések számos pontján tűnnek fel: a Nagypáholy szimbólumokkal teli épülete a Nyugati pályaudvar közelében, luxushotellé alakítva várja a vendégeket, a budai oldalon pedig a ma is létező Galileit rövid ideig befogadó, díszeit már elvesztett lakóházzal is találkozhatunk, a fővárosi fiókkönyvtárak rendszerének a Deák Ferencz páholy által alapított előfutárára azonban már csak évtizedes fotókon emlékezhetünk.

Szabadkőműves könyvtárból lett templom állt Erzsébetváros közepén
A száztíz éve felmerült ötlet nyomán az összeesküvés-elméletek övezte társaságnak köszönhetően született meg a mai könyvtárrendszer elődje.

Nem csak az épületek és a különböző szertartásokon használt tárgyak, hanem sokszor egészen átlagosnak tűnő műtárgyak is őrizhetik persze a társaság emlékét:

így például a mopszokat rejtő portrék, vagy az azokat ábrázoló apró porcelánfigurák.

Persze nem minden, mopszot ábrázoló mű kötődik a titkos társasághoz, de a különböző aukciósházak – köztük a bécsi Dorotheum – és régiségboltok aukcióin és polcain feltűnő tárgyak egy tekintélyes része az 1740-ben, Németországban alapított

mopszrendhez

kötődik, ami a két évvel korábban XII. Kelemen pápa által kiadott, a katolikusok a szabadkőművességtől való távolságtartását kérő bullára való válaszul, I. Kelemen Ágost bajor herceg és kölni hercegérsek ötlete nyomán született meg.

A legtehetősebb polgárokat, sőt, a főrendeket is vonzó – a bajor herceg által oltalmazott! – társaság több egybehangzó forrás szerint egy évtizeddel később nyomtalanul eltűnt, pedig jóval nyitottabbak voltak a hagyományos páholyok többségénél, hiszen engedélyezték például a katolikus nők belépését, ami ekkor még merőben ritka irány volt a rend köreiben, főleg, hogy itt a nagymester mellé egy nagymester asszonyt is választottak.

Magyarországon csak a rendszerváltás után jelent meg az első vegyes, illetve egyedül nőket soraikba fogadó társaságok.

Fotó: Wikimedia Commons

A jó eséllyel kínai gyökerű kutyafajta tartása évezredekkel ezelőtt privilégiumnak számított, a földrajzi felfedezések korában Európába eljutva pedig a hűség és bátorság jelképeként vonult be a köztudatba, ez pedig tökéletesen egybevágott a szabadkőműves eszményekkel, ideális rejtett szimbólummá téve a mopszokat.

William Hogarth önarcképe, 1745. Fotó: Tate Britain

A jelkép hamarosan a páholytagok – egy kutya képével díszített ezüstérmét mindig maguknál tartó mopok – otthonaiba is belopózott: egy porcelángyár apró kutyafigurákat kezdtek gyártani, mások pedig a portréikat festő művészt arra kérték, hogy a négylábút se hagyja le a vászonról, így a házba betérő magas rangú, más közösségekből érkezett vendégek is tudhatták, hogy egy testvérrel állnak szemben.

Louis-Michel van Loo: Jekatyerina Dimitrijevna Golitcsina portréja, 1759. Fotó: Pushkin Museum of Arts

Az apró dísztárgyak főként a neves meisseni porcelángyár egyik legnagyobb mestere, a kor európai porcelánművészetét átformáló Johann Joachim Kändler műhelyében születtek meg, megrendelői közt pedig III. Ágost lengyel király, illetve az őt is irányító tehetős szász-lengyel kereskedőcsaládból származó Heinrich von Brühl neve is szerepelt.

Más kategóriába tartoznak a páholyházakban lévő portrék, hiszen azokat nem láthatták a profánoknak nevezett kívülállók, így a képek modelljei sokszor a szertartásokon hordott ruházatukat, vagy annak egy darabját (így például egy kötényt) viselik – írja az Artmagazin témával foglalkozó cikke.

George Washington, az Egyesült Államok első elnöke, rajta a köténnyel, jobb kezében kőműveskanalat tartva, a bal kezénél lévő lapon a következő felirattal: “A kőművesség nagy munkája az emberek boldogságának terjesztése.” A Strobridge & Co. cég litográfiája az 1870-es évekből, a Kongresszusi Könyvtár gyűjteményéből.

De miben különbözött a mopszrend a többitől?

– tehetjük fel a kérdést.

A széles körben használt tárgyak, szokások és szertartások mellett az új mopoknak nyakörvet kellett viselniük, és kaparniuk kellett az ajtót ahhoz, hogy bejussanak a gyűlésekre. Mindemellett első alkalommal bekötött szemmel kilencszer körbevezették őket a nagyterem szimbólumokkal teli szőnyegén, míg a többiek hangosan ugattak rájuk, tesztelve az újonnan érkezettek szívósságát. A beavatási szertartásnak része volt emellett egy porcelán mopszfigura hátsójának szájjal való érintése, jelezve ezzel a teljes önfeláldozást – írja egy, a csoportról a fátylat fellibbenteni kívánó, 1745-ben kiadott könyv, a L’ordre des Franc-Maçons trahi et le Secret des Mopses, ami két szertartás leírását is közli.

Kändler egyik figurája, rajta egy ölében mopszot tartó dámával, illetve egy mór szolgával, Meissen, 1740 körül. Fotó: Wikimedia Commons

A rendet 1748-ban a Göttingeni Egyetem egy évvel a helyi közösség megszületése után tiltotta be, és hasonló intézkedések egész soráról számolnak be a XVIII. század közepén született német nyelvű források is, sőt, 1751-ben a következő pápa, XIV. Benedek újabb bullával erősítette meg a szabadkőművesség elleni hangokat,  így kijelenthető, hogy a korban csak a felső tízezer által megfizethető házikedvencet piedesztálra emelő csoport rövidesen teljesen eltűnt Nyugat-Európából, bár egy francia irat szerint Lyonban 1902-ben még biztosan működött egy aktív morzsája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik