Kultúra

Tévés zsaruk adakoznak a rendőri brutalitás elleni küzdelemre

Ha te is – ahogy én – olyan tévésorozatokon dolgoztál, ami a rendőröket szerethető különcökként ábrázolja, akkor ugyanúgy hozzájárultál annak a képnek elfogadásához, hogy a zsaruk mindig a jófiúk. A legtöbb sorozat nem mutatja be a napi szintű brutalitást és rasszizmust. Mi is pont ezt csináltuk a Monkban, lökött jó zsaruk nyolc évadon keresztül

– írta a Twitteren Tom Scharpling, a Magyarországon is népszerű Monk – A flúgos nyomozó producere. Nem azt mondja, hogy bármelyik alkotónak szégyenkeznie kellene a munkája miatt, hiszen szórakoztatásról van szó, de szerinte figyelembe kell venniük az általuk készített sztorik társadalmi hatásait, és valamit visszafizetni sem árt.

„Ha az jelentette a megélhetésed alapját, hogy a rendőröket ártalmatlan hősökként ábrázoltad, akkor fontold meg, hogy adakozol a helyes célra, és hozzájárulsz a valódi változáshoz” – zárta Scharpnel, aki előzékenyen meg is osztotta pár szervezet honlapját, akik a rendszer szintű rasszizmus, illetve a rendőri erőszak ellen küzdenek.

A kezdeményezéshez többen csatlakoztak, például a 10 ezer dollárt felajánló Griffin Newman, aki több mint tíz éve alakított egy detektívet a Zsaruvér című sorozat két epizódjában. Illetve Céline Robinson, a Brooklyn 99 – Nemszázas körzet egyik főszereplője.

A Color of Change nevű polgárjogi szervezet januárban tett közzé egy jelentést, amiben bemutatták, hogy a tévés zsarusorozatok hogyan járulnak hozzá a pozitív és negatív előítéletek megerősítéséhez. A George Floyd halála óta zajló tüntetések nyomán beindultak komoly változások a tévéknél is: például leállították az Amerikában legrégebb óta futó valósághow, a rendőri brutalitás dicsőítésével vádolt Cops forgatását.

Már a tévében sem keménykedhetnek az amerikai zsaruk
Megszűnt egy népszerű bűnügyi reality sorozat, lekerült a streaming oldalakról egy brit vígjáték-sorozat és az Elfújta a szél. A George Floyd-gyilkosság következményei elérték a médiát is.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik