Kultúra ismeretlen budapest

A korhoz képest is döbbenetesen rasszista volt Budapest legszokatlanabb szappanreklámja

A belvárosi kávéház teraszára ültetett pár egy világszerte népszerű viccet lovagolt meg.

Az európai meseirodalmat életre hívó, a mesék Homéroszaként emlegetett Ezópusz (Aiszóposz) történetgyűjteménye immár kétezerhatszáz éve alkotják az európai kultúra alapjait, benne olyan, ma is mindenki által ismert darabokkal, mint a gyűjtögetés helyett inkább zenélő tücsök és az időben raktározó hangya, illetve a holló szájából az ételt ravaszul kiéneklő róka története. A később többek közt Jean de La Fontaine által modern átiratot kapó gyűjtemény egyes darabjai a XXI. századra nyom nélkül eltűntek a köztudatból, pedig a könyvnyomtatás feltalálása, illetve olcsóvá válása után hirtelen széles tömegekhez eljutó tanmesék egyikének hatása azonban még néhány évtizeddel ezelőtt is jókora hatással volt a mindennapokra.

Az emberek jellemének megváltoztathatatlanságát hirdető történet főszereplője

egy bőrszínét a folyóban kifehéríteni nem tudó színes bőrű rabszolga,

aki egyes verziók szerint addig sikálta a bőrét, hogy a megfázása végzetes tüdőgyulladássá vált.

A sztori a reneszánsz kultúra egyik legnépszerűbb könyvtípusát jelentő – nem csak szórakoztatni vágyó, de morális irányadónak is szánt – emblémakönyveknek köszönhetően vált igazán ismertté, majd a lényegét teljesen félreértve a színes bőrű emberek erkölcsi és társadalmi alsóbbrendűségét hirdető rasszisták zászlajára került.

Innen nyilvánvalóan már csak egy lépés volt, hogy a karikaturisták, utánuk pedig a magukat élelmesnek gondoló szappangyárak is felfedezzék a történetben rejlő lehetőséget, így a brit Pears a mai bulvárlapok egyik elődjének tekintett, hetente megjelent The Graphic 1884 karácsonyára kiadott számában a következő reklámot helyezte el:

Fotó: Wellcome Images

A kép szerint az urak, a hölgyek, a gyerekek, és a csecsemők számára is ajánlott szappan példáját a következő években számtalan másik cég követte – az amerikai Fairbank Company apró szóróanyagokon terjesztett hirdetésén például a következő kérdés hangzik el:

Videók a témában:

Miért nem Tündérszappannal most az anyukád?

Fotó: National Museum of American History

A fehérítőt gyártó Chlorinol is hasonlóan gyomorforgató módszer talált az eladások növelésére, hiszen az úszó dobozban ülő két színes bőrű gyerek – természetesen egy-egy fehérítős dobozt tartva – tesz ígéretet:

Chlorinolt fognak használni, és olyanok lesznek, mint a fehér nigger.

Fotó: Steemit

De Nyugat-Európában is hasonlóan gondolkodtak:

Mindezek alól természetesen Magyarország sem volt kivétel, ahol az Erdélyi Hírmondó 1842-ben például így fogalmazott:

azért szerecsenre nem vesztegetjük a’ szappant,

bár a szerecsenmosdatást, mint kifejezést  a magyar nyelv már korábban is ismerte, és használta a hiábavaló munkára:

az első magyar közmondásgyűjtőként ismert Baranyai Decsi János 1583-ban már szerecsent mos, a reformációt követő rekatolizáció legismertebb alakja, az esztergomi érseki posztot két évtizeden át betöltő Pázmány Péter pedig épp harminc évvel később már szerecsent szappanozott

– írja Dömötör Ákos a Magyar Nyelvtudományi Társaság szakmai folyóiratában, a Magyar Nyelvben (1991/3).

A XX. század elején itthon is felbukkantak tehát a fenti példák nyomán születettek reklámok, köztük a sósborszeszt, napraforgó- és repceolajat valamint téglát is gyártó, sőt, lisztet és bort is árusító nyírbátori Bóni szappanjáé:

NÉNÉM!
Ne kinozd a fiadat kefével
Végy „Bóni” szinszappant
Mert lásd a „Bóni” szinszappan
A szerecsent is fehérre mossa.

Az igazi meglepetést azonban nem ez, hanem a húszas évek egy rövid cikke hozta, hiszen aszerint a reklámokba bújtatott rasszizmus a nyomtatott sajtó határain átlépve, rövid időre az utcára költözött.

A meglepő eseményről a Népszava 1927. október 5-i száma a rádió- és a moziműsor közé rejtve, egy, a magyar autógyártást dícsérő rövidhír, illetve a Munkás Rádióklub megalakulását bejelentő négysoros közööt tudósított röviden:

in: Népszava, 1927. október 5., az Arcanum Digitális Tudománytárból

A szöveg szerint a járókelők az Andrássy út és a Nagykörút sarkán már napok óta találkozhatnak az egyik kávéház teraszán ülő, sűrű, göndör parókát és vastag ajkakat kapott európai párral – vagy a sokszor ma is életveszélyben élő albínó afrikaiak két képviselőjével –, akik egy rejtélyes üstökös bekapcsolásakor idegen kiejtéssel megemlékeznek a Soroksári úton már ötven éve készülő Meister szappan gyönyörűségéről, utalva arra, hogy ők épp annak köszönhetik a világos bőrüket.

A cég egy másik termékének reklámja, in. Nemzeti Újság, 1927. augusztus 28., az Arcanum Digitális Tudománytárból

A kávéház lehetett a mai éttermek helyén működött Kovács (1934-től Savoy), illetve a mára a helyét egy bankfióknak átadó, a Monarchia legnagyobb tükreit rejtő Abbázia – ez végső soron teljesen mindegy is –, kérdés azonban, hogy mi lehetett az üstökös, illetve hogy a köz hogyan fogadta az ekkor egy kissé talán már túlzásnak tűnő megoldást.

Feltéve persze, ha az egyáltalán létezett, és nem csak a gyártó egy, az eladásokat növelni vágyó önjelölt reklámzsenijének agyszüleménye volt, hiszen a történet

szóról szóra azonos szöveggel már megjelent az előző napi Esti Kurírban is,

a cég pedig néhány hónappal korábban komoly hadjáratba kezdett a piacon való előretörés érdekében.

Augusztus derekán az ország több lapjában tűnt fel például az Amerikában sosem látott tisztítóhatásról szóló mese:

in. Az Est, 1927. augusztus 14., az Arcanum Digitális Tudománytár

Amire két héttel később tökéletesen rímelt Borcsa esete, aki egy milliárdos amerikai család mosónőjeként bizonyította be a Meister mindent felülmúló erejét:

Fotó: Nemzeti Ujság, 1927. augusztus 28., az Arcanum Digitális Tudománytárból

Az üstökös titkára végül a szeptember végi lapokból derült fény: a gyárat alig három héttel a kávéházas eset előtt az Oktogonra néző Andrássy út 50. tetején egy, a szomszédba engedély nélkül átlógó óriási neonreklám eltávolításával büntették, pedig azt az Ujság a budapesti éjszaka egyik legjobban sikerült világító hirdetéseként emlegette.

Az égitestek gyulladtak ki rajta fokozatosan, egymásután: a nap, a hold, a csillagok, közöttük a Saturnus, végül egy óriási üstökös. És mindez a Meister-szappanra hívta fel a figyelmet.

A kép jobb szélén az Andrássy út 50. számú háza – ennek tetején, a Winter reklámja helyén állt a szomszédba átnyúló hirdetés. Fotó: Pesti Brúnó / Fortepan

A történet így, mindent összevetve egyáltalán nem tűnik tehát megalapozottnak, arra azonban tökéletes volt, hogy újabb néhány napig közszájon tartsa a cég nevét, hiszen a történetet az olvasók egy része minden bizonnyal személyes élményként mesélte tovább, mások pedig továbbadhatták, mint apró furcsaságot, amiről sajnálatos módon éppen lemaradtak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.