Kultúra sorozatkritika

A bosszú gépesített angyala szabadon garázdálkodik

Totó, azt hiszem, már nem Kansasben vagyunk – mondhatnánk a Westworld harmadik évadját látva. Pengeélen táncol a sorozat, egyelőre a hangulattal marad hű önmagához.

Amikor egy sorozat történetét erősen meghatározza a helyszín, a keret, amelyben játszódik, akkor különösen bátor, nagy vállalás azt mondani az események egy pontján, hogy oké, innentől kezdve tágul a perspektíva. Jól sikerült forgatókönyvvel, erősen átgondolt koncepciókkal a dolog áthidalható, de a döntés mindenképp kockázatos. Ezt láthattuk például A szolgálólány meséjének második és harmadik évadjánál: amint a Hulu sorozta megpróbálta kinyitni a szűkös gileádi mindennapok kereteit, elkezdett töredezni az összkép, és ahelyett, hogy az új területek, a kanadai mindennapok, az ellenállás mikroszínterei, a kolóniák pusztaságai hozzátettek volna a diktatúra működésének, atmoszférájának megértéséhez, pont az ellenkezője történt. Ez azonban nem feltétlenül kell így legyen, ha az írócsapat a lehető legszigorúbban szem előtt tartja, hogy a hangulat ne változzon, és minden megmutatott új elem a nagy egészet tegye még érthetőbbé, átélhetőbbé. A Westworld harmadik évadjánál ez a törekvés egyelőre kétesélyes.

Az emberek perverzek, tele vannak hibákkal, de majd a robotok móresre tanítanak minket
A Westworld egy időre véget ért, és csak kínzó kérdések maradtak utána.

Mivel a második évad végi események miatt – szándékos a ködös fogalmazás, nevezzük, mondjuk, spoilervédelemnek – a parktól egy időre kénytelenek búcsút venni vendégek, hosztok, befektetők, és mi, nézők, egyaránt, így a várva várt harmadik Westworld-évad kénytelen kitágítani a kereteit. Ebből következik, hogy afféle földgömb-ugrándozással indulunk, amikor hőseinkhez újra visszatérünk. Ez tehát az egyik lényegi változás. A másik pedig, hogy az írók látszólag igyekeznek csökkenteni a meglehetősen túlbonyolított eseményszálak miatti káoszt, így egyelőre epizódonként csak egy-két főszereplőre korlátozódik a fókusz, és ez kissé könnyíti a befogadást, de nincsenek kétségeink: a banda hamarosan újra összeáll. Jelenleg azonban mindenki a saját céljai mentén megy előre, olyan egyértelmű eszközeként a történetnek, ami erősen aláhúzza az évad (eddigi) üzenetét: nincs önálló akarat.

Fotó: HBO

Dolores a bosszú gépesített, legyőzhetetlen angyalaként tölti küldetését, semmi nem maradt már egykori széplelkűségéből, leginkább A tetovált lány főhősére, Lisbeth Salanderre emlékeztet: megbünteti az általa gonosznak ítélteket, nőket szabadít fel az erőszak és elnyomás alól, és technológia-fronton gyakorlatilag tévedhetetlen – viszont e mellé még olyan jegesen kegyetlen is, hogy Lisbeth hozzá képest egy kenyérre kenhető óvónéni. Életemet és véremet az erős, kemény női karakterekért, de nem ártana mindehhez némi komplexitás? Jelen állapotában Dolores nemhogy nem a mesterséges intelligencia emberszerűségét szimbolizálja, épp ellenkezőleg: olyan látványosan egyetlen parancs vezérli, a bosszú és a forradalom parancsa, hozzáértők szinte le tudnák írni a programkódot. Hogy a Dolores mellé csapódott új szereplő, a tragikus múltjával hadakozó Caleb miként hat majd erre a küldetésre, tud-e puhítani Dolores kőkemény karakterén, azt még meglátjuk, mindenesetre nem ártana, mert ez a tűsarkakon sprintelő, szinte sérthetetlen halálangyal-figura könnyen fordulhat át önmaga paródiájába.

Dolores a legegyértelműbb ugyan, de a többi főhős is ugyanígy az önálló akarattal szembeni automatizmusokról és a kötelezően végigfuttatandó programokról mesél a tettei által, az érdemi különbség annyi, hogy mindenki egy kicsit más irányát demonstrálja a konfliktusnak. Maeve és Bernard hasonlóan egyetlen fő céllal tevékenykedik, Maeve a gyereke sorsa iránti örök elköteleződése mellett hoz egyfajta, kissé túltolt fatalista nihilt: minden mindegy, semminek nincs értelme, továbbá minden úgyis el van döntve előre, Bernard pedig igyekszik a jóság törvénye mentén haladni, azzal együtt, hogy időnként egy-egy kényszerű erőszakos cselekedet, gyilkosság azért belefér. És a többiek is előkerülnek szép sorjában, csak győzzük kivárni.

Fotó: HBO

A világ, amelyben hőseink mozognak, egyszerre dögös és kísérteties: látjuk a ragyogó, ultramodern terekben és beszélő, igény szerint önjáró és fegyverként használható járgányokon mozgó elitet, aki egyfelől mindent megtehet, másfelől ugyanazzal a lendülettel mindent egyik pillanatról a másikra el is veszíthet, és látjuk a periférián élőket is. Ez utóbbiak szintén nagyon életszerű jövőképet mutatnak: egy részüknél a nagy technológiai bumm mintha meg sem történt volna, és úgy élnek, mint az 1950-es években, másoknál pedig megtörtént ugyan, de nem igazán tett hozzá az életükhöz, sőt – erről az új figura, Caleb szála mesél: pénzkeresés bűnözéssel, mindez egy appon keresztül, és robot HR-esek, akik a visszakérdezésre már csak programozott hibaüzenetekkel képesek válaszolni. A cowboykalapos, misztikus első évadnak már nyoma sincs, ez inkább a Szárnyas fejvadász világa, némi Black Mirrorral meghintve – és mindez az HBO-tól megszokott makulátlan látvánnyal közvetítve, az egész úgy néz ki, mint egy elsőosztályú blockbuster – élvezzük ki, egy ideig moziba most úgysem mehetünk.

Fotó: HBO

A fenséges látvány és a gerincborzongató zörejek és nyomasztó zenék együtt továbbra is hozzák azt, ami a Westworld fő erőssége: a karcos, sötét, rejtélyes, kissé borzongató hangulatot, és ha erre koncentrálna a sorozat, akkor mindenki jobban érezné magát, a néző is. Ám a Westworld továbbra is kényszerét érzi, hogy túlbonyolítsa a meseszövést, és hogy monumentális filozófiai megállapításokat tegyen az emberről, a tudatról, a jövőről és az önálló akaratról, mindezt olyan megfeszült erőlködéssel, hogy ha a Westworld személy lenne (hús-vér vagy android, mindegy), szinte látnánk, ahogy kimerednek a nyakán az izmok, homlokán az erek, mint egy súlyemelőé. A sajtó rendelkezésére bocsátott első négy rész alapján persze meglehet, hogy ezek a nagy állítások végül mégis igazán ütőképesek lesznek, de a kevesebb ebben az esetben sokkal több lenne. Persze, a túlírtság, az utalások, az időbeli oda-vissza ugrándozás és a fordulatok a sorozat lényege, de ezzel együtt jót tett volna, ha a Westworld nem csak fizikai kereteiben mer kilépni a megszokásból. Már az előző évadban is kezdett elöregedni a „ki robot, ki nem az?” kérdés örökös feszegetése, és az, hogy újabb, addig tutibiztosan hús-vérnek hitt hősökről derül ki, valójában robotok, már rég nem tud megdöbbentő lenni, ellenkezőleg: egyre gyakrabban fordul elő, hogy a nagy leleplezés inkább komikus. A kérdés annál is inkább kezdi érvényét veszíteni, ahogy a sorozat egyre erősebben sulykolja: tulajdonképpen mindegy a válasz, hiszen gép is, ember is épp úgy algoritmusok szerint cselekszik. Ugyanakkor a Westworld hagyományosan az évad végére tartogatta a puskapor legjavát, így érdemes – és igazából, köszönhetően a hangulatnak, nem is nehéz – megadni az esélyt a sorozatnak, hogy végigvigye, ami akart.

A Westworld 3. évadja jelenleg két résszel az HBO GO rendszerében nézhető, hetente érkező új epizódokkal. 24.hu: 7/10

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.