Kultúra

Harvey Weinstein 23 évnyi börtönt kapott

A hollywoodi producert 23 évre ítélték New York államban. Harvey Weinstein két nő megerőszakolásáért kapott börtönbüntetést, miután február végén már bűnösnek találták az ellene felhozott vádakban. Az Independent információ szerint mind a hat nő, aki Weinstein ellen tanúskodott a teremben ült az ítélethirdetés alatt, és a tárgyalásokon még legalább tizenhárman állították, hogy zaklatta vagy megerőszakolta őket a filmmogul.

Harvey Weinstein súlyos büntetésre számíthat
Már több mint két éve, hogy a #MeToo megsemmisítette hollywoodi filmmogul karrierjét. A tárgyalása most indul, de hogyan is indult a botrány, ki és mivel vádolja? És megúszhatja egyáltalán?

Weinsteint több mint két éve semmisítette meg a #MeToo, miután kiderült, hogy évtizedeken át használta ki a pozícióját, és zaklatott többtucatnyi nőt, többeket pedig meg is erőszakolt. Sok hírességet fogdosott: Gwyneth Paltrow és Angelina Jolie is elmondták, hogy zaklatta őket a producer. 2018-ban adta fel magát, és végül két nő vádja alapján tárgyalták az ügyét. Egy 2013-as nemi erőszak, illetve egy 2006-os eset alapján döntött a bíróság, amikor Weinstein orális szexet kényszerített ki az áldozattól.

A New York Times és a New Yorker leleplező cikkei után rengeteg nő jelentkezett, hogy elmondja, velük mit tett Weinstein, de végül csak két eset alapján zajlott a büntetőper, a többi ügyet polgári peres úton rendezték.

Harvey Weinstein még simán összeszedhet egy életfogytiglant
Weinstein New York-i pere lezárult, és hamarosan az is kiderül, hogy mennyi büntetést kap a két bűncselekményért. Azonban ez nem minden: a bukott producerre további perek várnak.

Először Weinstein nem vette komolyan a támadásokat, és azzal védekezett, hogy ő a hetvenes években szocializálódott, amikor az ilyesmi természetesnek számított. Aztán egyre inkább kiderült, hogy hosszú évtizedeken át hozta kellemetlen helyzetbe a kollégáit, ajánlkozott fel nekik, zaklatta őket, vagy a nők akarata ellenére kényszerítette őket szexre. A #MeToo-val sokat foglalkoztunk, érdemes az alábbi idővonalunkat is végigpörgetni, hogy milyen hatással volt a Weinstein-ügy a hasonló incidensekre.


Kiemelt kép: Scott Heins/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik