Kultúra

Gesztesi Károly hangját nem lehetett nem ismerni

56 éves korában, január 4-én meghalt Gesztesi Károly. A Blikk információi szerint a színész a budapesti Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor rosszul lett, infarktust kapott, és már nem tudták megmenteni az életét.

Gesztesi Károly 1963-ban született Tóth Károly néven Budapesten. Nevét szülei válása után változtatta meg anyja új férje után. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzését követően több színházban is megfordult, 1988-tól 1990-ig a Thália Színházban, 1990-1992-ben a Miskolci Nemzeti Színházban, 1992-1993-ban a József Attila Színházban szerepelt, majd 1994-1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja.

Gesztesit filmszerepei tették országosan ismertté, miután olyan népszerű filmekben játszott, mint a Magyar vándor (2004), melyben Álmos vezért játszotta, aztán a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem, az Egy bolond százat csinál, melyekben mind fontos szerepet alakított, és amelyek mind a legnézettebb magyar filmek közé tartoztak a kétezres évek közepén. Szerepelt továbbá a Tibor vagyok, de hódítani akarok, a Kútfejek (2006), a Megy a gőzös (2007) vagy a Szuperbojz (2009) című filmekben, de utána kikopott a filmezésből, és a következő évtizedben már csak a Cop Mortem című filmben szerepelt 2016-ban. Ezzel egy időben azonban sokat láthatták a nézők a TV2 Jóban Rosszban című tévésorozatában, ahol 2008 és 2015 között Füredi Attila szerepét alakította. A legtöbben azonban szinkronszínészként találkozhattak nevével.

Fotó: MTI/Zih Zsolt

Jellegzetes hangját szinte lehetetlen volt eltéveszteni, a magyar szinkronszínészet egyik legismertebb alakja volt.

A legnépszerűbb akciófilmektől sorozatokig rengeteg alkotásban szinkronizált. A színész többször kölcsönözte hangját Sylvester Stallone-nak, John Goodmannek, Wesley Snipes-nak, Mike Myers-nek, Vin Dieselnek, Quentin Tarantinónak és Forest Whitakernek, de a 2004-es Nyócker! című magyar animációs filmben is hallhattuk. A 2019-es Creed II-ben szintén Sylvester Stallone-t szinkronizálta, a filmen még fiával, Mátéval is együtt dolgozott. Utolsó szinkronszerepe a Star Wars IX: Skywalker kora volt, melyben Lando Calrissian azaz Billy Dee Willams szólalt meg az ő hangján, mint ahogy hallhattuk a Trónok harcában is, Robert Baratheon hangjaként.

Gesztesi szinkronszínészként rendszerint hozzá hasonló alkatú, mackós figuráknak kölcsönözte a hangját, a legnépszerűbb szinkronszerepe pedig a jóságos zöld ogre Shrek volt a négy Shrek filmben. A színész is támogatta a szinkronszínészek küzdelmét a megfelelő bérezésért, és többször is síkra szállt azért, hogy rendesen fizessék meg a szinkronszínészeket. Egy interjúban tavaly azt is elmondta, 10-15 évvel ezelőtt Kern Andrással, Reviczky Gáborral, Kútvölgyi Erzsébettel és Szilágyi Tiborral ők is megpróbáltak jobb feltételeket kicsikarni a szinkronszínészeknek, amely nem kapott komolyabb nyilvánosságot, mégis az lett az eredménye, hogy egy időre tiltólistára került. 2007-ben hanglemeze is megjelent, Zár már a színház címmel, ahol énekhangját is megismerhette a közönség.

Gesztesi Károly alkoholproblémáiról is ismert volt, ő maga is többször beszélt erről, és 2016-ban lépett be a Hit Gyülekezetébe azzal a reménnyel, hogy a vallással leküzdheti problémáit. 2018-ban már azt állította, hogy sikerült változtatnia az életmódján. Utolsó interjújában, amit a Borsnak adott, arról beszélt, sok terve van még, és még a filmvászonra is vissza akart térni:

Pont mától 3 héten át igyekszem elengedni az elmúlt év fáradalmait, testileg, lelkileg feltöltődni. Úgy érzem, újra visszakerültem a ringbe szakmailag, jó pár év után megint kapok forgatókönyveket, és reményeim szerint hamarosan egy nagy komoly filmmel is visszatérek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik