Kultúra vélemény

A vákuumban majd nem terjed már a hang

A színházak és a kultúra szétverése értelmetlen, sőt, kifejezetten káros. Mégse szólalnak meg sokan azok közül sem, akiket érint, vagy éppenhogy csak nem érint ez az ügy.

Nem szeretem a véleménycikkeket alapvetően. Sok bajom van vele, itt legyen annyi elég, hogy a magyar újságírás szerintem „véleménynehéz”. Nem arra gondolok, hogy kizárólag jobb- vagy baloldali cikkek születnek (igenis van még független újságírás, ha csak pár helyen is), hanem mert túl sok van belőle, és lehet, hogy ez szereptévesztés. Szerintem az újságírás elsősorban informálásról vagy szórakoztatásról szóljon. Arról nem is beszélve, hogy a véleménycikkeket elsősorban az íróval azonos gondolkodásúak olvassák el, így ez nem is igazán visz előre.

Másrészt, ha csak az elmúlt pár hónapomat nézem, egyre többször érzem azt, hogy érvekkel is nehéz meggyőzni, vagy akár gondolkodásra bírni valakit, legyen szó akár gondolatokról, akár érzésekről. A másik oldalról egyre többször veszem észre a baráti körömben is, hogy a meggyőző érvelés feltétele néha az ordibálás. Persze ezek rám is igazak. Szóval alapvetően érzelmi deficitem van a véleményekkel manapság.

Most azonban mégis azt érzem, hogy meg kell szólalnom, mert ha én nem, akkor ki?

Ugyanis én azok közé tartozom, akiket nézőként kiemelten érint a kultúrával és azon belül is a színházakkal szembeni támadás. Arról korábban egyszer már írtam egy cikket, hogy 13 hónap alatt láttam körülbelül 100 darabot, ez a tempó azóta sem lassult, sőt, majdhogynem nincs olyan nap, hogy ne néznék meg egy előadást. Szemléltetésképpen: mióta hazajöttem a nyaralásból, az elmúlt 28 napban 25 darabot láttam, plusz egy főpróbán és egy készülő darabbal kapcsolatos beszélgetésen is jelen voltam. Csak olyan napokon nem néztem meg semmit, amikor este dolgoznom kellett.

Kevés jobb dolog van Budapesten, mint színházba járni
13 hónap alatt 100 színdarabot láttam Budapesten. Valahogy beakadt. Kicsit TL;DR élménybeszámoló és ajánló.

A korábbi cikkemben emberkísérletnek neveztem, hogy mennyit járok színházba, ma ezt a kifejezést már nagyon bánom. Mert bár abból a szempontból tényleg emberkísérlet, hogy nincs időm aludni, viszont semmit sem élvezek jobban, mint az előadásokat. Szórakoztatnak, elgondolkodtatnak, eszméletlen jókat beszélgetek róluk, főleg mióta megismertem egy embert, akivel közös nyelvet beszélünk, még ha a véleményünk többször el is tér egymástól.

Szóval a színház egy csoda dolog, abban politikának nincs helye. A színháznak viszont van dolga a politikával (ahogy ez az újságírásra is igaz). Pintér Béla hétfői beszéde a tüntetésen remekül visszaadta, hogyan is működik ez a színházban: szórakoztat, de közben nagyon is mély gondolatok vannak mögötte. Azzal nem értek egyet, hogy a színház alapvetően ellenzéki, sokkal inkább kritikus, de hát mi baj lehet azzal, ha gondolkozunk?

Pintér Béla.Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Miért baj, hogy az emberek színházba járnak? Mi a baj azzal, ha olyan alkotók vannak, akik nem tinglitangli, felületes dolgokkal foglalkoznak, hanem komoly értéket képviselnek, mint például a K2, (megelőlegezve) a Narratíva, Horváth Csaba, Pintér Béla, a Füge, a Tünet, a Szkéné, a Stúdió K? És sorolhatnám napestig. Én a Krétakörnek szerencsére még voltam pár darabján, a Szputnyikot viszont sajnos soha nem láthattam. Nem szeretném, ha másvalaki az előbb felsoroltakról mondhatná el ugyanezt pár év múlva.

Miért kell szétzúzni egy olyan dolgot, ami alapvetően jó. Vannak hibái, dögivel, ezt elismerik valószínűleg a hétfői tüntetés szervezői, résztvevői is, ugyanakkor miért kell három nap alatt dönteni az egészről? Mire ez a sietség?

Miért kell helyzetbe hozni itt is a kormányhoz hű embereket (már a jelenleginél is jobban)? Itt nem a jobboldaliakra gondolok, hanem a kormánypártiakra. Lássuk be, soha nem voltak túl sikeresek a kulturális életben, és nem is váltak azzá a Fidesz-KDNP kormány regnálása alatt sem. Egy nem színházas példa: a Nemzeti Könyvtár. Tengernyi pénzt sikerült elkölteni a „magyar kultúrát” ajnározó könyvsorozatra. Hogy ezzel mi a baj? Már amellett, hogy a magyar kultúrán pár kötet – például a szocialista hiánygazdaságon alapuló Venesz József A magyaros konyhája – nemhogy nem segít, hanem egyenesen roncsolja. Hát az a baj, hogy olvashatatlan. Olykor nem is (feltétlen) az írások minősége, hanem a formátuma. Hogyan lehet egy 27x 18 centis, nehéz és – nem utolsó sorban – giccses könyvet olvasni? Sehogy.

És akkor egy színházas példa: az Újszínház. Szerintem irtó nagy szerencséje van a Fidesznek, hogy legalább a Nemzeti Színház élén van olyan emberük Vidnyánszky Attila személyében, aki tehetséges. Mert az Újszínház esetében már ez sem sikerült, és egy – nem a magas művészeti értéke miatt, de – sikeres színházat sikerült annyira lezülleszteni, hogy már alig járnak oda nézők.

Miért kell tönkretenni a függetleneket? Felmerülhet – azt mondjuk nem tudom, miért –, hogy ezek ilyen senkit sem érdeklő, alternatív baromságok. Pedig ez nem így van, a függetlenek az iskola. Nem azért, mert amatőrök, és nem is emberiskola, hanem gondolkodási, megjelenítési, hozzáállási, beszédmódbeli iskola. A függetlenek például bátrabbak lehetnek, általában itt kísérletezik ki mindazt, amit utóbb a kőszínházak is magukévá tesznek. Vidnyánszky erre kiváló példa, de a hétfői tüntetést szervező három nagy színház is belőlük él, vagy legalábbis belőlük frissül. Ha csak a független szcénából érkező rendezőket nézzük, akik már ezekben is rendeznek, csak véletlenszerűen pár példa:

  • a darabokhoz mindig nagyon szépen, már-már kecsesen nyúló Örkényben Widder Kristóf (Üvegbúra), Szenteczki Zita (Édes Anna), Bodó Viktor (Kertész utcai Shaxpeare-mosó);
  • a mostanában a három közül a legbátrabb, legkísérletezgetőbb Radnóti befogadta a Narratívát, de rendez itt ettől függetlenül annak egyik tagja, Hegymegi Máté (MOLIÈRE – the passion), valamint Hajdu Szabolcs (Gloria) is;
  • a kihagyhatatlan, az alapvetés Katonában szintén rendez (és játszik) Hegymegi (Bádogdob, Jeanne d’Arc), a szintén narratívás Kovács D. Dániel (Ahogy tetszik), és a hétfői demonstráción felszólaló Pintér Béla.

Utóbbi említette is beszédében, hogy „ezután is hozzánk fogtok színházba járni”, ami annyira igaz, hogy én például az ő egyik katonás darabját, A bajnokot egyszerre láttam Pokorni Zoltánnal. Azt A bajnokot, ami miatt nagy felháborodás is volt a kormánymédiában, mert az szerintük arra a pletykára épít, amely szerint egy akkori kormánypárti polgármester feleségének leszbikus kapcsolata volt egy olimpiai bajnokkal.

Szóval a függetlenek ellehetetlenítése kicsit olyan, mintha elvennénk a papírt/laptopot minden eddig be nem futott írótól. Ebben a hasonlatban nem az író egyenlő a rendezővel, hanem a színházi mű a könyvvel.

A NARRATÍVA négy fiatal rendező: Hegymegi Máté, Pass Andrea, Szenteczki Zita, Kovács D. Dániel összefogása. Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Na de a kormány teljesen felesleges keménykedése miatt nagyjából kipanaszkodtam magam, bár még azért rengeteg kérdésem lenne (például, hogy a rendszer szétverésén és a potentátok helyzetbe hozásán kívül mi a cél, van-e egyáltalán?).

Térjünk át a másik nagy fájdalmamra: hol marad a kiállás?

Hol marad a kiállás a Vígszínháztól és Eszenyi Enikőtől? A Marton-ügy után nem neki kellett volna elsőként támogatásáról biztosítania a Katonát, tiltakoznia a „zaklatószínház” kifejezés ellen? Hiszen ő is tudja, mi lehet most a Katonánál. Zárójelben: éppen Marton és KERO ügye miatt nevetséges a zaklatásszínházzal meg Gothárral palástolni a törvénymódosítás valódi célját.

Ráadásul a Víg is „táplálkozik” a függetlenekből, rendezett ott darabot Pass Andrea (Vándorkutya) is, de két vezető színészük, Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila Sztalker Csoportja is egy fiatal alkotókból álló független társulatnak tekinthető.

Hol marad a kiállás a többi színháztól és színésztől? Megértem én, hogy néha célszerűbb csöndben maradni, ahogy azt is, hogy ugyan miért tiltakozna egy olyan vidéki színház, amelynek fenntartója egy kormánypárti polgármester által irányított önkormányzat, és így a színigazgató miniszteri jóváhagyása sem jelenthet problémát. De mi lesz, ha egy következő törvényjavaslat már őket, a most nem csatlakozó színházakat, színházcsinálókat is sújtja? Kivel akarnak majd akkor együtt tiltakozni?

Addigra már egyedül maradnak.

A veszély itt van fejünk fölött, mert noha a fenti problémáim egy része megoldódott azzal, hogy számos rendelkezést kivettek a kiszivárgott törvénytervezetből, de ki tudja, meddig lesz ez így. Hétfői cikkünkben a tüntetés főszervező PanoDráma vezető és FESZ-tag Lengyel Anna is felhívta a figyelmet, hogy szerdán, a törvény elfogadása előtt egy pillanat alatt visszakerülhetnek ezek.

A színházas tüntetés szervezői: A kormány megijedt, de folytatjuk!
A szabad színházakért, a kultúra függetlenségéért tartott hétfői tüntetés szervezőjével beszéltünk, mit szólnak a végül benyújtott törvényjavaslathoz és hogy így megtartják-e a demonstrációt.

Hol marad a kiállás a művésztársadalom színházon kívüli részétől? Bár végül kivették, az NKA beszántása mindenkit érintett volna. Az NKA-val persze rengeteg baj van, nem utolsósorban a miniszteri keret létével (és ez probléma volt már Hiller István miniszteri korszakában, sőt előtte is). Hogy ne csak a színházakról legyen szó, egy talán jobban ismert részt vegyünk példának, a könnyűzene világát. A kis és közepes zenekarok, amelyek induláskor nem tudnak még saját lábra állni, pár százezer, maximum milliós összeget kapnak koncertturnékra, albumok létrehozására, klipek rendezésére stb. Ezzel szemben többmilliós támogatások mennek el ezer éve befutott zenekarok, előadók koncertjére az Arénába. Minek? Semmi értelme, az Arénában rendezzenek a piacon is keresett koncerteket, vagy szervezzék kisebb helyre a bulit. Arról nem is szólva, hogy ezek közül az ismert előadók közül sokakat állami cégek is támogatnak, ami szintén közpénznek számít.

Mindeközben az állam csak úgy dönti a pénzt a keresztény könnyűzenébe. Legutóbb egy 760 millió forintos programot jelentett be Rétvári Bence államtitkár. Ezzel nem az a bajom, hogy keresztény zene, hithű római katolikus vagyok, hanem hogy kiknek megy ez a pénz, ráadásul ennyi? Hány keresztény zenekart ismernek itthonról? És külföldről? A legtöbben valószínűleg keveset, vagy egyet sem, és ennek az oka nem a „balliberális-zsidó-cionista-szabadkőműves” média, rengeteg gyönyörű vallásos vagy vallási színezetű zeneszám létezik, hanem hogy ez nagyjából olyan, mintha egy zenekar csak arról énekelne, hogy kenyér.

A demokráciát, szólásszabadságot általában alapvetésnek tekintő művésztársadalom léte veszélyben van, ez, ha másból nem is, a kiszivárgott törvényjavaslatból világosan látszik. Itt is igaz, hogy a kormány már a kapukat döngeti. Hol marad a kiállás?

A vákuumban majd nem terjed már a hang.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.