Kultúra
Budapest, 2019. február 15.
Kamaraterem a Nemzeti Táncszínház új épületében a fővárosi Millenáris parkban 2019. február 15-én. Az új kulturális intézményt ezen a napon ünnepélyesen adják át, a nyitógálával megkezdődik a 2019-es Budapest Táncfesztivál.
MTI/Máthé Zoltán

Kevés jobb dolog van Budapesten, mint színházba járni

Valamivel több mint tizenhárom hónap alatt száz színdarabot láttam Budapesten. Valahogy beakadt. Kicsit TL;DR élménybeszámoló és ajánló.

Nagyjából egy évvel ezelőtt, tavaly márciusban emberkísérletbe kezdtem saját magamon. Na, nem előre eltervezetten (ahogy ennél), inkább csak visszanézve tűnik annak. Azóta, vagyis az elmúlt tizenhárom hónapban ugyanis nagyjából száz színdarabot néztem meg. Pontos számot nem tudnék mondani, mert vannak olyanok, amiket sehogy se találok a naptáramban visszanézve, meg olyan is előfordult, hogy nem tudtam elmenni végül, vagy éppen elmaradt az előadás. Az eleje még egyáltalán nem volt durva, heti úgy egy darabra jártam el, aztán szeptembertől, az új évad kezdetétől ez kettőre nőtt, decemberben már hármat néztem meg heti szinten, februárban pedig négyet. Egészen odáig, hogy márciustól már volt olyan hét is, hogy minden nap megnéztem valamit, illetve olyan is, amikor egy nap két előadásra is elmentem. És, ahogy nézem, a következő heteimben sem fog visszaesni ez a látogatásszám, talán április végére, májusra valamennyit mérséklődik, de addig még rengeteg idő van, szóval nem állítanám biztosra.

Alapvetően szeretek dolgokat kipróbálni, és ehhez társaságra sincs feltétlen szükségem. Gyakran járok egyedül koncertekre, fesztiválokra, vendéglátóhelyekre (ez talán a cikk tetején látható tokámból is látszik). Ahogy moziba is, de a színház valahogy eddig kimaradt, szinte teljesen. Nem tudnám megmondani, miért. Most viszont nagyon elkapott, ha csak egy periódusra is, de nem látom egyelőre a végét. És őszintén, nem is nagyon akarom, hogy vége legyen.

Droggá vált, ha egy napra nincs jegyem és más programom se, egyből nézem az előadóhelyek, vagy a Ma este színház oldalát, hátha van még valamire jegy, amit még nem láttam, de terveztem megnézni.

Ugyanígy, ha valahol 6-kor vagy még korábban kezdődő darabra van belépőm, akkor nézem, hátha van késő esti előadás (egy tipp erre: Ódry színpad).

Az egész egy Facebook-csoporttal kezdődött, amit egy színházas barátom csinált, különböző darabokat kezdett el ajánlani az ismeretségi körének. Én pedig akkor úgy voltam vele, hogy mennék színházba, de ötletem sincs, mire lenne érdemes, az ő ízlésében viszont megbíztam. Szóval vettem pár jegyet a következő hónapra.

Az első darab, amit láttam, nem is az általam vásároltakból került ki, hanem egy héttel korábban egy másik barátom hívott, hogy nincs-e kedvem elmenni vele A Krakken művelet premierjére (legalábbis én így emlékeztem mostanáig, de ahogy nézem, az inkább a főpróbája volt) az Átriumba. Ez volt 2018. március 2-án, a rá következő vasárnap jött az első, amire már én vettem jegyet, a Berlin, Alexanderplatz a Katona József Színházban. Ennek meg egyébként pont előtte nap volt a premierje (ajánlom mindenkinek, aki még nem látta, de sietni kell, mert júniusban játsszák sajnos utoljára).

Budapest, 2018. m‡rcius 8.
MŽsz‡ros BŽla (b) Franz Biberkopf, Kov‡cs Lehel (k) Meck Žs MŽsz‡ros Blanka (j) Lina szerepŽben a Berlin, Alexanderplatz c’m? el?ad‡s pr—b‡j‡n a Katona J—zsef Sz’nh‡zban 2018. m‡rcius 7-Žn. Alfred Dšblin regŽnyŽnek sz’npadi adapt‡ci—j‡t Kov‡cs D. D‡niel rendezŽsŽben m‡rcius 9-Žn mutatj‡k be.
MTI Fot—: Szigetv‡ry Zsolt
Mészáros Béla Franz Biberkopf, Kovács Lehel Meck és Mészáros Blanka Lina szerepében a Berlin, Alexanderplatz című előadás próbáján a Katona József Színházban
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Aztán jött Háy János Nehéz című darabja Mucsi Zoltánnal és Lázár Katival a Szkénében, Hajdu Szabolcs darabja, az Ernelláék Farkaséknál a Kuglerben, a Jurányiban az Egy őrült naplója Keresztes Tamással, az Ithaka szintén a Katonában és a Kohlhaas szintén a Szkénében, stb, stb. Nem tudom, hogy nem emiatt járok-e ennyit színházba, de az biztos, hogy borzasztóan erős kezdés volt ez. Mindegyik előadást nagyon szeretem.

Tényleg, miért járok színházba?

Amikor ezt a cikket terveztem, persze eszembe jutott, hogy err a kérdésere is felelnem kéne, de akárhogy is töröm a fejem, nem jut eszembe olyasmi, ami hűen, de még inkább, teljeskörűen választ adna rá. Tanultam belőlük? Biztos. Több lettem tőlük? Ez is biztos.

De talán közelebb van az igazsághoz, hogy milyen érzésekkel jövök ki az előadásról. Valamelyiktől irtó jó kedvem lesz, valamelyik elvarázsol, valamelyik a földbe döngöl. Meg persze olyanok is, amelyektől ezekből egyszerre többet is érzek.

Hogy úgy jössz ki: basszus, basszus, basszus! Ez már megint mi volt?!

Nem csak egy pár ilyen volt, hanem egészen sok, ami szintén a gyakori színházba járás mellett szól. Nem így,

  • ha moziról van szó, eleve kevesebb hoz lázba (szigorúan stream és más módok nélküli megoldásra gondolok), ha megnézem a programot;
  • a könyveknél, amiket borzasztóan szeretek, de csak egy szélsőséges példával élve, Nádas Péter Világló részletek című regényét bármennyire is szeretem, azért azon az 1200 oldalon átverekedni magam, nem csak pár óra vagy nap volt;
  • az ételeknél, egy csomó trendi, felkapott hely igazából kifejezetten rossz;
  • a koncerteknél, amik talán a leghasonlóbbak nekem egy-egy színházi élményhez, de igazán jó koncertből nincs annyi Budapesten, mint amennyi igazán jó színdarabból.

Évek óta járok egy külföldi zenei fesztiválra, ami minden évem csúcspontja. Rengeteg extra élmény ér ott minden nap. Talán már túl sok is, ami ott persze nagyszerű, hazajőve viszont össze is mosódnak az emlékek, nehéz már néha pár hónap múlva is még egy egyébként kifejezetten jó (8/10-es) koncertre is visszaemlékezni.

Bevallom, az emlékezetem nem feltétlen úgy működik, ahogy igazán szeretném. Sose tudtam megjegyezni hosszútávon egy verset sem, ahogy egy dialógust sem tudok felidézni (pontosan) egy filmből sem. Sőt, néha a kedvenc könyveim, filmjeim történetét is nehéz visszaidéznem, az azonban szinte rögtön visszajön, hogy milyen érzéseim voltak közben, mit éreztem miatta. És színháznál mintha a történetek is jobban megmaradnának, de azért erre egyáltalán nem vennék mérget.

Illetve, ahogy a koncerteknél, a színház éppen akkor, és ott előtted történik. Valami lehet, nagyon tetszik az egyik nap, de egy másik nap már nem tetszene, ahogy a színészek aktuális állapotán is sok múlhat.

Budapest, 2018. m‡jus 17.
Nagy Ervin (b) OdŸsszeusz, Rezes Judit (k) PŽnelopŽ Žs MŽsz‡ros Blanka (j) Pallasz AthŽnŽ szerepŽben az Ithaka c’m? sz’nm? pr—b‡j‡n a Katona J—zsef Sz’nh‡zban 2018. m‡jus 16-‡n. A HomŽrosz OdŸsszeia c’m? eposz‡b—l kŽszŸlt darab bemutat—ja m‡jus 19-Žn lesz SzŽkely Kriszta rendezŽsŽben.
MTI Fot—: Szigetv‡ry Zsolt
Nagy Ervin Odüsszeusz, Rezes Judit Pénelopé és Mészáros Blanka Pallasz Athéné szerepében az Ithaka című színmű próbáján a Katona József Színházban. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Dömping

És hogy a fentieken kívül még mely darabok voltak rám nagy hatással, azon kívül, hogy sok? Nem is próbálnék a teljesség igényével élni, inkább csak valamiféleképpen csoportosítva ajánlanék darabokat. A Katona József Színház jelenleg a legjobb kőszínház Budapesten. Még ha maga a darab annyira nem is mindig hibátlan, a társulat akkor is kiemelkedően erős, így ott nehezen lehet hibázni darabokkal, és így persze a monodrámákkal sem. A Katona mellett pedig még az Örkényt (A lélek legszebb éjszakája a kedvencem innen) és a Radnótit (itt leginkább az Egy piaci napot szeretem) említeném még itt.

Kedvenc rendezők: Pass Andrea, Székely Kriszta, Hegymegi Máté, Kárpáti Péter. Én róluk korábban sose hallottam – bár ez a saját tudatlanságomnak köszönhető –, de az általuk rendezett darabokban sose csalódtam, ha nem is mind extra jó, mégis melléfogni nem nagyon lehet velük. Pass rendezése az egyik legnagyobb kedvencem, az Eltűnő ingerek (Trafó), Hegymegi Bádogdobja pedig talán a legjobb komédia, amit láttam. Utóbbi Woyzeck-rendezése, ha nem is feltétlen kedvencem, sokszor visszajön valamiért a hangulata. Mindezt úgy, hogy egy szabályt már az elején felállítottam magamnak: nem nézem meg, miről szól a darab, ki rendezi és kik játszanak benne. Ez mondjuk, lehet, hogy nettó hülyeség, és mostanra változott is, legalábbis a rendező alapján már sokszor választok előadást.

Befogadó és független színházak: a legalternatívabb a kőbányai kőbánya/pincerendszer, ahol a Peer Gynt jelentős részét játsszák. Az egyik legjobb darab, ami a valamivel több mint egy év alatt részem volt. Ezt egyébként szintén Hegymegi rendezte, illetve a – nem mellesleg négy és fél órás – darab eleje és vége a Stúdió K-ban van, ennek a színháznak az előadása. Nagyon hangulatos kis színház, és ahonnan még a nagyon vicces és szép mai politikai áthallásokkal teletűzdelt Bakfittyet is mindenképpen ajánlanám. Aztán ott van még a Trafó, ahová a hét minden napján el lehetne menni, egyik nap színházba, másik nap koncertre (nem tartozik ide szorosan, de szerintem az Electrify az egyik legjobb zenei programsorozat, sajnos csak ősszel lesz újból), itt játsszák a már említett Eltűnő ingereket, aztán a Megfigyelőket, a Tótferit, valamint egy másik top darabomat is, az elképesztő hangulatos és különleges A halál kilovagolt Perzsiábólt.

Nagyon jó hely a Szkéné és a Jurányi is. Előbbiben játsszák a már szintén említett Nehézt, Woyzecket, és itt láttam a tatabányai Jászai Mari Színház Macbethjét is, amit kár lenne kihagyni. És hogy a Jurányiból is kiemeljek pár kiemelkedőt: Hurok, Egyasszony és A Pitbull cselekedetei, hogy tényleg csak párat említsek. Sokáig gondolkoztam, hogy emeljek-e ki színészeket is itt. Le is szűkítettem egy férfi és egy női színészre, de végül inkább nem nevezném meg őket, ugyanis az utóbbi időben őket többször is láttam, ami torzíthatja az ítélőképességemet.

Diákoknak: Mi és ők, nem is kérdéses, a Jurányiban játsszák, ahogy az sem kérdéses (és ez a közönségből jól látható, hogy ezzel nem csak én vagyok így), hogy alapvetően diákokkal az Örkénybe kell menni. Nagyon jó előadások vannak, nagyon jó színészekkel. A Hamletet és a Tartuffe-öt emelném ki, ha a középiskolai tananyag drámáiból kell kiemelnem. De diákoknak ajánlanám még a Csendet akarokat (Katona), az És jöttek a jószándékú emberek (Jurányi), illetve az Éljen soká Regina! című darabot, amit pedig a Trafóban játszanak.

Budapest, 2015. január 13.
Kókai Tünde (b) Mariane és Patkós Márton (j) Valér szerepében Moliére Tartuffe címû vígjátékának fotóspróbáján az Örkény István Színházban Budapesten 2015. január 13-án. A darabot Bagossy László rendezésében január 16-án mutatják be.
MTI Fotó: Marjai János
Kókai Tünde Mariane és Patkós Márton Valér szerepében Moliére Tartuffe címû vígjátékának fotóspróbáján az Örkény István Színházban. Fotó: Marjai János / 24.hu

Ha már diákok, csak kicsit idősebbek, nekem nagyon nagy élmény, bár még nem voltam sokszor, a Színműre, vagyis az Ódry Színpadra elmenni. Tök jó volt ott A velencei kalmár, a Hogyan találtak egymásra a nők és a férfiak, a Pájinkás János vagy A Schroffenstein család (bár utóbbi kettő, azt hiszem, lekerült a repertoárról). Nagyon tehetséges színműsöket láthatunk, kiváló rendezők közreműködésével. Illetve külön kategóriaként még Pintér Bélát és társulatát indítanám, akit talán a rendezőkhöz kellett volna írnom, az ő darabjaival sem lehet mellényúlni. Ha mégis ki kéne emelnem darabot tőle: Titkaink, A sütemények királynője, Ascher Tamás Háromszéken és a Szutyok.

Az is felmerült bennem, hogy rossz emlékről is beszámoljak, amit nem ajánlanék. Nem nagyon szeretnék, így csak egyet említek, ami éppen nemrégiben feldühített, de ahogy nézem, alapvetően jó kritikákat kap. Ez a Rozsdatemető 2.0. Teljesen véletlenül pont akkor olvastam Fejes Endre könyvét, mikor láttam, és nekem sok minden hiányzott (a harmadik lánytestvér, a történetek befejezetlensége, a család „beszorulása” egy kis helyre), vagy éppen túlmagyarázott (megcsalások) volt a színpadi adaptációban, de a hozzáírt plusz 50 év volt számomra főként dühítő, és főleg, ahogy a 2006-os eseményeknél kilép a darab addigi keretéből.

Szemben például a már említett, Hajnóczy Péter által írt A halál kilovagolt Perzsiábóllal, ami viszont nagyon szépen kapcsolódik az eredeti műhöz, sőt, szerintem kifejezetten jobbá is teszi. (Most sikerült a Rozsdatemetőről írnom a leghosszabban az összes darab közül, de nem akartam csak szimplán lefitymálni.)

Hogyan tovább?

Ahogy már írtam, a következő hetek még biztosan ilyen sűrűek maradnak, április-májusra még elég sok jegyem van. Alapvetően nem kéne ennyit mennem, mert bár pontosan nem számoltam, de ha csak átlag 3000 forintos jegyekkel számolok, akkor is egy valag pénzt elköltöttem rá. Ahogy néha aludni sem ártana, ugyanis nem Budapesten lakom, ezért még haza is kell valahogy érnem előadás után. Viszont még egy nagyon hosszú listám van azokról a darabokról, amiket szeretnék megnézni, biztos van legalább 50 előadás rajta és a lista – akármennyit is nézek meg egy héten –, azt érzem, hogy csak bővül. Ezek között vannak olyanok, amikre bárhogy is próbálok, sehogy sem tudok jegyet venni. Pintér Béla darabjai ilyenek, nagyon gyorsan elfogy minden jegy, vagy a Katona darabjai, amiknél például A kaukázusi krétakörre sohasem sikerült: ha 11:00-kor kezdődött a jegyeladás, akkor 11:03-ra minden jegy elfogyott (végül pont a múlthéten pótszékes jeggyel sikerült megnéznem, egyébként ezt is ajánlom).

Aztán van egy csomó színház, ami kimaradt. A Vígszínházban csak egyszer voltam, ott is a Házi Színpadon (Pass: Vándorkutya, remek), vagy a Nemzetiben is csak kétszer (viszont pont mostanában fog megduplázódni ez a szám). És még sok színházban valahogy egyáltalán nem. Nem voltam még vidéken, bár vidéki darabokat azért láttam Pesten. A tatabányai Macbethet, a szombathelyi A salemi boszorkányokat és a szabadkai Béres Márta One-Girl Show-ját is érdemes megnézni ezek közül, ha valaki arra jár, vagy a darabokat játsszák újra Budapesten. Szeretnék pár darabot másodszor is megnézni, vagy ugyanazt a művet egy másik színház előadásában, de ilyen még szintén nem volt.

Vannak műfajok, amiken eddig nem, vagy alig voltam: mozgásszínház, táncelőadások, zenés darabok, beavató színház. Valószínűleg azért, mert ezektől tartok. Pedig az egyik dolog, amit megtapasztaltam ebben az évben, hogy nem érdemes félni ezektől. Bán János monodrámáján, A borbélyon például be lettem vonva (nem akarom elspoilerezni), és egyáltalán nem bántam meg, így csak még jobb élmény lett belőle, ráadásul talán egyszer még Bánt is sikerült megnevettetnem közben.

Szóval sok minden szerepel még a terveim között, csak győzzem energiával. Mert tényleg azt gondolom:

a színházba járásnál kevés jobb program van ma Budapesten.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73891306, SkultÈty DÛra szexu·lis nevelÈs oktatÛ, szexu·lterapeuta, csal·dsegÌtı, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.