Kultúra

Játszd szépen azt a Bach-fúgát, amíg megfogom a melled!

Ha a Szép csendben jó film lenne, akkor a szexuális zaklatás határairól és feldolgozásáról, a fullasztó helyzetek szinte észrevétlen rombolásáról és a kamaszkori felelősségvállalás kihívásairól szólna. De nem jó film.

Van egy jelenet Nagy Zoltán első nagyjátékfilmjében, amelyben két tizenhét év körüli srác horrorfilmet néz éjszaka, de úgy, hogy hangszereikkel ők zenélik alá baljósan a fejlevágós, borzasztóan gagyinak tűnő gyilkosságot. A fiúk egy kicsit különcök, de azért olyanok, mint mindenki az ő korukban: szeretnek hülye filmeket nézni éjjel, és remekül szórakoznak. Ez a trashfilmnézős rész a Szép csendben egyetlen jó jelenete.

Amit ezen kívül látunk, abból fájóan hiányzik az említett, pár másodperc erejéig bevágott trashfilm vérbősége, sőt a feszültsége is.

A Szép csendben csüggesztően vértelen, zavarba ejtően unalmas film.

Lehetne rosszabb is, egyébként, és talán az lenne a jobb, akkor könnyebb lenne megjegyezni. De ezeket a pasztellszínű, felesleges figurákat, akik jönnek-mennek ebben a filmben, és nem is különösebben igyekeznek igazi embereknek látszani, őket leginkább csak elfelejteni lehet.

Pedig az alapötlet izgalmakat ígér: szenvedélyt, fájdalmat és szexuális bűnöket. Egy zeneiskola berkeiben járunk, megismerjük a zenekar szólóhegedűsét, a dacos tekintetű Dávidot (Major Erik) és nagy tekintélyű tanárát, Frigyest (Máté Gábor). Majd érkezik egy új osztálytárs, Nóri (Bognár Lulu), aki nem sokkal később elmondja Dávidnak, Frici bá’ fogdossa őt a csellópróba közben. A fiút hatalmába keríti a zaklatási ügy felderítése és bebizonyítása, sőt talán a féltékenység is. A titokról egyre többen szereznek tudomást, és a botrány megrendíti a zeneiskola békéjét.

Fotó: Vertigo Média

Leírva talán úgy tűnik, a Szép csendben története drámai, de valójában csak csírájában tartalmazza a dráma lehetőségét. A forgatókönyvírók (a rendező mellett Horváth János Antal) gondosan lenyesegettek a cselekményről mindenféle erősebb érzelmet vagy kiéleződő konfliktust. Kapunk rá egy jelzést, hogy Dávid vezető pozíciója megkérdőjeleződik a zenekarban, aztán soha nem térünk vissza a témához. Bepillantunk Frigyes és fia kapcsolatába, majd gyorsan hátat fordítunk, nehogy megismerjük őket. Nóri sírva bepanaszolja a zaklatást, aztán minden további jelenetben kiviselkedi a traumát. Történt fogdosás, vagy nem történt? A bizonytalanság nem volna baj, a teljes érzelemmentesség annál inkább.

Szinte hihetetetlen, hogy egy ilyen kamarajellegű történetbe is mennyi kihagyott lehetőség, ügyetlenül vagy sehogyan sem elvarrt cselekményszál, kibontatlan emberi kapcsolat fér bele. Hisszük-e, hogy Nóri anyja (Szamosi Zsófia) eufemisztikusan, mellébeszélve faggatja a lányát arról, mi történt vele („de ugye nem nyúlt – oda?”)? Megértjük-e, hogy Nóri minek a hatására változtat a zaklatásról szóló történetén?

Létezik, hogy az Amerikai pite 2 hitelesebben mutatja be a zeneiskolai viszonyokat, mint egy film, ami végig ott játszódik?

A válaszok sorrendben: nem, nem, igen.

Fotó: Vertigo Média

Ha már a zeneiskolánál tartunk: a Szép csendben világa érthetetlenül zárt és szűkös, a főszereplő diákok szülei maguk is tanárok az iskolában. Mindenki ismer mindenkit, a körülöttük lévő világtól viszont mindenki hermetikusan elszigetelődik. Rosszabb pillanataiban – és azokból van néhány – a Szép csendben mintha a Szomszédok zeneiskolai epizódja lenne, de sehol egy Oli úrhoz hasonló kedélyes figura, aki idétlen rikoltásokkal törné meg a zenekari próba áhítatos csendjét. Az elviselhetetlen szűkösség komikus helyzeteket szül. Amikor a szereplők halálra vált arccal találgatják, melyik tanára zaklathatta Nórit, felröhögünk: a filmben összesen két pedagógus szerepel, Schell Judit, meg a férfi tanár. Melyikük lehetett?

Nem fér a fejembe, hogy Nagy Zoltán, aki olyan könnyű kézzel vitt érzékiséget, erotikát, dermesztő félelmet és gusztustalan vágyakat Enyhén sós című rövidfilmjébe, hogyan tudta a nagyjátékfilmjét ennyire távol tartani mindenféle feszültségtől. Ki a felelős ezért? Attól tartok, nem lehet mindent a fiatal rendező számlájára írni. Nincs is, aki megmentse őt: Máté Gábor, ez a nagy formátumú színész olyan szürkén és fáradtan csoszog jobbra-balra a zeneiskolában, mintha nem megkérdőjelezhetetlen tekintélyű karmester lenne, hanem az éjszakai portás. Manipulatív, diabolikus maestro lehetne ő, vagy a tévedések tragikus sorsú áldozata, de nem lesz belőle egyik sem. A film utolsó jelenetében levest mer a tányérjába.

Fotó: Vertigo Média
Máté Gábor: Nem egészséges, hogy ma már mindennel kapcsolatban féket tartunk magunk előtt
Hatvanéves karmestert alakít a Szép csendben című filmben, és intim kapcsolatba kerül egy tizennégy éves csellista lánnyal. Vagy inkább erőszakot követ el. Interjú a félelmeinkről, korlátainkról, alkotásról és persze politikáról is.

Legalább itt van Major Erik Dávid szerepében, aki kitartóan küzd azért, hogy igazi nagykamasznak tűnjön. Ha a Szép csendben világa egy olyan Pleasantville, ahol már mindenki fekete-fehérré változott, Major egy darabig akkor is őrzi még a színeit. Az általa alakított hősnek vannak ambíciói, tervei, félelmei és vonzalmai. Ezeket az érzelmeket ugyan mind egyazon Polgár Tamásos vadóc sértettséggel kommunikálja, de a Szép csendben figuráitól ennél többre ne számítsunk. Alighanem az év leggyorsabban elfelejthető filmje a Nagy Zoltáné. Nem is baj: amikor a rendező elkészül a következő filmjével, az újdonság erejével fog majd hatni ránk.

Szép csendben, 93 perc, 24.hu értékelés: 3,5/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik