Mennyire veszélyes ma Oroszországban független újságírónak lenni?
Elég megnézni a Novaja Gazeta példáját, amelynek bátor újságírói rendre a legfontosabb és legérzékenyebb ügyeket nyomozzák ki. 2000 óta az újság hat munkatársát – öt újságírót és egy ügyvédet – öltek meg. Emellett gyakran kapnak névtelen fenyegetéseket és zsarolásokat a cikkeik miatt, olykor pedig bíróság elé is citálják őket. Ebből kirajzolódik, mennyire veszélyes szakma ez manapság Oroszországban.
A Novaja Gazeta mennyire vív magányos harcot? Hány független újság van még az orosz piacon?
A Novaja Gazeta egyedi helyzetben van, mert maguk a szerkesztőség tagjai a lap többségi birtokosai. Ilyen értelemben ez az utolsó független újság. Persze van még pár médium, ami nem a propaganda része, de mindegyiknek van egy külső tulajdonosa, akin keresztül a hatalom bármikor képes nyomást gyakorolni a szerkesztőségre. Aztán vannak online lapok, amiknek el kellett hagyniuk Oroszországot. Például a Meduza, amelynek vezetője, Galina Timcsenkó, hosszú évekig volt a Lenta.ru főszerkesztője, míg 2014-ben váratlanul ki nem rúgták. Ezt követően a teljes szerkesztőség felmondott, és vele tartott Litvániába, ahol megalapították a Meduzát. Csak így tudták megőrizni függetlenségüket.
Van egy olyan sejtésem, hogyha a Kreml igazán be akar záratni egy orosz székhelyű lapot, sikerülne neki. Miért engedik mégis működni a Novaját?
Erre többféle magyarázat is létezik. A legfőbb ok szerintem az, hogy Putyin és kormánya fel akarja mutatni a világnak: Oroszország demokrácia, ahol virágzik a sajtószabadság. Ezért meghagynak az országban mindenből egyet mutatóba: van egy független újság, egy független rádióállomás, egy független tévécsatorna, ami persze csak az interneten működhet. Ha kritika éri, ezekre mindig mutogathatnak, hogy látjátok, micsoda szabadság van itt. A másik lehetséges okot a Novaja főszerkesztője is említi a filmben: hiába tör borsot a vezetők orra alá, a politikusok tényleg tudni akarják, mit gondolnak a független újságírók egy-egy helyzetről. Putyinnak több előfizetése is van a Novaja Gazetára.
A film tele van rendkívül feszült jelenetekkel, mikor a szerkesztők titkos információkról és a hatalommal kapcsolatos érzékeny témákról tanácskoznak, leárnyékolva mobiltelefonjukat. Hogy tudta elnyerni úgy az újságírók bizalmát, hogy ezekre is beengedjék?
Sokat számított, hogy ismertük egymást korábbról. 2012-ben az elmúlt 30 év legnagyobb tüntetéssorozata zajlott, és a Novaja Gazeta főszerkesztője, Dimitrij Muratov, felkért fiatal dokumentumfilm rendezőket, hogy örökítsük meg az eseményeket. „30 éve zajlottak utoljára ilyen tüntetések, és alig szólnak dokumentumfilmek arról az időszakról. Nagy kár lenne érte, ha ez megismétlődne.” A szerkesztőség segített nekünk elkészíteni a Winter, Go away! című filmet, aminek a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon volt a premierje. Ezt követően Muratov megkeresett, hogy a Novaja Gazeta 25. évfordulójára szeretnének egy dokumentumfilmet a lapról, amit bemutathatnak majd az ünnepségen. Mondtam neki, hogy nagyon nagyra tartom a munkájukat, de nem dolgozok megrendelésre, hiszen teljes alkotói szabadságra van szükségem. Egyből rávágta, hogy természetesen teljes kreatív kontrollt kapok, pontosan ezért akart engem felkérni. Még arra sem volt hajlandó, hogy a bemutató előtt megnézze a filmet. A többi újságíróval is könnyen ment a dolog, bár, mivel tizennyolc hónapon át forgattam a szerkesztőségben, olykor talán kicsit unták már, hogy állandóan ott mászkálok egy kamerával.
Hogy lehet bemutatni Oroszországban egy ilyen filmet? Csak online, vagy mozikba, tévékbe is eljuthat?
Nehéz ügy, mert hoztak egy új törvényt, aminek értelmében csak olyan filmet lehet bemutatni, amire külön engedélyt adott a kulturális miniszter. A dokumentumok beszerzése és a kópiák küldözgetése rengeteg időbe és energiába kerül, de természetesen egyáltalán nem garantálja, hogy az ember meg is kapja a miniszteri engedélyt, például az enyém sem. Ez a törvény igazából csak egy újabb eszköz a cenzúrára. A Novaja premierje a legnagyobb orosz dokumentumfilm-fesztiválon volt tavaly, de csak online tudták bemutatni, mert évről-évre több nehézségük van a hatósági cenzúrával. Két másik orosz fesztiválon vásznon is bemutatták, és oktatási rendezvények keretében is vetítik néha. De ez hatalmas küzdelem, az engedély nélkül nincs lehetőség széleskörű mozis forgalmazásra. Ezért szerintem felteszem majd a filmet a netre. Amíg van Oroszországban szabad világháló, addig ez a leghatékonyabb módszer.
Ezt a módszert választotta előző dokumentumfilmjénél, A pernél is, amelyben a Krím elcsatolása ellen tiltakozó Oleg Szencov bebörtönzését dolgozta fel.
Igen, és már korábban, a Children 404 című filmemmel is, ami az orosz LGBT tinédzserek helyzetéről szólt. Párszor levetítettük, de mindig problémánk akadt a hatósággal vagy kormánypárti rendbontókkal, így inkább feltöltöttük a netre, ahol már 100 ezres nézettsége van. Ennyi emberhez képtelenség lenne moziban eljuttatni.
Oleg Szencov nemrég kiszabadult az orosz börtönből. Találkozott vele azóta?
Egy közös barátunktól 24 órával korábban megtudtam, hogy mikor érkezik Kijevbe ukrán fogolytársaival, és éjszaka odarepültem. Azon a különleges katonai bázison vártam én is őket, ahol az ukrán elnök, politikusok, a foglyok rokonai és újságírók százai várták az érkezésüket. Aztán Berlinben újra találkoztunk, az Emberi Jogi Filmfesztivál záróünnepségén. Nagy meglepetésemre a Novaja című filmem kapta a fődíjat, és Oleg feljött velem a színpadra, ahol mondott is pár szót a filmről. Fantasztikus élmény volt.
Látta Szencov a róla szóló A pert is?
Egyelőre nem. Mikor a börtönben meglátogattam, azt mondta, hogy szereti a filmjeimet, és bocsánatot kér, de A pert sosem fogja megnézni. Eleve nehéz önmagunkat nézni filmen, arról már nem is beszélve, hogy nem akarta újra átélni az egész meghurcoltatást. Teljesen érthető, de talán majd egyszer eljön az az idő, amikor képes lesz megnézni.
Mekkora köze volt Szencov szabadulásához a nemzetközi médiafigyelemnek, aminek a filmje is fontos része volt?
Nem gondolom, hogy a filmemnek kulcsszerepe volt, de azt igen, hogy sok-sok ember erőfeszítése együttesen tette ezt lehetővé. A dominó hatás érvényesült. Olykor talán a filmem is segített életben tartani a figyelmet. Nem is tudnám megmondani, hány vetítése volt, olykor utcán, olykor parlamenti termekben nézték az emberek.
Mikor húsz év börtönre ítélték, Szencov azt mondta: nem ijeszti meg a döntés, mert biztos benne, hogy Putyin rezsimje hamarabb össze fog omlani. Ennek lassan már hat éve. Egyetért azért Szencov próféciájával?
Sokáig egyetértettem, mert olyan hihetetlennek tűnik, hogy tovább bírja ez a rendszer. Belülről nézve annyira öregnek és rohadtnak látszik az egész, és nem is nagyon maradt energiaforrás, amivel újra vitalizálni lehetne. Ma már bizonytalanabb vagyok, ha belegondolok, hogy hét év eltelt azóta, mióta dokumentumfilmet forgattunk a Putyin-rendszer elleni nagy tüntetésekről. Százezrek vonultak utcára, és mindenki azt érezte, hogy itt nagyon hamar változások jönnek, hiszen annyi bátor, szabad ember emelte fel a hangját. Sokan mondogatták is, hogy két éven belül vége a rezsimnek, most viszont 2019-et írunk, és a rendszer még mindig áll. Szóval attól tartok, hogy alábecsüljük az ilyen rezsimek állóképességét. A probléma gyökere a Szovjetunióig nyúlik vissza, egy ilyen felfoghatatlan monstrum sokkal lassabban múlik ki, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. A legnagyobb akadályt nem is Putyin, hanem az orosz emberek mentalitása jelenti. Mostanában vannak pozitív jelek, például sok „hétköznapi ember”, akiket soha nem érdekelt a politika, rádöbbent, hogy nem élhetnek ilyen szemellenzősen. Számos környezetvédelmi tüntetés zajlik országszerte, például az ország északi régiójában a kormány egy óriási szeméttározót akar építeni, ahova Moszkvából hordanák a hulladékot. Az embereknek viszont féltik az erdőiket, így elkezdtek ellenállni. Talán épp az lehet a kulcs a változáshoz, ha már nem csak a nagyvárosokban fognak tiltakozni az emberek, hanem vidéken is.
Mi a helyzet a fiatalokkal? Lassan felnő egy olyan generáció, amely nemhogy a Szovjetunióban nem élt, de a Putyin-rendszer előtt sem nagyon. Ők könnyebben betagozódnak, vagy inkább kritikusabbak a rendszerrel?
Az utóbbi években sok diák csatlakozott a tiltakozásokhoz, ami számomra meglepő volt, hiszen ők már tényleg ebben a rendszerben nőttek föl, nem láttak Putyinon kívül más elnököt (a Putyin bábjaként működő Medvegyevet most nem számolom ide). Ez is mutatja, hogy nekik már szélesebb a látókörük. Hiába a sok propaganda-adó, ha egyszer az új generáció már nem néz tévét, inkább az internetről tájékozódik. Sokat utaznak és látják a világot, amit a szüleiknek még nem nagyon volt lehetősége. Belőlük már hiányzik az a zsigeri félelem, ami megvolt az idősebbekben, akik még a szovjet időszakban szocializálódtak.
Hogy látja dokumentumfilm-készítés és aktivizmus kapcsolatát? Forgatás közben csak megfigyel, vagy kitűzött célja, hogy változtasson is a valóságon?
Próbálom szétválasztani a kettőt. Őszintén szólva, nem hiszek abban, hogy a filmek megváltoztathatják a világot. A valóság kendőzetlen bemutatásával inkább emberekre gyakorolhatunk hatást, akik aztán formálhatják a világunkat. Az Oleg Szencovról készült film speciális eset volt számomra, mert rájöttem, hogy azt csak aktivista fejjel tudom megcsinálni. Oleg a barátom és a kollégám, így mindent megtettem, hogy felhívjam a világ figyelmét az igazságtalanságra. Sajnos nem vagyok újságíró, csak olyan témával tudok foglalkozni, ami valamiért személyesen megérint. Ha az én személyes viszonyulásom dokumentálása segít másokban empátiát ébreszteni a szereplőim és a helyzet iránt, annak lehet némi pozitív hatása.
Most dolgozik valamin?
Épp most fejezem be az új filmem vágását. Ez egy film a filmről. Arról szól, hogy Oleg Szencov hogy rendezett filmet a börtönből.
Hogy lehet börtönből filmet rendezni?
Egy kísérleti projekt volt. Az ukrán barátai elkezdték filmre vinni az egyik színházi darabját, és meggyőzték Oleget, hogy rendezze ő. A folyamat meglehetősen nehézkes volt: a börtönbe vitt fotók alapján válogatta a színészeket, majd emailben és az ügyvédjén keresztül instruálta a stábot. Erről a különleges folyamatról szól az új filmem.
A Novaja című filmet három alkalommal is vetítik a 16. Verzió Filmfesztiválon, a rendező maga is itt lesz és mesterkurzust tart A hitelesség keresése címmel.
