Kultúra

Köszönöm, John Wick, hogy visszaadtad a kamaszkorom!

Óda a tökéletes akcióhőshöz. John Wick 3. kritika.

Szerintem a generációkat nem az abc betűivel, inkább kultikus filmcímekkel kellene jelölni, sokkal több értelme lenne.

Mennyivel menőbben hangzana például, ha nem az uncsi Y-, inkább a Mátrix-generációhoz tartoznék?

14 éves voltam, amikor az általános iskola befejezése utáni nyári szünetben beültem a Wachowski-fivérek (azóta már nővérek) filmjére, és egész más emberként jöttem ki róla. Azt nem állítom, hogy a sztori minden részletét értettem, de ez lényegtelen volt: a zsigereimben éreztem, hogy amit láttam, az a kúlság mozgóképes esszenciája, és hogy gyerekkorom összes lövöldözős játszadozása ezt a tökéletességet próbálta kitapogatni. Azóta eltelt húsz év, és semmin nem éreztem úgy az öregedést, mint azon, amikor pár kamasz értetlenül nézett rám, hogy ki a franc az a Neo, akiről hadoválok nekik. Szomorú, magányos pillanat volt, ahogy a bennem élő 14 éves ráébredt: dohos ízlésű felnőtté szürkült, amíg nem figyelt oda.

Aztán jött John Wick, hogy váratlan messiásként támassza fel a reményt. El sem tudom mondani, mekkora visszaigazolás, hogy kamaszkorom hőse kitört a filmtörténet vitrinjéből és módszeresen visszaverekedte magát a csúcsra. Először persze megmosolyogták, de a harmadik részre már ott tartunk, hogy 20 évvel a Mátrix után ismét Neo, akarom mondani Keanu Reeves a legmenőbb akciósztár, aki még a Bosszúállókat is egy elegáns piruettel rúgja le a trónról (nem véletlen, hogy pár nappal a bemutató után már be is rendelték a negyedik részt).

Fotó: Freeman film

A John Wick persze sok szempontból más, mint a Mátrix. Például kevésbé grandiózus, jóval bugyutább, cserébe nem veszi olyan komolyan magát. Nem akarja megfejteni az emberi lét és az univerzum titkait, ezért azt is elkerüli, hogy a saját konyhafilozofálgatásának lila ködébe fulladjon bele, mint a Mátrix folytatásai. Wicknek ugyanis van önismerete, így marad az egyetlen dolognál, amihez ért: a szépséges és brutális öldöklésnél. Ennek – és persze a részről részre növekvő költségvetésnek – köszönhető, hogy a trilógia nem romló, inkább javuló tendenciát mutat. A John Wick 3. felvonás – Parabellum például ott folytatja, ahol az előző rész abbahagyta, és olyan égető kérdéseinkre kaphatunk választ belőle, hogy

  • Hogy kell kivégezni valakit egy antik könyvvel?
  • Mihez kezdjünk New York belvárosában, ha lóháton vagyunk, és egy csapat motoros támad ránk szamurájkarddal?
  • Elég-e két dühös kutya, ha húsz perc alatt le akarjuk mészárolni a teljes észak-afrikai alvilágot?
  • És tényleg minden ódon szálloda tetejében van egy futurisztikus üvegpalota, csak azért, hogy rommá zúzhassák a fináléban?

Az egészet a világ legbárgyúbb és legközhelyesebb párbeszédei tapasztják össze, amit a szereplők dicséretes pókerarccal adnak elő. De kit zavar ez, amikor egy percen belül érkezik a következő akcióorgia? A komolyan vehetőség már úgyis rég vérbe fagyva fekszik valamelyik hullakupacban, hiszen John Wick első áldozata épp a lélektani hitelesség volt. Ne feledjük, még mindig azért henteli tucatjával az embereket, mert egy csúnya gengszter megölte a kiskutyáját, ami halott feleségére emlékeztette. És most itt járunk a Szahara közepén, 300 perccel és 500 halottal beljebb, mikor végre kapunk egy plusz motivációs réteget: azért nem akar meghalni, hogy tovább gyászolhasson.

Fotó: Freeman Film

Lelkizésre azonban nincs idő, jön a következő a küldetés, akárcsak a videójátékokban. A film varázsa épp abban a megejtő kontrasztban rejlik, ami az elnagyolt, kiszámítható és blőd alapvetés és a véres, meghökkentő és aprólékosan megkoreografált akciójelenetek között feszül. A figurák ugyan két-, sőt inkább egydimenziósak, az ENSZ gonosz ikertestvéreként lefestett bűnözői világkormány pedig nevetségesen együgyű, de minden ütés, vágás és lövés a helyén van. Persze a verekedések is stilizáltak, mégsem válnak súlytalanná, mert végig feszültek és brutálisak maradnak. Senkit nem siratunk el, de azért nekünk is fájnak a csontreccsenések, a szemkiszúrások és a hasadó bőr hangja. Kungfu-film, spaghetti western és hongkongi bullet ballet – a John Wick egy pillanatra sem sugallja, hogy eredeti lenne. Műfaji algoritmusokat futtat le, de a hatásokat lélegzetelállító töménységben és színvonalon gyúrja össze.

Egy-egy verekedős jelenetébe viszont több vizuális kreativitás szorult, mint a teljes, CGI-jal bélelt Marvel-univerzumba.

Ez történik, ha egy harcedzett kaszkadőr beszabadul a kamera mögé. A John Wickkel debütáló Chad Stahelskinek csak egy lehetőség kellett, és három filmben mindent felvonultatott, amit a szakmáról tanult évtizedek alatt – az pedig nem kevés. Már Brandon Lee helyére is ő ugrott be A hollóban a színész tragikus halála után, aztán Keanu Reeves dublőre volt a Mátrix-filmek akciójeleneteiben. Nála alkalmasabb ember tehát nem is lehetett volna arra, hogy egykori alteregóját visszakatapultálja a legmenőbb akciósztárok közé. A harmadik rész már fennhangon viccelődik is Reeves újjáéledő kultuszán: Wick ellenfelei a bunyó kellős közepén kezdenek áradozni, hogy mekkora megtiszteltetés nekik, hiszen régóta hatalmas rajongói. És hogy teljes legyen a nosztalgia, a második rész visszahozta Lawrence Fishburne-t is, aki Morpheus helyett most egy hajléktalanokból álló gengszterklán vezére. A John Wick 3. már nyíltan élvezi ezt a posztmodern játszadozást: nemcsak a Mátrixot idézi meg; dugig van Tarkovszkijra, Buster Keatonre, vagy épp a Casablancára tett utalgatásokkal, amelyeknek persze az égvilágon nincs semmi értelmük a felismerés örömén túl.

Fotó: Freeman Film

A szerencse, hogy Stahelskinek nem állják útját nagy elbeszélői ambíciók. Így nincs botlás. Részről-részre közelíti meg a tökéletes akciófilm ideáját, amiről hiányoznak az olyan fölösleges sallangok, mint a komplex karakterek, vagy az eredeti történet.

Lehet, hogy öncélú és semmi fontosat nem mond a világról, de egy mozijegy áráért feltámasztja a bennünk élő kiskamaszt, aki fürdőköpenyben imitálta Neo hosszú bőrkabátját, miközben egy hajszárítóval lőtte rommá a nappalit maga körül.

Ráadásul közben felnőttnek is érezhetjük magunkat a 18-as karika miatt. Hát létezik ennél jobb üzlet?

John Wick 3. felvonás – Parabellum, 2019, 130 perc. 24.hu: 10/10

Kiemelt kép: Freeman Film

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.