A magyar futball története immár több mint száznegyven évre tekint vissza: a két legnépszerűbb elmélet egyike szerint Esterházy Miksa (1837-1883), a Magyar Atlétikai Klub elnöke hozta az országba az első labdát, mások azonban Harry Perryt, a Magyar Athlétikai Club (MAC) angol edzőjét sejtik a háttérben, aki a ma részben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem épületei által eltüntetett Orczy-kertben, a szomszédos Ludovika Akadémia tanáraival és diákjaival játszott, majd vitte magával a labdát a MAC atlétáinak edzéseire is.
Bárhogyan is történt, az egészen biztos, hogy a futball nagyközönség előtt először 1895. december 8-án, a Millenárison tartott téli sportviadalon – a később az első magyar játékvezetővé vált – Perrynek köszönhetően mutatkozott be.
Nem ez volt azonban első hivatalos mérkőzés, hiszen arra még kis híján egy évet kellett várni, szervezője, az Ezredévi Kiállítás miatt hazatérő Löwenrosen (Lányi) Károly volt, aki a városligeti pavilonok felállítása után újdonsült kollégái, a MÁV Északi Főműhelyének dolgozói közül verbuvált két csapatot, majd a mai MTK-pálya helyén 1896. november elsején kezdetét vette az első szervezett magyarországi mérkőzés.
A meccs reggelén a korabeli beszámolók szerint huszonöt centiméternyi hó borította be a pályát, így a játék mindössze húsz percig tartott. A technikailag nem épp felkészült, nem tökéletes labdaérzékkel rendelkező férfiak közül három is bokatöréssel fejezte be a pékerdei csataként ismertté vált ütközetet, ami meglepő módon nem vette el az emberek kedvét a folytatástól: 1897. január 24-én megszületik az első csapat, a Budapesti Torna Club (BTC), ugyanebben az évben pedig lejátszották az első hivatalos, nyilvános „football-match”-et, illetve az első nemzetközi mérkőzést, melyeknek aktív résztvevője volt az alig egy évvel korábban Magyarország az első két olimpiai aranyérmét úszóként megszerző, később azonban számos sportban, és az építészetben is sikeressé vált Hajós Alfréd is.
Ezek a tények a futballtörténetet ismerők számára annyira talán nem meglepőek, az azonban igen, hogy egy nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1934. májusában megjelent Nemzeti Sport-lapszám szerint nem Hajós és BTC-ben járó társai, hanem a fiumei tengerészeti akadémia elvégzése után katonai karrierjét az osztrák-magyar hadiflotta tengerész-hadapródjaként megkezdő Horthy Miklós volt az első magyar focista.
A húszas évei derekára tisztté emelkedett Horthy saját bevallása szerint ugyanis már 1895-ben, kelet-ázsiai és óceániai útja után, Póla (ma Horvátország) kikötőjében javában rúgta a bőrt:
Azt hiszem, én voltam az első magyar ember, aki komolyan futballozott – mesélte a kormányzó, – én ugyanis már 1895-ben meccsen játszottam. Akkoriban Pólában voltam a haditengerészetnél s egyízben összemértük az erőnket az angol haditengerészekkel.
A végül 2:1-es magyar győzelemmel zárult, harmincötezer nézőt vonzó Anglia-Magyarország találkozó után elhangzott mondat eredeti szövegkörnyezetében itt olvasható:
A kilencven percről készült filmhíradós tudósítás a közönség néhány tagjának arcát, a hangulatot illetve néhány támadást is megőrzött az utókornak:
A Benito Mussolini Olaszországában rendezett 1934-es labdarúgó világbajnokság előtti felkészülési mérkőzések egyikének számító találkozón aratott győzelem a magyar tizenegynek nem hozott szerencsét: a negyeddöntőben Ausztria ellen 2:1-re alulmaradt, a végső győztes pedig Csehszlovákiát legyőzve a házigazda Olaszország lett.
