Tudomány

Alkoholmámorban tetováltatott Horthy

horty (horty)
horty (horty)

Sokan a csodájára jártak az egykori kormányzó karján tekergőző színes sárkánynak. De nemcsak a tengerész, Kossuth és Széchenyi, de állítólag még Sissi is viselt tetkót.

Egy valamire való tengerészt el sem lehet képzelni tetoválás nélkül. Nem volt kivétel vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó sem, aki tengerésztisztből lett Magyarország első számú méltósága.

Egész bal karját beborította egy sárkány, amit fiatal korában, állítólag egy “alkoholmámoros pillanatában” varratott magára Angliában. A tetoválás elbűvölte a cseh “száguldó riportert”, Egon Erwin Kischt. Talán ezért is tévesztette össze Horthy karját a mellkasával: „Életem legszebb tetoválását Horthy admirálison láttam: a zöldben-aranyban pompázó sárkány beborította mellkasa bal felét. Horthy naponta megjelent a polai tengerészfürdőben, és a trikója bal pántját leengedte, hadd lássa mindenki a csodás rajzolatot; körül is vették mindig, fiatal tengerésztiszteknek és fürdővendégeknek magyarázta – megannyiszor csaknem ugyanazokkal a szavakkal – a részleteket.”

A kormányzó tehát cseppet sem szégyellte, és nem bánta meg “alkoholmámorban” hozott döntését. Volt még egy tetoválása, amit ugyancsak megmutatott Kischnek 1918. június 10-én, a Viribus unitis fedélzetén. Pár órával később riadót fújtak: torpedótalálat érte a flotta legnagyobb hajóját, a Szent Istvánt, amely menthetetlenül süllyedni kezdett. Amikor Horthy a nagy rohangászás közben összeakadt Kisch-sel, dühösen mondta neki: “Nem kellett volna megmutatnom a rajzot, főhadnagy úr, mert valahányszor megteszem, mindig nagy szerencsétlenség támad!”

Nem Horthy az egyetlen államférfi, akinek tetoválás díszítette a testét. Széchenyi István például szerelme nevét és egy szívecskét viselt bal karján, és állítólag Kossuth Lajoson is díszelgett egy tetkó, de nem tudjuk, mit ábrázolt. Habsburg Ferenc Ferdinánd és Rudolf főherceg egy védelmező kígyót varrattak a csípőjükre. Ferenc Ferdinánd annyira hitt a kígyó védelmező erejében, hogy egyszer azt mondta: Rudolf tetoválását a készítője szándékosan elrontotta, ezért hozott szerencsétlenséget viselőjére. Rudolf ugyanis máig tisztázatlan körülmények között halt meg a mayerlingi vadászkastélyban.

De nem hozott szerencsét a kígyó a trónörökösre sem: az I. világháborút okozó egyik golyó épp a védelmező szimbólum kellős közepén ütötte át a testét. Állítólag Erzsébet királyné is viselt tetoválást, a források szerint a bal lapockája fölött vagy a bal vállán volt egy horgony, kötéllel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik