Kultúra filmkritika

A Két királynőt két színészkirálynő menti meg a teljes blamától

Nehezen lehetett volna ennél is távolabb tartani ezt a történelmi filmet a történelemtől, de a Két királynőnek még csak nem ez a fő baja. Kritika.
Korábban a témában:

Én tényleg nem tudom, miért akar valaki történelmi filmet, ezt a nehéz, költséges, sok statisztát, díszleteket, jelmezeket igénylő műfajt forgatni, ha a történteket esze ágában sincs elmesélni. Oké, nem tudhatunk mindent teljes pontossággal, mert egyfelől régen is volt, a forrásokat is illik örök kritikával illetni, de azért ha történelmi filmet készít az ember, meglehetősen visszatetsző, ha az alkotó az ismert eseményeket úgy tekinti, mint sógyurmát, amit szabadon formálhat ízlése szerint. Mert persze, játékfilmtől józan ember nem vár dokumentumfilmes alaposságot, ami kiválthat egy, a vonatkozó témát feldolgozó történelemórát. De azért azt nehéz elfogadni, amikor az alkotó messze túllép azon, hogy jótékonyan eltekint a szigorú tényszerűségtől annak érdekében, hogy azt, amit választott főhőse motivációiról gondol, megmutathassa, és a fogalmat kilúgozva pusztán marketingcéllal használja a történelmi film álcáját. A Két királynő esetében ennek minősített esetével van dolgunk, de a még nagyobb gond, hogy a film ettől függetlenül sem igazán erős.

Hivatalosan Stuart Mária és I. Erzsébet párhuzamos uralkodását, és annak végét nézzük, ám a fentiekből kiderülhet, hogy azért nem érdemes ebből a filmből készülni a témazáróra. Akárhogy is, történetünk kezdetén az ifjú Mary, az angol trón várományosa hazatér Franciaországból, ahol kisgyerekkora óta nevelkedett, és ezzel azonnal alaposan feltekeri a feszültséget a birodalom több pontján is. Ideges lesz egyrészt Erzsébet, főhősünk unokatestvére, akinek helye a trónon erősen bizonytalanná válik, idegesek lesznek a papok, akiknek nem tetszik, hogy Mary más vallású, és eszében sincs átkeresztelkedéssel, sem házassággal helyrehozni ezt a megbocsáthatatlan vétket, és ideges lesz testvére is, aki eddig kormányzott a nevében, mivel nyilvánvaló, hogy az ifjú királynőnek eszében sincs tanácsadóira bízni a kormányzást: ő maga akar uralkodni. Természetesen az intrika azonnal beindul, és miközben a férfiak igyekeznek megregulázni Maryt, ő külön úton igyekszik kapcsolatát rendezni Erzsébettel, és túljárni mindenki eszén.

Fotó: UIP Duna

Eddig egyébként nincs is gond a történelmi hűséggel, Mary sorsát valóban folyamatos szövevényes érdekharc fonta be, egyszer fenn, egyszer lenn, a történet végét pedig, ugye ismerjük. Mindenesetre érdekes és megrendítő végignézni a hatalmi játszmákat, amit az egyéni gyarlóságok csak fokoznak, még tanulságos is lenne, ha nem lógna ki ennyire a lóláb. Ez a film ugyanis feminista üzenetet próbál közvetíteni, kevés sikerrel: hol álságos, hol didaktikus, de mindvégig nagyon bátortalan ez a mondanivaló, ezáltal a végeredmény inkább lesz látványos erőlködés, mint valóban bátor kiállás.

Ennek oka az is lehet, hogy bármennyire is szerette volna Beau Willimon forgatókönyvíró és Josie Rourke rendező Stuart Mária életét a nők elnyomásának, netán kényszer-férfiasodásának iskolapéldájává formálni két önálló, bátor és okos nőről, akit a csúf, gonosz férfiak nőgyűlöletből nem hagynak érvényesülni, azért azt józan gondolkodással beláthatjuk, hogy bár biztosan ez is benne volt a pakliban, de messze nem csak ez. Saját céljainkra egyszerűsíteni le egy összetett problémát, és csak az álláspontunknak megfelelő aspektusokat kiválogatni érvelési hiba, amiből komplett film csak ilyen butácska születhet. Hogy az ötlete gyengécske, azt azért alighanem a rendező is érezte, mert ezt az üzenetet azért olyan nagyon nem erőlteti, ezért az említett bátortalanság – bár lehet, jobb is így, rozoga érvekkel eleve veszélyes kiállni, azokat kiabálni meg még ciki is lett volna.

Fotó: UIP Duna

Josie Rourke színházi rendező, ez az első nagyjátékfilmes rendezése, és sajnos az elsőfilmes frissesség helyett itt elsőfilmes amatőrséget kapunk, hiányzik az említett feminista koncepció ereje, átgondoltsága, és végig vitele, hiányzik az egyéni hang, és hiányzik a pontosság is, nem csak történelmileg. Talán sosem olvastam ilyen hosszú listát filmes hibákról: a benn maradt forgatási bakik és az említett teljes történelmi hűtlenség mellett olyan kínos húzások, mint például az, hogy bár a film története több mint tizenöt évet ölel fel, a szereplők közül egyedül Erzsébet mutat némi öregedést, senki más, Mary pedig konkrétan ugyanazzal a hamvassággal hajtja a fejét a bárd alá, ami tizennyolc évesen övezte.

Ennyi forgatókönyvi és rendezői rendezői hiba mellett csak az menti meg a filmet a teljes blamától, hogy a stáb többi tagja közül sokan kimagaslóan teljesítettek, élen a két főszereplővel: Margot Robbie és Saoirse Ronan is gazdagon játszanak, alakításaik megfejelve a bravúros jelmezekkel és a festői – kissé túlságosan, fantasy-szerűen festői – látvánnyal egészen nézhetővé teszik a végeredményt. Jóvá nem, sajnos, de erős közepest kihozni abból, ami buktának indult, még ötödik osztályos töri felelésnél is bravúr.

Két királynő (Mary Queen of Scots) 2018, 124 perc – értékelés: 6/10

 

Kiemelt kép: UIP Duna

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2019. február 15.
Kamaraterem a Nemzeti Táncszínház új épületében a fővárosi Millenáris parkban 2019. február 15-én. Az új kulturális intézményt ezen a napon ünnepélyesen adják át, a nyitógálával megkezdődik a 2019-es Budapest Táncfesztivál.
MTI/Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.