Kultúra

Grecsó Krisztián: Kiestem a saját életemből, mintha elutaztam volna

Február végén jelenik meg Grecsó Krisztián Vera című új regénye, melynek apropóján interjút készített vele az ÉS. Miután az író a történetről beszélt, szóba került a regény egyik szereplőjének az édesanyja, aki rákban hal meg, ennek kapcsán terelődött a szó Grecsó betegségére is, aki elmondta, hogy nem vezetett naplót, de foglalkoztatja annak megírása, ami történt vele.

„Ebben a történetben még benne vagyok, ez most zajlik. Nem írtam erről eddig, de most, hogy vége a kezeléseknek, elkezdett foglalkoztatni, hogy majd egyszer. Nem vezettem naplót, és annak elég egyszerű fizikális oka volt, a fájdalom. Túl sok fájdalommal küzdöttem ahhoz, hogy közben legyen erőm meg időm gondolkodni azon, mi történik velem. Arra maradt csak némi energiám, hogy megpróbáljak a fizikai kényszereknek megfelelni. És talpon maradni. Továbbá egy adott szint fölött a fájdalomcsillapítók sajnos már drogalapúak, vagyis korlátozzák az érzékelést, a világlátásodat, le vagy szedálva, nemigen tudod, hol vagy, mi történik veled.

Utólag látom csak, mennyi minden kiesett. Semmit se tudtam rögzíteni belőle. Ráadásul erre senki sem készül. Ez éppen olyan meglepetésszerűen és váratlanul érkezik, mint ahogy, mondjuk, egy szívinfarktus, csak egészen más a folytatás. Olyan helyzet elé állít, amiről előtte fogalmad sincsen. Semmilyen módon nem vagyunk erre fölkészítve. Úgy se, mint családtagok vagy barátok, ismerősök, és te magad sem érted, mi történik veled. Hiszen egyik pillanatról a másikra az az élet, amit eddig éltél, véget ér. És szinte ugyanabban a pillanatban azt is megtapasztalod, amit sejtettél addig, de nem törődtél vele, hogy minden remekül megy tovább nélküled. Annak az illúziónak, hogy számítasz, hogy „pótolhatatlan” vagy, vége. Tudom, hogy ez csak egyfajta énvédő mechanizmus, még csak nem is föltétlenül pökhendiség, hiszen hogy másképp lennél képes ellátni a feladataidat, ha nem abban a meggyőződésben, hogy szükség van rád. De mégis megrázó a hétköznapi valóság, hogy nincsen. Közben te bekerülsz egy másik világ kulisszái közé, amely hamar elviselhetetlenné válik.

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon nem kellene-e ilyen dolgokról is beszélgetni az iskolában, a családban. Hogy például milyen káros hatása van annak, hogy semmilyen rutinunk sincs ebben. Vannak félinformációink, hírek, hatások, de a féltudás sokkal veszélyesebb, mint a nem tudás. Ilyenkor az ember kapja a tengernyi egészségügyi jótanácsot, azokat még talán elengeded a füled mellett, mert ritkán hasznosak. Legföljebb rettegsz, mert pokoli kínokat jósolnak. De a konyhapszichológia gyilkos dialógusokat eredményez. Az már többé-kevésbé közismert, hogy a test meg a lélek valamilyen harmóniában van, és a test fizikális tünetei indokolhatók a lélek dolgai felől. De hogy ebből mi következik, milyen utak, lehetőségek vannak, az már lápos terület. Jelenleg ez az egész csak annyit jelent, hogy te vagy az oka a betegségednek.”

Grecsó szerint az emberek szeretnének a betegségükhöz valamilyen racionális okot találni, amit, bár érthető oknak gondol, de közben azt is gondolja, ez a felfogás a betegek hibáztatásához, bűntudatkeltéshez.

„Rettegve pedig nem lehet élni. Kell, hogy legyen oka a bajnak. Vagyis, félre ne érts, senkit sem hibáztatok, sőt. De az tény, hogy az emberek szeretnék magukat megvédeni, harmóniában, biztonságban tudni, és ehhez az kell, hogy azt higgyék, ők nem lesznek betegek, ha normálisan élnek, ha lelkileg és testileg kiegyensúlyozottan működtetik az életüket. Hiszen ha ez a dolog ok nélkül van, és bárkivel bármikor megtörténhet, akkor az kibírhatatlan. Ráadásul a „mit rontottál el?” azért kemény kérdés, mert te is folyton fölteszed magadnak. Az öngyűlölet első fázisa onnan indul. Először is elhagy a saját tested, mert piszkosul nem úgy viselkedik, mint amihez hozzászoktál. Aztán jön az önvád, mi baj van az én egómmal, a világfölfogásommal, az életritmusommal, amiért cserébe ezt kaptam. Ez manapság nagy küzdelme az onkológusoknak, az elsődleges tételmondatukká lett, hogy „nem te vagy a hibás”. És ez könnyen be is látható. Hiszen ha az ilyen súlyos betegségeknek az az oka, hogy szorongsz, túl sok trauma ér, túlhajtottad magad, akkor az ország nyolcvan százalékának betegnek kellene lennie, most, azonnal.”

Grecsó elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer megírja betegségét, annak ellenére, hogy nem vezetett naplót erről az időszakról.

„…én most próbálok meg visszatérni, hiszen úgy kiestem a saját életemből, mintha elutaztam volna. Disszidens helyzetben vagyok. Közben én titkon reméltem valamiféle megvilágosodást. Bölcsességet, nyugalmat. De sajnos nem kaptam[…]Egészen biztos, hogy fogok vele foglalkozni. Már csak azért is, mert teljesen letolt engem magamról, és lett belőle egy olyan szituáció, ami az alázatnak különös fokára vitt el, ami nekem a korábbi életemben nem adatott meg. Hogy nem marad nekem semmi. Elfogytam, kifogytam, eltűntem.”

Kiemelt kép: Kallos Bea / MTI

Címkék: grecsó krisztián

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.