Kultúra
Found at the crime scene

Ahogy anyja belépett az ajtón, felült a halott fiú

24.hu
24.hu

2018. 12. 16. 09:02

Aspergeres a srác, semmi sem érdekli jobban, mint a bűntények felderítése. Amerikai bestsellerrel matinézunk.
Korábban a témában:

Dulakodás nyomai mindenütt. A posta szanaszét hever a konyhapadlón, a hokedlik felborogatva. A telefont valaki leverte, a töltő tehetetlenül himbálódzik a vezeték köldökzsinórján. A nappali küszöbén látható egyetlen halvány lábnyom a fiam, Jacob élettelen teste felé mutat.

Jacob, mint valami tengeri csillag, végtagjait szétvetve hever a kandalló előtt. Homloka, keze véres. Egy pillanatra elakad a lélegzetem.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

A fiam hirtelen felül.

– De anya – szólal meg –, még csak meg se próbáltad!

Játék az egész, mondogatom magamnak, miközben a fiam hajszálpontosan a korábbi pózba helyezkedik: hanyatt, lábát balra ficamítva.

– Ööö, dulakodás – mondom.

– És aztán? – Jacob szája alig mozdul.

– Fejbe vágtak.

Letérdelek, ahogy Jacob már kismilliószor mutatta, majd a kanapé alatt szemembe ötlik a kandallópárkány kristályórája. Óvatosan felemelem, az egyik sarka véres. Ízmintát veszek a kisujjam hegyével.

– Jaj, Jacob, nem mondod, hogy megint elhasználtad az összes kukoricaszirupomat!

– Anya! Koncentrálj! A kanapéra rogyok, kezemben az óra.

– Betöréses rablás, és te védekezni próbáltál.

Jacob sóhajtva felül. Barna haja összeragadt az ételfesték és a kukoricaszirup keverékétől, szeme ragyog, bár egy pillanatra sem néz rám.

 

Kitchen sink with blood for halloween close up
Fotó: Thinkstock

– Komolyan gondolod, hogy kétszer egymás után eljátszom ugyanazt az esetet?

Végre feltűnik a Jacob szétnyíló markában őrizgetett, árulkodó, aranyszínű hajcsomó. Az apja tejfölszőke, legalábbis az volt, amikor tizenöt évvel ezelőtt itthagyott Jacobbal és a pólyás, lenhajú Theóval.

– Theo a gyilkos?

– Jaj, anya, ez dedósoknak való eset.

Jacob talpra ugrik, arcáról csöpög a művér, ő azonban észre sem veszi. Amikor így elmélyed egy-egy bűnesetben, szerintem az se tűnne fel neki, ha történetesen atombomba robbanna mellette. A szőnyeg széléhez lépve a lábnyomra mutat. Így másodszorra már nekem is feltűnik a Theo többhavi spórolt zsebpénzén vett gördeszkás cipő gofrimintás talpára nyomtatott VANS logó utolsó két betűje.

– Összetűzés történt a konyhában – magyarázza Jacob. – Védekezésül eldobtam a telefont, aztán a szobába menekültem, ahol ütött az óra.

Óhatatlanul elmosolyodom.

– Ezt meg honnan vetted?

– Bűnvadászok, negyvenharmadik epizód.

– Azért jobb, ha tudod, ez azt jelenti, hogy valakinek vége van. De nem muszáj, hogy éppen órával üssék agyon.

Jacob kifejezéstelen arccal pislog rám. Az ő világában minden szó szerint értendő, hiszen ez betegségének egyik ismertetőjele. Amikor évekkel ezelőtt felköltözünk Vermontba, megkérdezte, milyen lesz ez a hely. Minden zöld, feleltem, óriás hegyekkel. A fiam erre sírva fakadt. És nem bánatnak az óriások?, kérdezte.

– Mi az indíték? – kérdezem, mire, mintegy feleletképpen, Theo viharzik le a lépcsőn.

– Hol az a kretén? – ordítja.

– Kisfiam, nem beszélhetsz így a bátyád…

– Nem fogok így beszélni, ha ő meg nem nyúlja le a cuccaimat a szobámból.

Ösztönösen közéjük lépek, bár Jacob mindkettőnknél jó egy fejjel magasabb.

– Semmit sem nyúltam le a szobádból.

– Na ja. És a csukám?

– Az az előszobában volt – magyarázza Jacob.

– Debil – morogja Theo, mire Jacob szeme egy pillanatra megvillan.

– Nem vagyok debil – dörmögi, és az öccse után kap.

Elállom az útját.

– Jacob, nem nyúlhatsz Theo dolgaihoz az engedélye nélkül. Theo, tőled pedig meg ne halljam még egyszer ezt a szót, mert bizonyisten, én veszem el a cipődet és hajítom ki a kukába! Megértettétek?

– Leléptem – morogja az előszoba felé trappolva Theo. Egy pillanat múlva már hallom is az ajtócsapódást.

A konyhába megyek Jacob után, aki az egyik sarokba húzódik.

– Amivel itt szembe kell néznünk – szólal meg vontatottan –, az a kommunikáció kudarca – majd térdét átkulcsolva lekuporodik a földre.

Ha épp nem talál szavakat saját érzéseire, Jacob sokszor kölcsönöz másoktól. Ez a mondat a Bilincs és mosolyból való. A fiam betéve tudja az összes filmet, amit valaha látott.

Sad teenage student seated in a corner indoors
Fotó: Thinkstock

Számos olyan szülővel találkoztam már, akiknek autisztikus spektrumzavarral élő gyereke az Asperger-szindrómás Jacob szöges ellentéte volt. Ezek a szülők örökké azt hajtogatják, micsoda szerencse, hogy az én fiam jó beszédkészségű, ragyogóan intelligens, és egy óra alatt megjavítja az elromlott mikrót. Azt hiszik, nincs szörnyűbb egy önmagába zárkózó, a külvilágot észre sem vevő gyereknél. Próbálnák csak ki, milyen, ha az önmagába zárkózó gyerekük nagyon is észreveszi a külvilágot, sőt, mindenáron kapcsolatot akar teremteni vele. Ha olyan akar lenni, mint bárki más, csak épp fogalma sincs, hogyan.

Már nyúlnék, hogy megsimogassam, de még idejében feleszmélek. Jacobot néha a leggyengédebb érintés is teljesen kiborítja. Nem szeret kezet rázni, utálja, ha hátba veregetik vagy beletúrnak a hajába.

– Jacob – kezdem, ám hirtelen rájövök, hogy semmi baja. Az orrom alá tartja a vezeték nélküli telefont, ami fölött mindeddig gubbasztott, és a készülék oldalán éktelenkedő fekete foltra mutat.

– Az ujjlenyomatot se vetted észre – jegyzi meg némiképp felderülve. – Már bocs, anya, de elég béna nyomozó lenne belőled.

Papírtörlőt tép, benedvesíti a mosogatónál.

– Nyugi, feltakarítok.

– Még mindig nem árultad el Theo indítékát.

– Ja – pillant hátra a válla fölött gonoszkás mosollyal –, elloptam a cipőjét.

 

Jodi Picoult: Házirend

Athenaeum

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.