Kultúra

Ezek az ország legdrágább ékszerei,14 éves rekord dőlt meg idén

Hazánkban az ékszerviselésnek mindig is megvolt a maga hagyománya. Már honfoglaló őseink is pompás díszeket viseltek, ötvösművészetünk pedig a középkor végére európai hírűvé vált. A 18. századtól már a parasztság is törekedett arra, hogy öltözködésében a nemességre hasonlítson, így előszeretettel vásároltak ékszereket az alsóbb néprétegek is.

Sajnos a távoli múltból viszonylag kevés információ áll rendelkezésre arról, hogy mennyiért cserélt gazdát egy-egy kiegészítő. A közelmúltból azonban már bőséges adatok érhetőek el az ékszerek értékével kapcsolatban.

A BÁV szakértői egy tavalyi árverés kapcsán gyűjtötték össze, hogy melyek voltak a magyarországi aukciókon legmagasabb  áron elkelt ékszerek és órák.

A korábbi rekord 14 év után dőlt meg, miután 2018 májusában 16,4 millió forintért értékesítettek egy nyakéket.

Fotó: BÁV

Az egymillió forintos határt az ékszerek és órák csak 1998-ban lépték át, igazán értékes darabok pedig csak a 2000-es évektől kezdtek el feltűnni a piacon. Ekkoriban főként az 1-2 karátos brillek domináltak. Az első komolyabb ékszer egy 8,30 karátos briliánssal díszített szolitergyűrű volt, ezért 6,9 millió forintot fizettek 2002-ben. Az ár meglehetősen alacsonynak mondható, összehasonlításképp Jennifer Lopez 8,5 karátos, kék gyémánttal díszített gyűrűjének becsült ára 1,12 milliárd forint volt 2004-ben.

Az elkövetkező időszakban több igen értékes ékszert is elárvereztek. Jelenleg hazánkban a legmagasabb áron elkelt ékszer egy 4,24 karátos és egy 0,74 karátos brillel ékített fehérarany nyakék, ezért 2018-ban 16,4 millió forintot fizettek ki.

Ugyanezen az aukción értékesítettek egy 4 karátos fehérarany brillgyűrűt is, amelynek ára „csak” a második helyre volt elég: 15,6 millió forintért kelt el.

Fotó: BÁV

A 2018-ban eladott nyakék egy olyan ékszer csúcsát döntötte meg, amely 14 éven át ült a trónon. A jelenleg a harmadik helyet elfoglaló, 142 darab briliánssal és 67 darab zafírral ékített, masni formájú , art deco Cartier melltű 2004-ben akkor elképesztő, 11,5 millió forintos áron cserélt gazdát.

Fotó: BÁV

A 2010-es években több ékszer is megpróbálkozott a rekorddöntéssel. 2016-ban egy 5 karátos brillgyűrű 9,6 millió forintot ért. Az ékszer két éven át foglalta el a listán a második helyet, a 2018-as nyakék és gyűrű azonban visszatolta a negyedik pozícióba.

Fotó: BÁV

A toplistán az ötödik helyet több ékszer és óra foglalja el holtversenyben. Egy női karkötős arany Rolex ékszerórát számos kisebb-nagyobb briliánssal 2014-ben 9 millió forintért adtak el.

A világ legdrágább órái, amelyek nem az arany és a gyémánt miatt kerülnek felfoghatatlanul sok pénzbe
Amikor a világ legdrágább óráiról beszélünk, akkor érdemes pár kikötést tenni. Például azt, hogy meddig óra egy óra, és mikortól számít ékszernek. Mert a világ legdrágább órái között rengeteg olyan darab van, ami azért is drága, mert elképesztően ritka vagy nemes anyagból készült és nem feltétlenül azért, mert olyan egyedi funkciókat építettek bele, amelyeket senki más.

2015-ben ugyanezért az árért kelt el egy IWC férfi arany karóra, ugyanabban az évben pedig egy pár 3,7 és 3,5 karátos brillekkel ékített fehér- és sárgaarany fülbevaló is eladásra került 9 millióért. Végül 2017-ben szintén 9 millió forintért adtak el egy 4,8 karátos brillel díszített art deco nyakéket.

Fotó: BÁV

Szponzorált tartalom

A cikk a BÁV támogatásával készült.

Kiemelt fotó: BÁV

Ajánlott videó

Olvasói sztorik