Kultúra

A Déli pályaudvar mögött állt egykor a főváros legnagyobb magánpalotája

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2018. 09. 01. 15:00

Helyén kis híján a náci Németország birodalmi iskolája épült fel, de aztán közbeszólt a második világháború.
Korábban a témában:

A nevét Martinovics Ignác és társai kivégzéséről nyert, ma a Várnegyed második világháborúban megsemmisült épületeinek törmelékeit és persze a harcokban kiégett járművek roncsait is rejtő Vérmező mellett húzódó Krisztina körút a legtöbbek fejében egyáltalán nem a város legérdekesebb utcáinak egyikeként van jelen, pedig a kis híján Buda legnagyobb zsinagógájától induló, és a város legkeskenyebb lakóházának tőszomszédságában véget érő, az egykor szegényes házakkal teli Tabánon átvágó útvonal igenis tartogat meglepetéseket:

itt állt például a város legnagyobb magánpalotája, ami talán még ma is a főváros dísze lehetne, ha egykori gazdái nem juttatják anyagi csődbe a családot.

A Krisztina körút és a Kuny Domokos utca találkozásánál lévő jókora, a XVIII. század végén a Kalmárffy (Krammerlauf) család tulajdonában álló földterületen, illetve a szomszédjában álló, frissen felszámolt első magyar botanikuskert területének egy részén 1790 körül született meg Kalmárffy Ignác jókora parkkal rendelkező palotája, melynek falai közt huszonhét szoba és számos konyha, valamint egy tekintélyes méretű borospince is helyet kapott.

Az épületről egyetlen korhű ábrázolás sem maradt fenn, az azonban biztos, hogy Kalmárffy örökösei a forradalom évében váltak meg a jókora palotától, az pedig a XIX. század egyik legnagyobb művészetpártolója, gróf Karátsonyi Guidó tulajdonába került. Első dolga volt azt az alapokig visszabontani, hogy a helyét a budai oldal képét egészen a második világháború előtti hónapokig meghatározó épület, a Karátsonyi-palota foglalja el. Ismeretlen Budapest sorozatunk legújabb epizódjában ma ezt az épületet, illetve a telek XX. századi sorsát mutatjuk be.

A palota Klösz György 1895-1899 közt készült felvételén / fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.070

 

A Rákóczi úti Pannónia Szállót (ma az ELTE bölcsészettudományi kampuszának része) és az Egyetem térre néző romantikus sarokházat is tervező Pán József (1810-1890) munkájaként született, külsőleg későromantikus épület Buda legdíszesebb és legnagyobb, magánkézben lévő épületévé vált.

A fenti, 1873-as térképrészleten jól látszik az akkori Molnár és Koronaőr utcák, illetve az Attila út közti jókora telken elterülő kastély, a két oldalszárny és a park, a kivágás bal szélén pedig a Déli pályaudvar elődjébe tartó sínpárok
 

Az 1853-ban kezdődött munka méreteit jól érzékelteti, hogy míg az épület falai 1856-ban már álltak, sőt, lakhatóvá vált, addig belső, már a neobarokk jegyeit mutató terei csak 1880-ra készültek el.

A ma is álló krisztinavárosi plébániatemplom és a Déli pályaudvart megelőző Déli Vasút indóháza közt álló palota képe a Várhegy oldalából, 1875 körül / via Fortepan/Saly Noémi

 

A háromszáz fős színháztermet, télikertet, fényűző lépcsőházakat és gazdagon díszített, jókora szobák egész sorát rejtő, a Budavári Palota Hauszmann Alajos által alkotott belső tereivel vetekedő épületben kapott helyet a számos birtokkal és kastéllyal rendelkező család képtára is, melyben főleg barokk festők képei kaptak helyet – ezek közül a legértékesebbet, Jacob Jordaens Bűnbeesés (1630) című festményét ma a Szépművészeti Múzeum őrzi.

A gróf és a vagyonát öröklő második fia, Karátsonyi Jenő a magyar társasági élet igazi vezéralakjai voltak, így a főúri kastélyokra emlékeztető bál- és színháztermében a színpadon fellépő legendás művészek – többek közt Blaha Lujza, Jászai Mari, id. Latabár Árpád, vagy épp az 1873-ban koncertet adó Liszt Ferenc – mellett politikusok és a grófi családok krémje, XII. Alfonz spanyol király és neje, valamint Ferenc József osztrák császár és magyar király is megfordult: az uralkodó az 1898-as farsangi bálon tűnt fel, minden bizonnyal nem kis meglepetést okozva a forgatagban.

A fényűzésnek azonban megvolt az ára: a család gyorsan felélte a tartalékait, sőt, súlyos jelzálog is terhelte a palotát. Jenő gróf a vidéki kastélyok és a műgyűjtemény egy részének eladásával próbálta meg megnyugtatni a hitelezőit. Jórészt sikertelenül, hiszen az Artmagazin Online a témában írt részletes anyaga szerint az első aukción mindössze néhány mű talált gazdára.

“Az árverés egyik kiemelkedő darabja egy 1690 körül a párizsi királyi gobelin-manufaktúrában készült hatalmas falikárpit volt, amely Június hónap allegorikus ábrázolását mutatta. A kárpit feltehetően Otto von Falke publikációjának is köszönhetően elkelt, csakúgy, mint a Lipót császár ajándékaként a Starhemberg grófok tulajdonába, majd a családi kapcsolatok révén a Karátsonyiakhoz került 17. századi augsburgi ötvösremek, egy drágakövekkel ékesített pompás marsallbot is. Az új gazdára talált festmények között volt egy Rubensnek tulajdonított kompozíció, amely Hygieiat, az egészség istennőjét ábrázolta, egy Salvator Rosa műveként árverezett Mártír keresztrefeszítése-jelenet, a 17. századi genovai festő, Giovanni Battista Baciccio Ámor neveltetése című munkája, Jan Both Erdei tája, valamint Michele Rocca már említett két párdarab festménye is. Ez utóbbi két mű, vélhetően kalandos úton végül közgyűjteménybe került, jelenleg Brazíliában a São Pauló-i Museu de Arte gyűjteményének kiemelkedő darabja.”

A családfő 1933-ban bekövetkezett halála után a vagyon örökösévé vált unokaöcs, Keglevich-Karátsonyi Imre gróf már csak az egykori birodalom romjait próbálta meg egyben tartani. Sikertelenül, hiszen a művelt és tájékozott férfi egyáltalán nem értett a gazdasághoz, ellenben

“szeretett utazgatni, bejárta egész Európát, négy nyelven beszélt, művelt, tájékozott ember volt. És kenyérre lehetett volna kenni, olyan jószívű. Gazdatisztjei moroghattak is vele: ha kért tőle valaki egy kocsideréknyi szénát, szó nélkül adott neki, s azzal se igen törődött, ha az illető az egész kazlat elvitte.”

– mesélte róla egykori titkára a Vörösvári újság hasábjain.

A fiatal Imre gróf / fotó: Vörösvári Újság Online

 

A birtokok maradékát elosztogató, vagy épp átveréssel elvesztő gróf feje felett a harmincas évek derekára átcsaptak a hullámok: a budai palota teljesen a hitelezők kezébe került, így el kellett azt hagynia. Az épület a teljes berendezéssel együtt a Postatakarékpénztár egy aukciójára került.

Imre gróf élete utolsó három évtizedét Pilisvörösváron, tejesfiúból lett titkárával és annak családjával, egyre nagyobb nélkülözésben töltötte. Egykori palotája a következő évre az állam tulajdonába került. Az épületet lebontották, a telket pedig Imrédy Béla miniszterelnök egy Hitler felé tett gesztussal felajánlotta a náci Németországnak, akik birodalmi iskolát kívántak építeni a helyén.

Az 1912-ben készült, de később többször bővített térképen jól látszik a kastély főbejáratához vezető lépcsősorok előtti felirat: “A Budapesti Németbirodalmi iskola szabadonálló építkezése részére kijelölt terület”, valamint a leendő U alakú tömb körvonalainak egy része

 

A munkák még ugyanabban az évben megkezdődtek: a falak egy része már állt, a háború kitörése azonban keresztülhúzta az építtetők szándékait. A munkát sosem folytatták, a telek pedig egészen 1951-ig üresen állt – ekkor kezdődött el ugyanis az előbb a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Intézetének, 1968-tól pedig az abból kialakult Kohó- és Gépipari Tervező Vállalatnak (KOGÉPTERV) otthont adó, részben a Karátsonyi-palota alapjaira támaszkodó szocreál tömb építése, melynek terveit a két világháború közti modernizmus elveit a szocializmusba is átmentő Németh Pál (1913-1959) szignózta.

Fotó: Vincze Miklós / 24.hu

 

A rendszerváltás után az épület a Matáv tulajdonába került, akik 1999-re Balázs Mihály tervei szerint modernizálták. Ma a cég jogutódja, a Magyar Telekom használja.

A Karátsonyi-palota helyén álló irodaház a Várból / Fotó: Antissimo

 

A Karátsonyiak nevét 1953-ban, a kastély mellett futó utca átnevezésével (ma Kuny Domokos nevét viseli) megpróbálták örökre kitörölni Krisztinaváros történetéből, a kastélyukról fennmaradt fotók, illetve a mellette lévő, 2011-ben Karátsonyi Guidóról elnevezett társasház azonban továbbra is őrzik az emléküket.

Fotó: Vincze Miklós / 24.hu

 

A cikk megszületéséhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtott L. Gál Éva A Krisztinaváros topográfiája (1770-1872) című, a Tanulmányok Budapest Múltjából 19. kötetében (1972) megjelent tanulmánya, a Magyar Nemzet Online vonatkozó cikke, illetve az Arcanum Digitális Tudománytáron át elért évtizedes lapszámok.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2014. március 25.
Turisták bőröndjeikkel egy zebránál állnak Budapesten, a Rákóczi úton 2014. március 25-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.