A két évszázaddal ezelőtt a Külső Három Dob utca (Aussere Drei Trommel Gasse) részeként megszületett Damjanich utcán sétálva Pest fejlődésének minden szakaszából találunk egy-egy épületet: szecessziós csodát, eklektikus óriásbérházat, a szocializmus évtizedeinek lenyomatát, sőt, még egy százötven évvel ezelőtt a lóvasút kocsiszínjét, műhelyét, istállóit, valamint irodáit tömörítő, némi átalakítás után villamos kocsiszínként és trolibuszgarázsként használt épületet is.
A Damjanich kocsiszín / fotó: villamosok.hu
A jó ideje már térképen is elérhető Ismeretlen Budapest sorozatunk mai epizódjában azonban nem ezeket az épületeket, hanem egy, az emberek többsége szemében teljesen érdektelennek tűnő, mindössze egyemeletes házat veszünk szemügyre.
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A 3. számú, teljesen átlagosnak tűnő épület több szempontból ugyanis az utca, sőt, a környék legérdekesebb háza, hiszen a Buda és Pest egyesítésének idején, 1873-1874-ben Hirsch Mihály megrendelésére született otthont a kor egyik leginkább megbecsült építésze, Hauszmann Alajos álmodta meg.
A környék képe 1895-ben, sötét ponttal jelölve a Damjanich utca 3.
A huszonöt évesen a Műegyetem tanárává vált Hauszmann ekkorra már túl volt az 1960-ban lebontott Erzsébet téri kioszkon (1870), illetve az 1947-ig az Arany János utcában állt Tüköry-palotán (1871-1872), legismertebb munkáira azonban még hosszú éveket kellett várni: a Batthyány-palota csak 1885-re, a nagykörúti New York-palota 1894-re, a nemrégiben még a Néprajzi Múzeumnak otthont adó Igazságügyi Palota 1896-ra, a Magyar Királyi József Műegyetem (a mai BME) központi épülete pedig csak 1909-re született meg.
Ybl Miklós (1891) halála után átvette a Budavári Palota építésvezetői címét, munkája nyomán pedig az épületegyüttes képe teljesen átalakult.
Fotó: Wikimedia Commons
Na de térjünk vissza a Klenovits Antal által 1878-ban egy kisebb toldalékkal bővített Damjanich utca 3-ra, mely ma, száznegyvennégy évvel megszületése után is jórészt eredeti állapotában látható, megúszva a szörnyen leromlott állapotú épületeket sokszor megmentő modern emeletráépítést, vagy épp az elmúlt évtizedek gazdáinak átalakítási szándékait.
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A kapun belépve ugyanis nem egy jól megszokott körfolyosós udvar, hanem egy igazi csodavilág tárul a szemünk elé. Az épp száznegyven éves toldalékszárny azonnal magára vonja a figyelmet, de a betérők szeme a tér közepén látható, medencéjét már elvesztett kútszobron állapodik meg – annak ellenére, hogy kevesen tudják: a feje fölé kecses amforát tartó, könnyed lepelbe burkolózott fiatal nő Rajna György Budapest köztéri és udvari díszkútjai című tanulmánya szerint nem csak egy átlagos antik nőalak, hanem
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Az 1846-ban a költő és huszonöt évvel fiatalabb felesége, Csajághy Laura házasságából született lány alig kilenc éves volt, mikor édesapja szívelégtelenségben elhunyt. Gyámapja Deák Ferenc lett, aki saját gyermekeként szerette a három Vörösmarty-utódot, sőt, a legfelsőbb politikai körökbe is bevezette őket.
Fotó: Wikimedia Commons
Bélából igazságügyi államtitkár, majd a Kúria másodelnöke lett, Ilonát 1867-ben a Deákkal szoros kapcsolatot ápoló, az országot később pénzügyminiszterként (1875-1878) és miniszterelnökként (1899-1903) is szolgált Széll Kálmán veszi feleségül, akivel egészen a nő 1910-ben bekövetkezett haláláig voltak házasok.
Fotó: Göröntsér Vera/Köztérkép
Kérdés persze, hogy mindez miért indokolta, hogy egy antik kort idéző műhöz épp a költő lányából lett politikusfeleség alakját használják fel – erre a kérdésre azonban jó eséllyel nem létezik válasz.
Fotó: Makovecz Benjamin/Fortepan, 1981
A kútszobor megszületésének pontos időpontja sem ismert, a talapzatán látható szignó azonban egyértelműen jelzi, hogy az Antoine Durenne (1822-1895) munkája. A többek közt a L’Ecole des Beaux-Artson tanult Durrenne 1847-ben vásárolt meg egy sommevoire-i otthona közelében lévő öntödét, mely egészen 1930-ig ontotta magából az Európa számos országába eljutott, de főként francia és angol épületeket, valamint parkokat díszítő bronz- és öntöttvas szobrokat. A leghíresebb francia művészekkel – így Auguste Bartholdival, a Szabadság-szobor alkotójával – való együttműködése nyomán az öntöttvas szobrok elfoglalták méltó helyüket az iparművészetben.
A ma alig egy tucat lakást magában foglaló ház az elmúlt száznegyven évben rengeteget látott: végignézte a környékbeli, hozzá hasonló egyemeletes házak pusztulását, az óriási tömbök megszületését, a második világháború szörnyűségeit, és nagyobb változtatások nélkül túlélte a szocializmus épületeket pusztító évtizedeit.
in: Műszaki Lap, 1910. június 20.
Falai közt lakók egész sora fordult meg: itt élt egy ideig a közeli kórház és utca nevét adó pedagógus, Péterfy Sándor (1889), az udvarok és épületek kövezésével foglalkozó Hirsch Mihály (1889), dr. Szurmák Rezső közjegyző (1914) és dr. Bónis Ignác ügyvéd (192?-193?) is koptatta a ház lépcsőit, sőt, a tulajdonosok közt olyan ismert személyek is feltűntek, mint Magyarország első polgári származású miniszterelnöke, a kétszer (1906-1910; 1917-1918) is az ország vezetőjévé vált Wekerle Sándor (?-1908), az Oktogon egyik oldalán vendéglőt üzemeltető Prindl Nándor és neje (1908-?), Schuller Miksa szikvízgyáros (?-1915), az 1926-os telektulajdoni címtár tanúsága szerint pedig a vetőmagkereskedő-kertész-szakíró Mautner Ödön.
in: Az 50 éves Pesti Hírlap jubileumi albuma, 1878-1928
Érdekes cégek is helyet kaptak az épületben: a korábban itt lakó Hirsch Mihály például az 1909-ben alapított út- és vasútépítő vállalata és aszfaltgyára irodáját rendezte be itt (ez 1926-ig itt is működött), de itt működött a rádióalkatrészeket és mérőműszereket importáló Fleischmann Miksa irodája (1928), illetve az 1920-ban alapított Angol-Magyar Filmszínház Rt. második világháború alatti központja is.
Fotó: Göröntsér Vera/Köztérkép
A főváros első ötemeletes bérháza, a Blitz-ház (ép.: Ybl Lajos, 1910 körül) árnyékában álló épület állapota a sorozatunkban bemutatott szépségek többségénél jóval korrektebb, de némi szeretetet az épület és a kút is megérdemelne. Ne legyünk azonban telhetetlenek, sőt, örülnünk kell annak, hogy ilyen épségben vészelte át a XX. század viharait, és jórészt csak városi felfedezők által ismert szépségként továbbra is csendesen megbújik majd a Városligetbe tartó, sokszínű Damjanich utca szélén.
