A Gellérthegynél mindössze néhány méterrel alacsonyabban fekvő Óhegy és környékének adottságaira már az Árpád-kor végén felfigyeltek, hiszen a tengeröböl helyén megszületett terület mészkő- és agyagrétegeinek kitermelése már ekkor megkezdődött, a városhatárokon akkor még messze kívül eső területeken azonban a XVII. században vált igazán intenzívvé a mai kerület nevét adó kőbányák, illetve téglagyárak feltűnése.
Ezek az elfeledett első magyar vasútvonal segítségével a város szívébe szállított kövek és téglák segítették a reformkori Pest, illetve a Buda és Pest 1873-as egyesülésével Budapestté vált nagyváros megszületését, így a Magyar Tudományos Akadémia, a Széchényi Lánchíd, vagy épp az Operaház megszületését.
A bányák velejárójaként megszületett, egy szempillantás alatt feleslegessé vált pincék és alagútrendszerek sem maradtak üresen, hiszen a járatokat a borászok és sörfőzők foglalták el – a jókora szőlőskertek már a török hódoltság idején feltűntek, további közel három évszázadot kellett azonban várni arra, hogy a karsztvizek felfedezése után megjelenjen a Kőbányai Serfőző Társaság, melynek utódja, a Dreher Sörgyárak Zrt. szíve ma is a százhatvanöt évvel ezelőtt megvásárolt területen, sőt, részben a XIX. század utolsó harmadában született épületekben működik.
A terület szőlői mára azonban rég eltűntek, nevükre pedig már csak néhány kőbányai utcanév – így a Kéknyelű, a Szőlőhegy, vagy épp a Vörösdinka – emlékeztet. Mindennek oka az európai szőlőkultúra kétharmadát elpusztító, az Amerikából érkező szőlőgyökértetű által okozott fioxérajárvány, mely Magyarországra 1875-ben érkezett meg, húsz év alatt elsöpörve a kötött talajú ültetvények közel kilencven százalékát, így a budai Orbánhegyen, a kőbányai Óhegyen, valamint a szomszédos Újhegyen lévő szőlőket is.
Mindezek fényében meglepő tény, hogy több mint százhúsz évvel a történtek után a pesti oldal legmagasabb, a Gellérthegynél alig néhány méterrel alacsonyabban fekvő pontján, az Óhegyen még mindig áll egy olyan épület, ami a rég letűnt korra emlékeztet:
A Grosser Pesther Steinbrucher Weingarten, azaz a nagy pesti kőbányai szőlőskert virágkorát jelentő 1840-es években már halaszthatatlanná vált egy őrség megszervezése, hiszen az akár évi harmincezer akó – azaz egy-másfél millió liter – bort adó területen a legtöbb szőlőszemének kellett túlélnie a szüretig tartó hosszú hónapokat, a tolvajok feltűnése pedig jócskán csökkentette a begyűjthető mennyiséget. Pest város Magisztrátusa százhetvenöt évvel ezelőtt, 1843-ban tehát pályázatot tett közzé, melyben egy csősztorony, illetve egy őrház megtervezésére hívták az építészeket.
A beadott munkák közül végül a tornyot a csőszházat egybeépíteni kívánó Zofahl Lőrinc terve bizonyult a legjobbnak, munkáját azonban a következő évben azt kivitelező Brein Ferenc teljesen átformálta. Az így megszülető, gótikus jegyeket magán viselő romantikus épület meglovagolta az akkor népszerű stílust, és egy szempillantás alatt a környék legfontosabb viszonypontjává vált.
Az oromzatos nyeregtetővel rendelkező, téglalap alapú őrházhoz tapasztott négyszög alaprajzú toronyépületből a csőszöket vezető mezei kapitány egy külső, kovácsoltvas korláttal biztonságossá tett csigalépcsőn kapaszkodhatott fel az emeleti szobába, melyet egy fafaragásokkal díszített ajtó zárt el a lépcsőktől. Ebben a teremben ülésezett egykor a szőlőbirtokosok választmánya, a puskát hordó csősz pedig egy alagsori lakásban húzta meg magát.
Illemhelyet azonban nem terveztek az 1844 októberében átadott épülethez: a hibát három évvel később köszörülték ki, ugyanekkor pedig “a nagyobb rend kedvéért” egy harangot is felállították a területen. – írja az MNO.
Zofahl Lőrinc és Brein Ferenc
A csősztornyot sokáig Zofahl munkjának tartották, noha az általa szignózott, máig fennmaradt terv számos részletében egyáltalán nem mutat egyezést a ma is látható épüetével. Ez a korban egyáltalán nem volt szokatlan – hasonló változás történt Ybl Miklós első pesti bérházánál, a griffekkel őrzött Múzeum körúti Unger-ház esetében is. Brein rajzai egyáltalán nem maradtak fenn, de ez nem is tűnt fontosnak, hiszen ő nem építészként, hanem kivitelezőként és építőként tevékenykedett. A torony kamarai engedélyezési tervét, iletve költségvetését egyébként nem Zofahl, hanem Diescher József szignálta, valószínűleg azért, mert Brein ilyen joggal nem rendelkezett, annak ellenére, hogy az épület sorsa már teljességgel az ő kezében volt. A gyanút erősíti, hogy 1850-ben, német nyelvű mesterfelvételi kérelmének leadásakor a csősztorony leírásánál azt állította: annak terveit és költségvetését is ő készítette.
Na de lássuk, mit tudunk Zofahlról és Breinről!
Zofahl Lőrinc (1791-1863) a reformkori Pest építészetének egyik legfontosabb alakja volt: 1830 után tucatnyi polgárházat tervezett, így az 1833-ban a József Nádor tér és a Harmincad utca találkozásánál álló Muráthy-Teleki-palotát (itt született a miniszterelnöki széket kétszer is elfoglaló gróf Teleki Pál), a Váci utca 59. alatti Rottenbiller-házat (1837), a Fiumei úti Sírkert kápolnáját, valamint az egykor a pesti zsidóság központjának számító, a Király utca és Károly körút találkozásánál állt Orczy-ház átépítését is ő végezte.
Pesti munkái legtöbbjénél Brein Ferenc (1817-1879) végezte el az építőmesteri feladatokat, így irányítása mellett valósultak meg a tervek. A módos családból származó Brein azonban saját jogán is fontos építésszé vált – a pesti rajziskolában csiszolódott, a mesterré váláshoz nélkülözhetetlen céhes vizsgát sorra beadott kérelmekkel, a vizsgarajz elkészítését pedig gyengénlátását bizonyító orvosi igazolásokkal elkerülni kívánó fiú 1841-től a ma Pozsonyhoz tartozó, 1841-1844 közt Franz Beer tervei szerint átalakított oroszvári Zichy-Ferraris-kastély munkavezetőjeként tevékenykedett, majd Pesten próbált szerencsét.
Legszebb művei közt említhetjük jelen cikkünk témáját, a kőbányai Csősztornyot (1844), a mára már erősen átalakított és leromlott állapotú svábhegyi Frivaldszky-Mauthner-Pálffy-villát (1845), valamint a Király és Csányi utcák találkozásánál álló, gótikus elemek egész sorát felvonultató Pekáry-házat (1847-1849), Pest első háromemeletes házát, melynek harmadik emeletén lévő erkélyes lakásában lakott egy ideig Krúdy Gyula.
A Bach-korszak után Brein Székesfehérváron folytatta pályáját, építészi és kivitelezői munkáját pedig ma is számos fővárosi, illetve székesfehérvári épületen láthatjuk viszont. 1854-ben végül felmentették a mestervizsga alól, majd felvették a céhbe.
A lipót- és terézvárosi házakat tulajdonló, kőbányai kőfejtőt és téglaégetőt is tulajdonló tervező a következő évben azonban hirtelen csődbe ment, élete utolsó két évtizedében pedig egyre többet kellett nélkülöznie. Hatvankét éves korában, vagyontalanul hunyt el Székesfehérváron.
Az építése idején 960 holdnyi szőlő felett őrködő csőszök munkája azonban nem bizonyult túl tartósnak: az 1850-es években már házak kezdtek kiemelkedni a szőlők közül, a kerület népességszáma Buda és Pest egyesítése után pedig ugrásszerűen nőni kezdett:
Egyre több gyár született meg az addig üres telkeken, Kőbánya pedig munkásokkal teli várossá vált. A helyzetet tovább nehezítette a nyomornegyedek kialakulása, melyeket a szocializmus évtizedeiben egy új városközponttal, illetve paneltömbökkel próbáltak kiváltani, eltüntetve az értékes épületállomány egy részét.
Fotó: Geuduschek Tibor/Fortepan, 1954
A mai Kőér, Harmat és Gitár utcák találkozásánál álló Csősztorony azonban túlélte a századfordulós építkezési lázat, a második világháború pusztítását, valamint a szocializmust is – köszönhetően annak, hogy 1896-ban a rendőrség vette át, 1926-ban felkerült A székesfőváros tulajdonában levő műemlékszerű és fokozottabb védelmet érdemlő épületek jegyzékébe, 1949-ben pedig műemléki védettséget kapott.
A torony ma Kőbánya címerében is jelen van, melyet a Magyar Címerek így ír le:
Kőbánya címere álló, hegyes talpú pajzs négyelt 1. és 4. aranymezejében jobbra lévő, lebegő helyzetű fekete oroszlán felemelt első mancsaival az 1. mezőben fekete (bányász) csákányt, a 4. mezőben fekete gabonaszálat tart. A 2. és 3. mező ezüsttel és feketével hétszer vágott. A pajzson, azzal egyező formájú szívpajzs vörös mezejében lebegő helyzetű csősztorony.
Fotó: Magyar címerek
A XX. század folyamán az épület jórészt kocsmának vagy étteremnek adott otthont, teljes felújítására pedig néhány évvel ezelőtt került sor. Ma a Csősztorony Bisztrónak ad otthont, ami a kilencvenes évek agysejtpusztító gyerekmeséje, a Teletubbies Tinky Winkyjének bőrébe bújt Dave Thompson szerint egy szuper hely.
Fotó: Csősztorony Kert
Ennél szürreálisabb dolgot egyetlen hely sem kívánhat magának, mi pedig reméljük, hogy a hosszú időn át romos, a hetvenes években a teljes pusztulás széléről megmentett épület állapota a következő években, illetve évtizedekben is büszkén állít majd emléket az egykori kőbányai szőlőkultúrának.
