Love me tender
Abban az élő közvetítésben részt vevő kollégák, én magam és konkurens portálok filmes szerzői mind egyetértünk, hogy ilyen zsibbasztóan unalmas Oscar-gálát még nemigen láttunk. Lehet, hogy volt, de ahhoz nem vagyunk elég öregek. Csak néhány ziccer, amit az idei Oscar sikeresen kihagyott: a Weinstein-botrány gátlástalan cincálása, Trump elnök metszően éles oltogatása, a 90. jubileum féktelen, arconpörgős megünneplése. Egyik sem sikerült: a #metoo, a #timesup, Weinstein ügye és a továbbra is meglévő üvegplafon ugyan természetesen rengetegszer szóba került, de minden említés olyan pihe-puha jó modorba volt csomagolva, hogy nagy durranás helyett egy halk puffanásra is alig futotta. A trumpi politikával hasonló volt a helyzet: bár nem cél, hogy itt vérre menő politikai állásfoglalásokat tegyen bárki, de a csendes, nyakkendős „én is bevándorló vagyok”-verkliben egyetlen emlékezetes hang nem volt.
Ezt még meg is érteném, hiszen itt ez a fontos, szép kerek jubileum, ne rontsuk el a jókedvet a napi közélet savanyú szagával. De még ha így is van, akkor is adta volna magát a lehetőség, hogy az eszképizmus féktelen showműsorban teljesedjen ki, táncoljon a Dolby, verje ki a szemünket a végtelen flitter és strasszáradat, és úgy általában, a cirkusz vonja el a figyelmünket erről a rossz ízű, beszari politikai korrektség-dömpingtől. De ez sem történt meg, érthetetlen: Hollywood legnagyobb ünnepe elfelejtette Hollywood bevált figyelemelterelő trükkjeit. A végeredmény monstre, öt órán át tartó tojáshéjon végzett terhestorna:
A hangulati langymeleget mindösszesen két esemény kavarta fel: a Tiffany Haddish – Maya Rudolph díjátadó páros fergeteges standupja, onnan kezdve, hogy tűsarkúikkal a kezükben egyikük mezítláb, másikuk szobamamuszban jött ki a színpadra, odáig, hogy megköszönték egymás alakításait olyan raunch-comokban, mint a Girls Trip vagy a Koszorúslányok.
Hibátlan performansz volt, amiben megvolt mindaz, ami a gála egészéből olyan nagyon hiányzott, a Twitteren már el is indult az ötlet, hogy mi lenne, ha jövőre ők lennének a Gála háziasszonyai. A másik hangulati kilengést Frances McDormandnak köszönhetjük: a Három óriásplakátért frissen Oscart nyert színésznő, miután úrrá lett a hiperventilációján és megköszönte díját, felállította a teremben ülő összes női alkotót színésztől forgatókönyvírón át sminkesig, és azt javasolta a szakmának, hogy nyugodtan keressék a hölgyeket a következő projektjeiket támogatandó. Épp olyan őszinte, spontán girlpower volt ez, amilyenre ezekben a vészterhes időkben szükségünk volt.
Félelem és reszketés Los Angelesben
A hangulati középszer mellett kevés meglepetés született a díjazottakat illetően is: szinte az összes főkategória hozta a papírformát. Az első komoly eltérést ettől a Dunkirk felülreprezentálása jelentette: Nolan háborús filmje három díjat kapott, a két hangdíjat, valamint a legjobb vágás díját hozta el. Az, hogy a Dunkirk nyert, nem meglepetés, hogy ennyit, az igen. Bár elhozott pár fontos díjat, lásd az említett legjobb színésznői szobrot, a Három óriásplakát Ebbing határában ezzel együtt is meglepően alulteljesítette az elvárásokat, hogy mást ne mondjak, ezt várták legtöbben a legjobb film díjára, mely, mint már tudjuk, A víz érintéséhez került.
Az est talán egyetlen igazán nagy meglepetése Jordan Peele győzelme volt: a Tűnj el című, a rasszizmus és a paranoia témáját körüljáró, pikírt fekete humorral átszőtt horrorja elhozta a legjobb eredeti forgatókönyv díját olyan nevek elől, mint Guillermo del Toro, Martin McDonagh, vagy a girlpower jegyében az este sokat emlegetett Greta Gerwig. Aki ugyanolyan kis független filmjével versenyzett, mint Peele, de ezzel együtt a két film messze nem volt ugyanabban a helyzetben. Míg Gerwig Lady Birdje és a fesztiválok nagy kedvence volt, és nagy szeretettel nyilatkoztak róla mindenütt, addig Peele moziját állítólag az Akadémia szavazóinak egy egész markáns csoportja egy az egyben ignorálta, még csak meg sem nézték, mondván, az nem eléggé Oscar-film. Peele egyébként ezzel az első afroamerikai forgatókönyvíró, aki ebben a kategóriában győzni tudott. És a horrorműfajnak is szép főhajtás ez, nem tipikusan díjkedvenc zsáner.
A Testről és lélekről mellőzését csak illendőségből tesszük ide a meglepetések közé: nem azért, mert nem számítottunk a győzelmére, sőt, ám a legjobb idegen nyelvű film kategória idén nagyon sokesélyes volt, ugyanannyira bizakodhatott a svéd A négyzet és a magyar film, mint a tulajdonképpeni győztes. Az A Fantastic Woman az Államokban nagyon népszerű volt, sokat játszották a mozik, és ebben a kategóriában még a többinél is fontosabb a lobbi és a marketing: a Testről és lélekről ezen a fronton messze nem tudott akkora erőt prezentálni.
Kevésbé meglepetés, mint inkább apró geg, hogy az idei gálán a film- és a sporttörténet egy rövid időre összeért, amikor a legjobb rövid animáció díját egy sportoló kapta, nem is akárki: Kobe Bryant, akinek a Dear Basketball című versét aminálták meg egy hatperces kisfilmmé, amely most Oscart kapott.
És nagyjából ennyit a meglepetésről, mindenütt máshol a papírforma érvényesült: A víz érintése nagyot nyert, Guillermo del Toro is megkapta érte a maga rendezői Oscarját, ezzel Alejandro González Iñárritu és Alfonso Cuarón mellé ő is becsatlakozhatott harmadik Oscar-díjas mexikói filmrendezőnek. Allison Janneytől és Sam Rockwelltől nem lehetett elvenni a mellékszereplői Oscarokat, és Gary Oldman is megkapta a maga díját, inkább jó ideje, mint jól megérdemelten, de ez mindegy is, ráadásul Oldman valóban meghatott, szenvedélyes köszönőbeszéde adott némi ízt ennek a sótlan díjátadónak. Két nagy öreg, is szaporította ma az otthoni nemesfémállományt: Roger Deakins győzelme azért történelmi, mert tizennegyedik jelöléséből most először lett díj, James Ivoryé pedig azért, mert kis híján kilencven évével ő a legidősebben díjazott Oscar-díjas. Szép munka volt – és ezen az sem ront semmit, hogy a derűs ünneplést ilyen berezelt biztonsági játékként értelmezték.
A nyertesek listája még egyszer:
Legjobb film: A víz érintése
Legjobb rendező: Guillermo del Toro, A víz érintése
Legjobb női főszereplő: Frances McDormand, Három óriásplakát Ebbing határában
Legjobb férfi főszereplő: Gary Oldman, A legsötétebb óra
Legjobb női mellékszereplő: Allison Janney, Én, Tonya
Legjobb férfi mellékszereplő: Sam Rockwell, Három óriásplakát Ebbing határában
Legjobb eredeti forgatókönyv: Jordan Peele, Tűnj el!
Legjobb adaptált forgatókönyv: James Ivory, Szólíts a neveden
Legjobb operatőr: Roger Deakins, Szárnyas fejvadász 2049
Legjobb eredeti filmzene: Alexandre Desplat, A víz érintése
Legjobb betétdal: Remember Me, Coco
Legjobb idegen nyelvű film: A Fantastic Woman
Legjobb animációs film: Coco
A legjobb látványtervezés: A víz érintése
Legjobb jelmez: Fantomszál
Legjobb smink és haj: A legsötétebb óra
Legjobb dokumentumfilm: Icarus
Legjobb rövid dokumentumfilm: Heaven Is a Traffic Jam on the 405
Legjobb vágás: Dunkirk
Legjobb hangvágás: Dunkirk
Legjobb hangkeverés: Dunkirk
Legjobb vizuális effektek: Szárnyas fejvadász 2049
Legjobb rövid animáció: Dear Basketball
Legjobb élőszereplős rövidfilm: The Silent Child
Kiemelt kép: Mark Ralston / AFP
