Bár a különféle tudatmódosító szerek mindenütt komoly problémákat okoznak, de az Egyesült Államokban a krízis az átlagosnál is súlyosabb: hatvannégyezer amerikai adagolja túl magát évente, az ötven évesnél fiatalabbak körében ma a drogtúladagolás a vezető halálok. Nem a rák, még csak nem is szív- és érrendszeri betegségek. A Time a drogkrízisnek szentelt sorozatában – The Opioid Diaries, avagy Opioidnaplók – erről közöl újabb és újabb történeteket, két fotósuk, James Nachtwey és Paul Moakley gondozásában. Ebben a sorozatban beszélt most Flea, az RHCP basszusgitárosa saját drogügyeiről.
A szerhasználat az életem része volt, amióta csak megszülettem. Az összes felnőtt, akit ismertem, rendszeresen eltompította magát, hogy könnyebben viseljék a gondjaikat, az alkohol és drog ott volt mindenütt, mindig. Tizenegy éves voltam, amikor füvezni kezdtem, és később is, amit csak felszippantani, elszívni, elrágni, beszúrni lehetett, az üldözött végig a tini- és húszas éveimen.
– kezdi sztoriját a zenész, aki majd’ húsz évnyi szerhasználat után értette meg, hogy ez így nem vezet sehova, legalábbis nem oda, ahová el szeretne jutni. Addigra több közeli barátja halt bele a szerhasználatba még harminc éves koruk előtt, és ő maga is párszor közel került a szakadék széléhez. De nem emiatt szokott le: nagyon szeretett volna jó apa lenni.
Ezzel együtt a leszokás egyáltalán nem ment könnyen, és azt sem tagadja, hogy máig kísérti a cucc: a tudat, hogy a drogok egyetlen pillanat alatt könnyítenének a szorongásain, folyamatos küzdelmet jelent.
Meditálhatok, edzhetek, imádkozhatok, elmehetek terápiára, dolgozhatok türelmesen és alázatosan a kapcsolati problémáimon, vagy összefuthatok egy dílerrel, vehetek egy adagot ötven dolcsiért, és egy perc alatt minden rendbejön.
Ami Flea vallomását érdekessé teszi, az mégsem egy megható, de ezerszer hallott mese arról, hogy a kábítószer rossz, és nagyon nehéz a leszokás, hanem az, hogy kiemeli: ma már nem biztos, hogy csak a sikátorok dílerei jelentik az egyedüli veszélyt, hanem épp azok, akiktől az egészségünk védelmét várjuk – az orvosok. Az amerikai drogkrízis egy jelentős részét ugyanis ma már nem az illegális szerekkel való visszaélés jelenti, hanem a receptköteles gyógyszerek. Ma Amerikában nem milliomos filmsztárok és rockzenészek heroininjekciói teszik ki az elhalálozási statisztikákat: mint Flea kiemeli, teljesen átlagos, mentálisan ép emberek válnak gyógyszerfüggővé, és halnak bele függőségükbe. Ő maga is tapasztalta ezeknek a szereknek az erejét, amikor pár éve eltörte a karját, és hosszú rehabilitációra szorult:
Az orvosom tökéletesen rendbe tett, neki köszönhetően tudok ma is teljes szívvel basszusgitározni. De adott kéthavi adag Oxycontint is. Az üvegen az állt, vegyek be napi négyet. Teljesen beálltam azoktól a tablettáktól. Nemcsak a fizikai fájdalmamat nyomták el, hanem az érzelmeimet is. Csak egyet vettem be naponta, de így sem voltam ott a gyerekeimnek, a kreativitásom rohamosan lecsökkent, és depressziós lettem. Egy hónap után leálltam a teblettákról, de könnyedén szerezhettem volna új adagot.
A zenész szerint az ilyen szereket sokkal nagyobb körültekintéssel kellene kezelni, utánkövetéssel, esetleges közbeavatkozással, rehabbal, az egészségügynek és a kormánynak ki kellene vennie a részét a küzdelemből, a költségeket pedig nyugodtan fizethetnék a gyógyszergyárak, belefér a profitjukba.
Kiemelt kép: Bryan Haraway/Getty Images
