Az ábrándos tekintettől a váratlan mélységekig
Ugyan kisebb filmes szerepekben és tévésorozatokban már korábban is szerepelt, Heath Ledger nevét valójában akkor tanulta meg a közönség, amikor a 10 dolog, amit utálok benned című tinirománcban ő alakította az elsőre ijesztőnek tűnő, ám valójában mély érzésű Patrick Veronát. A film egyébként, bármennyire is hihetetlen, egy Shakespeare-feldolgozás, A makrancos hölgy nagyon amerikai, nagyon tinédzser verziója, és bármennyire is mélyre temették benne a shakespeare-i alapokat, azért a mesteri történetszövés még így is átdereng a butácska felszínen, és a korszak egyik legélvezhetőbb limonádéjává teszi a filmet. Heath Ledger hozza a kötelezőt látványos rideg páncéllal, de melengető mosollyal, és egy olyan produkcióval a gimi lelátóján, amilyenhez hasonlóról azóta is gimnazista lányok ezrei álmodoznak.
Hogy a szívrabló imidzset tovább erősítsék, pár évvel később Ledgerre osztották a Lovagregény című tündérmese főszerepét is, nem sokkal később pedig a Casanova n+1-edik újrafeldolgozásának címszerepét is, ám még ugyanabban az évben mégis sikerült kilépnie a szépfiús skatulyából: megkapta a Brokeback Mountain (amely magyar címe olyan borzasztó, hogy nem vagyok hajlandó használni) főszerepét. A szótlan, baltaarcú cowboy találkozik egy másik, hasonlóan szótlan, baltaarcú cowboyjal, majd zavarodott, értetlen, és főként titkos-tiltott szerelem szövődik közöttük, mely aztán átível az éveken, kettős életet, kínlódást, leplezést, tragédiát hoz magával.
A film, persze, erősen megosztott visszhangokra lelt a közönség körében, a homofóbia felcsapó hullámai vegyültek a két színész alakításának köszönhetően valóban átélhető dráma katarzisával. A díjszezon ítészei körében ez utóbbi volt erősebb, mindkét színész, Ledger és Jake Gyllenhaal is megkapta érte a maga Oscar-jelölését. Bár végül egyikük sem kapott díjat a filmért, azért aligha bánták meg, hogy elvállalták, Gyllenhaal folytatta az erősebbnél erősebb, sötét karakterek alakítását, Heath Ledger meg éppenséggel ezt követően kezdte el. Jött a Candy, amelyben heroinfüggőt alakít, majd az I’m Not There, amelyben Bob Dylan számos arcai közül alakítja az egyiket – és jött volna még jó néhány hasonló, ám A sötét lovag, majd a Doktor Parnassus véget vetett a felívelésnek.
Bár egy híresség halála mindig hírérték, ügy és történet, a filmvilág szereplőire ez még fokozottabban igaz, hiszen a film varázsereje megteszi a magáét, a közönség fejében a színész – egyébként fel nem róható módon – valamelyest akkor is összefonódik az általa játszott karakterekkel, ha egyébként semmi gond nincsen a kedves néző valóságérzékelésével. Különösen, ha a színész eljátszik egynéhány olyan figurát is, amely a szokásosnál is több bevonódást követel: ahogy a színész alaposan leás saját magába, megkeres valami olyat, amiből kinövesztheti a megformálásra váró karaktert, aztán néha maga is meglepődik, mit talál odalenn. Lásd például Jim Carrey esetét Andy Kaufmannal az Ember a Holdon forgatásán, amikor is a legendárium szerint Carrey nem egyszerűen belebújt Kaufman bőrébe, hanem éppen fordítva, Kaufman „beléköltözött” egy időre, legalábbis ezt állította Carrey akkoriban – erről egyébként a Netflix remek, bizarr dokut is csinált nemrégiben.
Heath Ledger és Joker esete talán kevésbé volt botrányos, ám a pszichopata bohócfej ezzel együtt is közmondásosan megterhelő szerep, legutóbb Jared Letóból hozta ki az állatot – sokak szerint ráadásul teljesen feleslegesen, hisz a Suicide Squad fergetegesen rossz lett – és Ledger halálát is máig sokan a szerepre fogják.
A sötét lovag-menet
A híreszteléseknek még életében maga Ledger adott alapot: többször beszélt arról, mennyire megviseli a szerep, hogy Joker miatt kezdett rászokni a gyógyszerekre, melyek végül a halálát okozták. A színész valóban egészen mélyre ásott magában a szerep kedvéért. Pedig eleinte nem is Joker, hanem Batman szerepét szánta neki Christopher Nolan, még 2005-ben, a Batman: Kezdődik! Kapcsán kereste meg vele Ledgert, aki viszont közölte, hogy „sosem csinálna efféle filmet” – mint kiderült, később ez ügyben megváltozott a véleménye, olyannyira, hogy A sötét lovag készültekor már ő kereste meg Nolant.
Úgy fogalmazott nekem, hogy nem szeret sokat dolgozni. Szeret megcsinálni egy figurát, aztán abbahagyni a munkát és hagyni, hogy elég idő elteljen. Éhezni akarta a munkát. És amikor megkeresett, egyértelműen ebben az állapotban volt: nagyon éhes volt.
Ma már, amikor mindenki szuperlatívuszokban beszél a Ledger-féle Jokerről, nehéz elhinni, de akkoriban, amikor bejelentették a szerepre, komoly ellenállásba ütközött: a stúdió felháborodott leveleket kapott, sőt, gyűlölködő, homofób vélemények keringtek – persze, a Brokeback Mountain miatt. De ez minden Batman-filmnél így volt, legyen szó Batman vagy Joker szerepéről, a rajongók mindig szkeptikusak – arra azonban csak Heath Ledger volt képes, hogy alakításával egyöntetűen elhallgattassa a kétkedőket. Ehhez ugyanúgy a method acting eszközein át vezetett az út, ahogy a már említett Jim Carrey-Andy Kaufman ügyben: Ledger nem egyszerűen eljátszani akarta Jokert, a részévé akarta tenni, ehhez pedig elő kellett ásnia magából mindazt a sötétséget, ami közös lehet benne és egy tömeggyilkosban.
Az lett a vége, hogy egy pszichopata birodalmába keveredtem – egy olyan valakiébe, aki semennyire, vagy nagyon kevéssé van tudatában a tettei következményeinek. Ő egy abszolút szociopata, egy hidegvérű, tömeggyilkos bohóc.
– nyilatkozta arról az időszakról, amikor a szerepre készült. Hetekre elzárta magát mindentől, bezárkózott egy hotelszobába, és csak a szereppel foglalkozott, Francis Bacon sötét festményeit tanulmányozta, beleásta magát a Mechanikus narancs világába, hangokkal, nevetésekkel kísérletezett, és rajzolt, írt, gyűjtögetett egy egész füzetre való anyagot, amely révén bemászhatott Joker fejébe. Ez lett a Joker-napló, ami aztán a halála körüli találgatásokat is indukálta: a kötet fokozatosan hízott, mindig vele volt a forgatásokon, és nagyban hozzájárult a szerep végső formájához. Ugyanakkor Ledger egy ponton azért megállt: míg Carrey annak idején annyira karakterben volt végig a forgatáson, hogy még az oda szállító sofőrnek is Andyként mutatkozott be, sőt, Jared Letóról is rémhírek szóltak a Suicide Squad forgatásán történtek miatt, addig Ledger, bár sminkben és jelmezben töltötte az egész napot, csak akkor vette elő Jokert, amikor munka volt. Máskülönben ökörködött, cigizett és általában pontosan ugyanúgy elverte az időt a forgatáson, mint bárki más.
Ezzel együtt a karakter azért nem hagyta nyugodni, szó szerint: korábban is létező álmatlansága a forgatás során addig fokozódott, hogy végül jó, ha két-három órát tudott aludni egy nap.
Nem tudtam abbahagyni a gondolkodást. A testem kimerült volt, de az agyam csak járt tovább.
Ekkor kezdett el altatókat szedni. A sötét lovag munkálatainak befejezése után nem sokkal, amikor Nolan filmje még bemutatásra várt, Ledger belekezdett a Doktor Parnassus és a képzelet birodalma forgatásába, ám azt már nem tudta befejezni: 2008. január 22-én házvezetőnője holtan találta New York-i lakásában. Nem öngyilkos lett, egyszerűen elszámolta az adagokat, ráadásul együtt vett be olyan gyógyszereket – megfázásra való gyógyszert, fájdalomcsillapítókat, szorongásoldót és altatókat –, amiket nem lett volna szabad kombinálni, a halál okát receptköteles gyógyszerek véletlen és fokozatos túladagolásaként határozták meg.
Joker ölte meg?
A színész halála azonnal beindította a pletykákat és találgatásokat: fiatal korának ténye kizökkentette az embereket, a bizarr szerep, a forgatásról származó hírek keveredtek félinformációkkal, és úgy általában mindenki erről beszélt: 2008 legfontosabb szórakoztatóipari eseménye volt, erről született a legtöbb médiatartalom. A film bemutatása után mindez csak fokozódott: az alakítását látva sokakban felmerült, hogy ahhoz, hogy ilyen színészi teljesítményre legyen képes, szinte az őrületig kellett hajszolnia a testét és a tudatát. A kritikák szerzői, maguk is jelentést keresve ott, ahol lehet, hogy csak egyszerű, tragikus véletlen volt, a szerepbe hattyúdalt láttak bele, nem lehetett többé elválasztani a filmbeli Joker és Ledger sorsát. A Ledgernek ítélt duplán történelmi Oscar – az első képregény-figuráért átadott, és az első poszthumusz díj az Oscarok történetében –, bár teljesen jogos volt, csak erősítette a misztikumot.
A „Joker ölte meg Heath Ledgert”-teória máig tartja magát, holott az ismert tények és a család reakciói alapján az elméletnek kevés valóságalapja van, ha van egyáltalán. Ledger nővére, Kate például arról beszélt, hogy mennyire félreértették a testvérét: míg arról cikkeztek, hogy a szerep mennyit vett ki belőle, addig ő tudta, hogy ennek épp ellenkezője igaz, Heath ebben a bevonódott állapotban érezte magát a legjobban. Apjuk egy interjúban azt hangsúlyozta: bármennyire büszke a fiára és bármennyire fájdalmas ezt elismerni, de haláláért csak Heatht magát lehet hibáztatni. Többen figyelmeztették az álmatlansággal, megfázással és kimerültséggel küzdő színészt, hogy legyen óvatos a gyógyszerekkel, a válasz mindig az volt, hogy semmi ok az aggodalomra, tudja, mit csinál. Ledger apja azóta azon dolgozik, hogy a fia halálát is okozó gyógyszer-visszaélésekre felhívja a figyelmet, ami Ausztráliában komoly probléma.
Ledger utolsó filmjét, a Doktor Parnassust végül néhány színészkollégája és némi filmes varázslat mentette meg. Terry Gilliam módosított egy keveset a forgatókönyvön, fedélzetre hívta Johnny Deppet, Jude Law-t és Colin Farrellt – akik mind Ledger közeli barátai voltak – és végül az ő segítségükkel, egy különösen erős hasonlóságokat mutató dublőrrel és pár filmes trükkel sikerült összehozni a filmet. Pedig Ledger még csak a munka egyharmadával készült el haláláig.
Ami alighanem az egész pályájára ugyanígy igaz.
Kiemelt kép: Warner Bros
