A Népszavának azt mondja, a legjobban az engesztelhetetlenséget utálja ma az országban, kiütést kap a bizalmatlanságtól, gyűlölködéstől, a gyanakvástól és a “búval béleltségtől”, de itt és most szeret élni.
Ez minden világok legjobbika.
Azt jobban szeretné, ha mindig április vége és ingyen virsli lenne.
A rosszkedv önbeteljesítő, másoknak is szoktam ajánlgatni, hogy érezzék jól magukat. Ha nem, persze nem, ám a saját porta előtti sepregetés vidám dolog, és ha megvagy vele, besegíthetsz másoknak. De mondom, fő a kedély, önsorsrontó tökfej, aki rosszul érzi magát. (…) Munkamánia, olvasás, foci, csajokat bámulni, barátokkal beszélgetni, kaja után sör, csak úgy magad elé engedni valakit a sorban – ezek megoldanak mindent. Majdnem… „Nincs alku, én hadd legyek boldog, másképp mindenki megaláz”, így József Attila.
Ha megalázott, megszomorított, az mindenkinek a saját hibája. Ő ezt vallja. Meg azt is, hogy a politika közügy. Félreérti az életet, aki nem vesz részt benne.
Népszabadság?
Nem érdekli, hogy a Népszabadság-ügy világraszóló botrány-e, szerinte túl derűlátó, aki azt hiszi a lap bezárása volt az utolsó szög a demokrácia koporsójában. Nagy bajnak tartaná, ha napirendre térnénk fölötte, de úgy véli, a bajainkat, magunknak kell megoldanunk.
Tessék összeállni – helló gazdagok és szegények adjuk össze a pénzt és fizessünk elő száz évre! Csináljunk már végre valamit, ne mindig másokra várjunk, másokat okoljunk! A szolidaritás baloldali szívügy – aki nem mozdul meg, utóbb ne siránkozzon.
Kukorelly szerint az, hogy a magyar társadalom a kölcsönös bántásra rendezkedett be ugyanolyan kontraproduktív, mintha állandóan összeborulna. Ő nem szeretné, ha a hatalom szeretné, de azt igen, ha békén hagyná.
Nem vagyok se bal, se jobb, inkább rendes szabadságmániás konzervatív, igyekszem független maradni, és ezt aztán vagy elhiszik nekem, vagy nem.
Legyen más a politika…
Ő nem középen áll, mert ahhoz lavírozni kellene, ahhoz nincs kedve. Csak megengedi magának, hogy azt mondja, amit gondol.
Nem hősködésből, csak úgy. Lustaságból.
Nyilván többet téved, mint nem, de szívesen vitatkozik. Nem tartja tévedésnek, hogy az LMP képviselője volt két és fél évig. Most is hiszi, hogy lehet más a politika.
Illetve legyen más, mert ha nem, ráfázunk. A gátlástalan győzni akarás széttépi a lelkeket. Széttépjük egymást. Abszolút a harc híve vagyok, ezért focizom – de van olyan, hogy vége a meccsnek, és beülünk egy kocsmába. Az legalább olyan jó.
Az interjúban a kreatív írás tanáraként azt mondja, a kurzus mindenkire ráférne, akár Kosztolányira, de saját magára is, ő pedig nem tanítja az írást, hanem lát sok mindent, amit szóvá tesz.
Amúgy a közéletre is az vonatkozik, hogy mindenki a másik szemében kutatja a szálkát, miközben hasra esik a saját szeméből kilógó gerendában, de ott nem a kölcsönösen egymástól-tanulás a pálya.
Orbánék az alkalmazottaink
Ő civilként vesz részt a köz dolgainak intézésében, mert a politika a civilek ügye.
A magánszféra csak rendezett közügyekkel összhangban intézhető nyugodtan, melyek nélkülem is rendeződnek jól-rosszul, de ha nem lépek föl, ha gyengeségből vagy gyávaságból kivonom magam, mások rendezik helyettem, és akkor aztán semmi nyafogás!
Akinek az aktuális végrehajtó hatalom nem megfelelő, tegyen ellene.
Nem kell instanciázni, nincsenek följebbvalók, ők a mi alkalmazottaink, arra kaptak felhatalmazást, hogy kormányozzák az országot, ha nem jól teljesítenek, elcsapjuk őket.
Az elismeri, hogy a közélet veszélyes terep, de az agorán még öltek is, ma ez már nem fenyeget, nincsenek rabszolgák. Egy szabad ember pedig “nem húzza be fülét-farkát, nem félti a tutit,” nem lapul. Az interjúban Kukorelly Endre beszél a parlamenti munkáját visszaidéző könyvéről, illetve a hajléktalanok megsegítésére létrehozott alapítványáról.
