Az iskolában mind jól megtanultuk, hogy a víz és az elektromosság kéz a kézben járva bizony minimum életveszélyesek, bár a gyenge elemeket nyalogató, bevállalós kisfiúk természetesen megúszták néhány apró csípéssel.
A lubickolás közben érezhető finom bizsergés a szigetország orvosai szerint jót tett az izmoknak, de a reumára, vagy a gyulladt izületekre is kedvező hatással volt, sőt, a fiatal generáció szerint a spermaszámot is csökkentette.
Japánban az ötvenes évek derekán kezdtek el terjedni az otthoni fürdőszobák, így a közfürdők száma is nagy mértékben csökkenni kezdett. Mára alig ötezer maradt belőlük, de számuk a tulajdonosok nyugdíjba vonulása miatt minden évben két-háromszázzal csökken.
Az elektroterápiát persze nem a japánok találták fel, vagyis a XVIII. század derekán, Angliában már léteztek elektromossággal folyó kezelések., ami aztán Európa többi országában is lassan elterjedtek.
A második világháború során, illetve az azt követő években az amerikai hadsereg orvosai is megpróbálkoztak a hasonló elven történő izomhelyreállítással, sőt, a nyolcvanas évek derekán egy kutatócsoport állatok daganatait mindössze öt napon (napi öt órán) át kezelve 98%-os javulást ért el, de egyértelmű bizonyítékok ma nem szólnak az elektromos árammal gyógyítás mellett.
