Miután a Harmadik Birodalom bekebelezte Ausztriát, Csehország egy részét, a maradékot pedig védnöksége alá vette, Hitler újabb követeléssel állt elő. Felszólította a lengyeleket Danzig és környékének átadására, valamint egy szárazföldi folyosó biztosítására, ami Németországot kötötte volna össze Kelet-Poroszországgal. Visszautasítás esetére háborút ígért.
Lengyelország nemet mondott, majd nagy-Britannia és Franciaország is világossá tette, szakít eddigi békére törekvő politikájával, német agresszió esetén fegyverrel kel a lengyelek segítségére. A casus bellit az úgynevezett gleiwitzi incidens szolgáltatta 1939. augusztus 31-én: lengyel uniformisba öltöztetett németek színlelt támadást intéztek a közös határ német oldalán álló rádiótorony ellen.
Béke a nyugattal és a Szovjetunióval
Máig vita tárgyát képezi, Hitler tisztában volt-e vele, mit indít el ezzel a támadással. Külügyminisztere, Joachim von Ribbentrop úgy gondolta, a nyugati hatalmak – megbékítési politikájuk jegyében – ezt még lenyelik. A német néphez intézett szeptember 1-jei beszédében viszont a náci diktátor már élet-halál harcról beszélt. Ebből szemlézünk a National Geographic Világrengető beszédek, amelyek megváltoztatták a világot című könyvéből.
Kezdetként üres ígéreteket tett Anglia és Franciaország felé, hogy nincs félnivalójuk, velük szemben a semlegességhez tartja magát.
Németországnak nyugaton semmilyen érdekszférája nincs, nyugati határunk továbbra is a nyugalom nyugati bástyája marad
– mondta.
Aztán bejelentette a Szovjetunióval kötött megegyezést, ami a köznyelvben Molotov-Ribbentrop paktumként ismert:
Ha ez a két nép összecsapna, annak csak mások látnák hasznát. Ezért tartottuk szükségesnek egy olyan egyezmény megkötését, amely egyszer s mindenkorra kizárja az erőszakot a két ország között. […] Ezzel egyidejűleg szeretném leszögezni, hogy ez a politikai döntés messzemenő következményekkel járhat, s véglegesnek tekintem. Oroszország és Németország nem fog egymás ellen harcolni a világháborúban.
Adolf Hitler tehát már 1939. szeptember elsején világháborúról beszélt, vagyis mégiscsak komolyan vehette azt, ami szeptember 3-án be is következett: Nagy-Britannia és Franciaország hadüzenetét. És nyilván egy pillanatig nem vette komolyan, hogy békében éljen legnagyobb ellenségével, a kommunizmussal és az azt megtestesítő Szovjetunióval.
“Bombára bomba, mérges gázra mérges gáz”
Ezek után rátért Lengyelországra és a háborúra:
Elhatároztam, hogy a danzigi kérdést meg fogom oldani, miként a korridor kérdését is: változtatni kell Németország és Lengyelország viszonyán, hogy biztosítsuk a békés egymás mellett élést. Ebben az ügyben folytatom a harcot mindaddig, amíg a jelenlegi lengyel kormány nem lesz hajlandó végrehajtani a kívánt változtatást, vagy amíg egy másik lengyel kormány nem fogja megtenni.
[…]
Ebben meg fogom tenni a kellő intézkedéseket, ám ezek nem mondhatnak ellent a korábban a Reichstagban tett, de az egész világnak szóló ígéretemnek, miszerint nők vagy gyermekek ellen soha nem fogok hadat viselni. A légierőt utasítottam, hogy csak katonai létesítményeket bombázzon.
[…]
Ma éjszaka lengyel reguláris katonák első ízben nyitottak tüzet a mi területünkön. Reggel háromnegyed hattól ezt mi is viszonozzuk, és mostantól kezdve minden bombára bomba, mérges gázra mérges gáz lesz a válasz. Aki megszegi az emberséges hadviselés szabályait, azzal szemben mi is meg fogjuk szegni azokat.
[…]
Amikor mozgósítottam ezt a haderőt, és amikor most áldozatokat kérek a német néptől, esetleg majd minden lehetséges áldozatot is, ha szükséges, joggal teszem, mert ma már én magam is teljesen készen állok meghozni bármilyen személyes áldozatot, akár az elődeink.
[…]
Nem áll a németek előtt olyan nehézség, amelynek én ne lennék kész kitenni magamat. Egész hátralévő életem a népemé. Mostantól csupán a birodalom első katonája vagyok. Most ismét felöltöm az egyenruhát, amely a lehető legszentebb és legdrágább volt nekem. És nem is fogom többé levetni, amíg ki nem vívtuk a győzelmet; ha pedig mégsem, azt én úgysem fogom túlélni.
Ez utóbbit őszintén mondhatta. 1945 áprilisában, miután minden katonáját, minden németet a végsőkig való harcra szólított fel, 30-án öngyilkosságot követett el. Nem vállalta tettei következményeit sem saját nemzete, sem a világ előtt. Inkább a halálba menekült.
Végezetül pedig nyilvánvalóvá tette, hogy nem tűr ellenvéleményt:
Aki pedig azt képzeli, hogy akár közvetlenül, akár közvetve szembeszegülhet ezzel a nemzeti akarattal, bukásra van ítélve. Árulókkal nincs mit kezdenünk.
