Akik életéből koruknál fogva kimaradt az említett zsáner, azok a következőkben nem részesülhettek: jelmezes színművészek, talpig műbajuszban, igen komoly ábrázattal tanácskoznak valamely nagy történelmi esemény bekövetkeztekor. Egyik-másik nagyritkán megmozdul a díszletben, előbb igen jelentőségteljesen néz a szemivel, majd még annál is jelentőségteljesebben mond valami magvas, az utókornak szóló üzenetet.
Volt szovjet verzió is, ott szélesvásznú csatajelenetek festették alá a hosszas nézéseket meg a történelmileg megfontolandó tanulságot. Esetleg Lenin (Sztálin) elvtárs kedvesen elmosolyodott; ha kéznél volt egy kisgyerek, okvetlenül megsimogatta, kidomborítandó a Nagy Tanító emberi oldalát is.
Spielbergből isteni szovjet filmes lett volna. Vagy, ami ugyanaz, csak pénz nélkül: magyar tv-rendező. Főhőse, még ha nem tud róla is, ugyanazon sablon szerint készült, mint a szentté avatni kívánt celluloid-államférfiak bármelyike.
Az amerikai polgárháború befejezése előtt, második elnöki ciklusa kezdetekor, népszerűsége és pályája csúcsán Lincoln elnök arra – az ott és akkor egyáltalán nem magától értetődő – döntésre kívánja rávenni a Kongresszust, hogy az Egyesült Államok alkotmányát egy a rabszolgaság eltörléséről szóló rendelkezéssel egészítse ki. Akit meg lehet győzni a törekvés helyességéről, annak a jobbik énjéhez szól, akit korrumpálnia kell, azt korrumpálja az elnök, s nem habozik kreatívan értelmezni saját jogköreit sem a nemes cél érdekében. És, hát igen, történelmet ír, csakugyan. A probléma nem is az ún. mondanivalóval, hanem annak filmmé fogalmazásával adódik. Az erősen történelem-óra jellegű vállalkozás Lincolnja egyfelől pont az a Nagy Ember, aki szemét örökké a Történelemre függeszti, küldetése van neki, s a fülét sem tudja megvakarni anélkül, hogy bennünket, nézőket ne emlékeztetne erre a küldetésre még a fülvakarás is. Másfelől ez a Lincoln különféle, korhűen berendezett díszletek között kell, hosszas, eredeti jegyzőkönyvekből nyilván bőséggel idéző párbeszédeket folytasson (+ nézések, jelentőség és magv) a film tárgyát képező eseményekről. Ami meglepetést eleve nem tartogat, hiszen tudjuk, hogy végül a jóakarat győzni fog, a rabszolgaság el lesz törölve. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Spielberg mennyire meg van hatódva az ő saját Nagy Művétől. Az amerikai történelem apró részletei iránt el nem kötelezett néző egy idő után feszengeni kezd a sok fennköltségtől, s ezen, sajna, kedvenc színészem, az egyébként ragyogó tehetségű Daniel Day-Lewis sem tud segíteni: maga is csak luxus-statiszta egy grandiózus ismeretterjesztő filmben.
Amelyre mindazonáltal valószínűleg Oscar-eső hull majd. Roppant hazafiatlan volna nem szeretni (és díjazni) eléggé egy ilyen hazafias filmet.
Ajánljuk: azoknak, akik szeretnék okvetlenül és aprólékosan részletezve megismerni az amerikai történelem ezen szakaszát.
Nem ajánljuk: azoknak, akik oktatófilmre amúgy sosem váltanának jegyet.
TPP
Lincoln – színes, feliratos amerikai történelmi film, 2012. Rendezte: Steven Spielberg. Szereplők: Daniel Day-Lewis (Lincoln), Tommy Lee Jones (Thaddeus Stevens), Sally Field (Mary Todd Lincoln),Jared Harris (Grant tábornok), David Strathairn (William Seward), James Spader (W. N. Bilbo), Joseph Gordon-Lewitt (Robert Lincoln). 150 perc. Forgalmazó: InterCom
Hazai bemutató: január 31.
