Pedig látszólag eszményi volt a csillagok állása Cserhalmi Sára első nagyjátékfilmje körül: egy fiatal, ráadásul nyilatkozatai alapján felkészült és rokonszenves filmes lehetőséget kapott arra, hogy komoly szereposztással, százperces időkeretben mondjon véleményt egy olyan témáról, amit Magyarországon bő két évtizede nem sikerült megnyugtatóan meg- és kibeszélni – írja a Revizor.
Az eredetileg huszonöt perces kisfilmnek induló vállalkozás már csak azért is érdemelt figyelmet, mert nem annyira a besúgók rendszerének működési mechanizmusára összpontosított (ahogy tette részben például a fent hivatkozott nagyszerű mozi, vagy, mondjuk, Papp Gábor Zsigmond kádárista oktatófilmeket összeszerkesztő műve, Az ügynök élete), hanem a történet folytatása érdekelte. Vagyis az, hogy mi van a besúgás intézményét össznépi sporttá előléptető szocializmus összeomlása után, hogy mi történik besúgóval és besúgottal a szégyenteljes aktusok elkövetése után néhány évtizeddel. Ez így önmagában túl szimpla lenne, máris pikánsabb a dolog, ha – mint esetünkben – két igazi jó barátról van szó.
