Kultúra

Muslica vagy muslinca? [Ez a beszéd]

Elég pár órára az asztalon hagyni az őszi gyümölcsöket és máris megjelennek. És beröpülnek még a monitor elé is.

Drosophila melanogaster, azaz ecetmuslica. A présházakban, szőlőspincékben mindenfelé látni – és előbb-utóbb a rendetlenebb konyhákban is feltűnnek. Említik őket a borlégy, gyümölcslégy és harmatlégy néven is, ezek az elnevezések azonban még senkit nem ösztönöztek arra, hogy internetes szavazást indítson a megfelelő szó megtalálására.

Nem úgy a “muslica-muslinca” szembeállítás… Szóval akkor használhatjuk mindkét alakot ezekre az idegesítő kis rovarokra?

Nem szólhat meg érte senki, bármelyiket mondjuk, és nekünk sincs igazunk, ha amiatt mérgelődünk, mert valaki a nekünk kevésbé jól hangzó változatot említi folyton. Tudjuk, hogy ez nem érv semmire, de a Magyar Helyesírási Szótár legutóbbi kiadása szerepelteti a szó mindkét alakját, a kérdés ezzel le is zárult. Érdemes azonban pár szót ejteni arról, hogyan fejlődhetett ki a két változat.

A muslica először a a 16. században tűnt fel nyelvünkben, eredete a délszláv, ’legyecske’ jelentésű mušica. És itt jön máris egy kis titok, a szóba bekerült l hang eredete ugyanis nem tisztázott.

A muslinca alakba bekerült n szintén olyan járulékhang, amelynek nincsenek szerves előzményei (vagyis nem magyarázható a szó hangszerkezetének „természetes” változásával).

Az ilyen – úgynevezett inetimologikus – hangok megjelenésének hátterében sokszor valamiféle analógiát érdemes keresni, hasonló történt például az eredetileg bakacs, illetve bogács alakban átvett bakancs és bogáncs esetében is.

Az analógia a muslinca esetében akár az is lehetett – hangsúlyozzuk, ez csak feltételezés! – hogy a muslincát a már meglévő, egyébként szintén szláv eredetű -nca, -nce végződésű szavaink (kanca, szelence, rakonca, medence stb.) mintájára kezdték el használni elődeink.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik