A belga testvérpár a kortárs európai film egyik legjelentékenyebb alkotóközössége. Azon filmesek közé tartoznak, akik nem egyszerűen tehetségesen, izgalmasan, netán katartikusan képesek a nézőt mélyen megérintő mozgóképeket létrehozni, de saját, máséval össze nem téveszthető világot hoznak létre. Védjegyük a kézikamera, a külső világítás elhagyása, a vágás nélküli jelenetek, a színészvezetés bensőségessége. Az ő hőseik nem csak megjelenítik a köznapi emberek életének sorsfordító drámáit, de adott esetben maguk is köznapi emberek, és nem színészek. Az igazán nagy élmény azonban az, hogy nem csak ők képesek minden manír nélkül, hátborzongató természetességgel viselkedni a kamera előtt, de a melléjük rendelt „profik” is, akikről, ha nem volna ismerős az arcuk máshonnan, aligha mondaná meg bárki, hogy csak játsszák a fodrászt vagy a szakácsot, és nem azok az egyszerű emberek a valóságban is, akiket karakterként megjelenítenek.
Dardenne-ék szívesen fordulnak a kiszolgáltatott emberek felé, legyenek azok gyászoló kisemberek (A fiú), elrontott életű, felelőtlen fiatal felnőttek (A gyermek), vagy emigránsok (Lorna csendje). Közöttük is kitüntetett szerepet kapnak, szinte minden filmben, a gyerekek. Mint most is. Ezúttal egy árvaházba küldött fiú próbálja feldolgozni elhagyottságát. Vad, agresszív és aszociális. Kellemetlen társaság, idegesítő jelenlét. Nem is érthető, miért veszi magához, hétvégi nevelőszülőként, a kisvárosi fodrásznő – akinek azután kapcsolata is rámegy erre az egyáltalán nem problémamentes ismeretségre. És nincsenek válaszok sem. Csak látjuk, tehetetlen szemlélőként, a bűnözővé válás útjára lépve hogyan készül tönkremenni egy talán mégsem értéktelen, szeretetre, támogatásra, segítségre talán mégis méltó fiatal élet.
Nem tudjuk meg, miért is rakta be egyetlen fiát a papa a nevelőintézetbe, és állt odébb, hogy egy a korábbinál semmivel sem nagyszerűbb életet éljen. Nem tudjuk meg, miért pártfogolja a kiállhatatlan fiút a szemmel láthatóan gondtalan, nyugodt életet élő asszony (döntése azért sincs megmagyarázva – a meddőséggel például). Nem tudjuk meg, vajon a fiú erőszakossága, hisztérikus önfejűsége, önpusztító lázadása vajon oka vagy következménye-e a helyzetnek, amelybe apja taszította. S épp ez, az egyértelmű válaszok hiánya az, ami olyan nyugtalanítóvá, feszültté, egyszersmind olyan termékennyé teszi a filmet. Termékennyé, mert a válaszok a nézőben fogalmazódhatnak meg, a dolgok megfogalmazása pedig teremtő aktus: részvétel és állásfoglalás.
A mindig kíméletlen Dardenne-testvérek ezúttal látszólag tesznek egy pici engedményt. A zárlatban végül feloldódnak a feszültségek, megteremtődik a fiú saját élettapasztalatából származó felismerés, megnyílik egy értelmes élet megteremtésének lehetősége. De csak, hogy – immár a zárlat zárlatában – kiderüljön: a polgári jólét nem az erkölcsi szilárdságon és a humanizmusba vetett mély meggyőződésen alapul. Puszta igazodás az egész, elvek és szolidaritás addig léteznek, amíg a személyes érdek felül nem írja az egészet. A fiú egyszerre nyer bebocsáttatást a működő, emberi életre lehetőséget kínáló felnőtt-társadalomba, és ismeri fel ugyanezen társadalom sérült, még az addig sejtettnél is hazugabb voltát. Az is csak egy nevelőintézet, még ha nagyobb is.
Ajánljuk: azoknak, akik nyitottak szembenézni adott esetben saját ítélőképességük sérülékenységével is.
Nem ajánljuk: azoknak, akik a mozitól elringató kikapcsolódást várnak (egy kis romkomot, kalandfilmet, sírós-nevetős füllentést), mert abban a hiszemben vannak, hogy kikapcsolódni lehetséges.
TPP
Le gamin au vélo – színes, feliratos, belga-francia-olasz filmdráma, 2011. Rendezte: Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne. Szereplők: Thomas Doret (Cyril), Cécile de France (Samantha), Egon di Mateo (Wes), Jérémie Regnier (apa). 87 perc. Forgalmazó: Mozinet
Hazai bemutató: szeptember 22.
