Kultúra

A tévében: igazi magyar hősök, múló idő

Hajlékok testnek és léleknek, igazi magyar hősök mellett a szocializmus nyugati, könnyed olvasatát és egy generációs találkozást ajánlunk mára.

Ha lúd, legyen kövér! Lehűlés, eső, őszies idő? Akkor mi jéghotelépítésről nézünk filmet. Svédországban minden évben összeáll pár építész, hogy megalkossák pá ezer tonna jégből azt a hotelt, amely egészen tavaszig fogadja vendégeit, de aztán elfolyik, akár a magzatvíz, elolvad, akár általában a női kézilabda-válogatott sok gólos előnye. E szálláshely időtállósága közel sem vetekszik a piramisok tartósságával tehát, de ezt tervezői is tudják („a hotel, ó, hol van már a tavalyi hó!”). Hogy a műsorról nyitott forum-topikból idézzek, „érdekes”. 19:00, National Geographic, Különleges építmények.

Gyöngyöspatával, Hajdúhadházzal és sajnos még sok más gócponttal terhes mai magyar valóságunknak is reményt adhat az Isten szeme előtt – Alsószentmárton című dokumentumfilm, mely a magyar-szerb határnál fekvő, cigányok lakta kis településről, pontosabban annak katolikus plébánosáról és életéről, missziójáról szól. A reménytelenül meghasadt, kommunikációs nehézségektől és félelmektől terhes magyar-cigány viszonyt pl. az egyház segítségével lehetne átjárhatóbbá tenni (a cigányok nagy része katolikus) – reméljük, erre a klérus is ráérez, nagyobb hangsúlyt fektet. Egy lehetséges út 19:30-tól a Duna II. Autonómián.

Akikre büszkék vagyunk – nem sportolók, bűnöző brókerek, pártalapítványok ügyeskedői vagy itthonról elüldözött, de utólag nemzeti büszkeségünk részét képező Nobel-díjasok. Hanem tűzoltók. 1991-ben, Kuvaitban oltottak lángoló olajkutakat – ha emlékezetem nem csal, repülőhajtóművel fújták el őket, mintha egy vén óriás szülinapi gyertyái lennének. A hős magyar egységek olyan nagy becsben vannak, hogy külön helyük van a háborús emlékmúzeumban. Róluk beszél a kissé szerencsétlen című Kuvait és az olaj dokumentumfilm a Duna II. Autonómián 20:45-től.

Érdekes kísérlet a Mrs. Radcliffe forradalma, kb. mintha egy magyar filmes nekiállna megcsinálni az egyiptomi forradalom történetét – egy angol szemszögből végigpásztázott történet az NDK-ról vígjátéki formában előadva. Az angol-magyar koprodukcióban készült filmhez jobbnál jobb BBC-színészeket (meg egy sereg magyart) sikerült keríteni, itt van rögtön a főszereplő Catherine Tate, akinek humoros show-ja (brit) ember- és országismeretből kifejezetten jelesre vizsgázott anno a BBC-n. De az NDK-ban látogatást tévő család kalandjai kissé távolról lettek felvéve, ha érthető, hogy mire gondolok. Ám mégis ez a film lesz az, amely Kate és Vilmos uralkodása alatt Nagy-Britanniában kéznél lesz, amikor valaki arról a furcsa kis országról (Románia? NDK? Csehszlovákia?) és arról a furcsa rendszerről akar valamit látni. Meglátjuk, 21:00, Duna TV.

Mint eddigi műsoraink is jól példázzák, semmi sem örök, és mindent meg lehet változtatni. Előbbit egyre jobban elhisszük, utóbbiban pedig egyre kevésbé hiszünk idős korban. Így van ezzel Maurice és Ian is, mégpedig a Vénusz című filmből. A két öreg a szokásos tempóban játssza a furcsa párt és a Philemon és Bauciszt, amikor megjelenik utóbbi unokahúga, Jessie. A lány Maurice-szal találja meg a közös hangot, ami azért jó, mert őt játssza Peter O’Toole, akinek így van színészi tere mozogni (még ha kissé rozoga is), meg mi is szívesen látjuk azt, amit amúgy nem annyira – harminc-negyven évnyi korkülönbséget áthidalni valamiképp. Diploma előtt, műfogsorragasztó után – egy hétfő estére tökéletes film 22:10-től a Story4-en.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik