Kultúra

A tévében: frutti, Cannes, hősök itt és ott

Hat perc cannes-i nagydíj, 47 perc pszichiátria, egy szovjet film és egy igazi hős. Meg a télifagyi.

1996 (a berber naptár szerint 2946) rég volt, leginkább az atlantai olimpia miatt emlékezünk rá, pedig egy magyar filmes ekkor nyert Cannes-ban fődíjat. Oké, a rövidfilmek közt, de az is világraszóló győzelem. Iványi Marcell Szél című egysnittes, körbeforgó hatpercese abból az ötletből született, hogy a főiskolán filmet kellett írni Lucien Hervé (apropó, idén lenne 100 éves, tessék elmenni a centenáriumi kiállítására a Szépművészeti Múzeumba) Három asszonyság című fotójára. A filmen azt látjuk, ami a képről lemaradt, mi most épp 19:55-től a Duna II. Autonómián. Hat percet kér a cannes-i győztes.

Az Etűdök gépzongorára előtt egy évvel készítette el Nyikita Mihalkov A szerelem rabja című filmjét, az 1976-os film az 1918-as Oroszországban játszódik, miközben dúl a polgárháború, a fehérek ellenőrizte területen forgatás van, a felszínes, üres sztár pedig beleszeret az operatőrbe. Mivel a film abból a korból van, amikor Mihalkov még nem szélesvásznú kurzusfilmeket csinált Vlagyimir cárnak, hanem csak egy tehetséges és érzékeny rendező volt, mindenképp érdemes megnézni ezt a ritkán vetített orosz Cinema Paradisót 21:00-tól a Duna TV-n.

Sokáig töprengtem, hogy egy félbuta akciófilmet vagy ezt a műsort ajánljam-e, végül győzött a fiktív felett a valódi hős. A neve Chesley Sullenberger, foglalkozására nézvést pilóta, született 1951-ben, házas, két örökbefogadott lánya van, és a kaliforniai Danville-ben él. Amiért hős, az 2009. január 15-én történt, a gépével egy kisebb New York-i repülőtérről felszállva belerepült egy csapat madárba, amely miatt leálltak a gép hajtóművei. A még jócskán lakott területen belül manőverező gépnek egy lehetősége volt, leszállni a Hudson folyóra – persze könnyű ezt mondani, de úgy megcsinálni, hogy a 155 utasból mindenki épen szállhasson ki utána, ehhez egy hidegvérű, jó kezű, jó szemű, talpraesett pilóta kell, kellett. Az esetet alaposan körüljárja a Discovery Channel Kényszerleszállás a Hudson folyón című műsora 22:30-tól.

A XXI. század leegyszerűsítően és minimális időkerettel szokta „feldolgozni” témáit, ami miatt most ez nem nagy baj, az az aktuális téma jelentősége: a szocialista élelmiszeripar olyan termékeiről lesz szó, mint a fogba ragadó frutti, a különböző konzervek, a most is velünk élő télifagyi vagy a limó és pora. Egyszóval az adalékanyagok és színezékek mekkájából származó, emlékeinkben megszépítő messzeségben illatozó, amúgy szörnyen szintetikus ízű élelmiszeripari termékek múltját kapargatjuk meg. RTL Klub, 23:25.

Végül következzen a 2007-es év egyik legjobb nemzetközi dokumentumfilmje a Ne érts félre, de… című, amely Adina Pintilie szorgos keze és szeme munkája. A rendezőnő egy romániai pszichiátriai intézet lakóit figyelte, nézte közelről, hallgatta – hogy élnek, miben hisznek ők. 47 perc egy másik, de ismerős világban 23:35-től a Duna TV-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik