91 napunk van hátra (…) Majd ráérünk akkor aludni, ha már meghaltunk,
mondta első alelnökjelölti beszédében Tim Walz, Minnesota kormányzója, aki kedden Kamala Harrisszel vett részt egy elnökválasztási nagygyűlésen Philadelphiában. Bár a Demokrata Párt hivatalos jelölőkonvenciója még hátra van, mivel Harris már megszerezte az elegendő számú támogatást, így az inkább csak jelképes esemény lesz, és most már biztosra vehetjük, hogy a republikánus jelöltek, Donald Trump és J. D. Vance fő ellenfele Harris és Walz lesz a Fehér Házért folytatott versenyben.
Azt követően, hogy Joe Biden amerikai elnök júliusban visszalépett a jelöltségtől, és maga helyett Harrist ajánlotta, állandó beszédtéma volt, hogy vajon a jelenlegi alelnök kit választ maga mellé a szavazólapra. Nagyjából féltucatnyi kormányzó és szenátor – főként férfiak – neve merült fel, de sajtóbeszámolók szerint csak vasárnapra szűkült le a lehetséges jelöltek száma háromra, így Josh Shapiro, Pennsylvania kormányzója, Mark Kelly arizonai szenátor és korábbi űrhajós, valamint Tim Walz maradt versenyben.
A The New York Times szerint Harris azt az információt kapta a tanácsadóitól, hogy mindhárom jelölttel nyerhet, így az elnökjelölt abba a kényelmes pozícióba került, hogy azt választhatta, aki számára a leginkább szimpatikus. Így kérte fel végül kedden Walzot, akinek vidéki, középnyugati származását és a progresszív gondolatokat ötvöző személyisége széles választói rétegeket szólíthat meg. És attól sem fél, hogy nekimenjen Trumpéknak.
Tanárból politikus
Hogy mennyire vidéki és kisvárosi Walz, arra jó példa az Intelligencer cikke, amely így fogalmaz: „A nebraskai West Pointban született, a mezőgazdaságáról híres állam északkeleti szegletében található kisvárosban, majd egy Nebraska északi-középső részén található még kisebb városban, Valentine-ban és egy annál is kisebb közeli faluban, Butte-ban nőtt fel.” A cikk felhívja a figyelmet arra is, hogy amíg Trump és Vance elitegyetemeken tanult, Walz egy olyan speciális intézményben szerzett tanári diplomát, ahol számos amerikai egyetemmel ellentétben nincs felvételi, a jelentkezéshez elég az érettségi.