Szankciók újratöltve
A háború kitörését követően a nemzetközi közösség – különös tekintettel az Egyesült Államokra és az Európai Unióra – korábban soha nem látott intenzitással kezdte meg az orosz agresszorok szankcionálását. A későbbiekben kibontakozó, Ukrajnának szánt fegyverszállítások mellett a szankciós politika a Nyugat gazdasági hadviselésének fő eszközévé vált, melynek legfontosabb célja az volt, hogy akadályozza az orosz felet a háború folytatásában. Ezt fontos kiemelni, A szankciók mögötti logika alapján Oroszország nemzetközi pénzügyi és gazdasági rendszerről való leszakítása jelentősen csökkentette volna a nyersanyagexporttól és technológiai importtól kimondottan függő orosz gazdaság mozgásterét, ami a várakozásoknak megfelelően igen komoly visszaesésbe taszította volna Oroszországot. Ez lett volna tehát a kivetett szankciók remélt reálgazdasági hatása.Emellett a nyugati szövetségi rendszer által alkalmazott pénzügyi szankciók nehezítették volna Oroszország nemzetközi tranzakcióinak kivitelezését, ami a rubel gyengülésében, a bankrendszer mozgásterének szűkülésében és az állam finanszírozási nehézségeiben mutatkozott volna meg. Ez lett volna tehát a kivetett szankciók remélt pénzügyi hatása.
Fontos kiemelni, hogy a háború kezdeti szakaszában a szankciók sokkal inkább pénzügyi természetűek voltak, hiszen az orosz nyersanyagexport szankcionálása jelentős kockázatokat hordozott magában Európa energiaellátásának biztosítása szempontjából. Nem véletlen, hogy a nyersolajat érintő első szankciókra 2022 decemberéig kellett várni, amikor is az Európai Unió betiltotta a tengeri szállítású orosz kőolaj behozatalát, illetve 2023 februárjában a nemzetközi közösség más országaival együttműködésben bevezette a hatvandolláros kőolajársapkát.
Bár az EU nem vetett ki szankciókat az orosz földgáz behozatalára, az Európába irányuló földgázszállítások jelentősen visszaestek a 2022-es évben, melynek legfőbb oka az Oroszországból Németországba tartó Északi Áramlat vezetékeken folytatott kezdeti karbantartás, majd a későbbiekben a vezeték tisztázatlan körülmények közt való felrobbantása volt. Ennek eredményeképp az Európába irányuló orosz földgázexport 2022 második felére a korábbi érték mintegy ötödére esett vissza, az ellátási nehézségeket pedig csupán az Egyesült Államokból érkező cseppfolyósított földgáz (LNG) importja tudta enyhíteni. Úgy is fogalmazhatunk: az európai energiaellátás szerkezete miatt az unió csak korlátozottan és megkésve tudta alkalmazni azokat a szankciókat, melyek jelentős pénzt vettek volna ki Oroszország zsebéből. Ebből adódóan a szankciós politikát kezdetben a pénzügyi szankciók dominálták.
A pénzügyi szankciók célja
- Oroszország nemzetközi pénzügyi rendszerről való leválasztása,
- a devizaforrások elapasztása
- és az orosz háborús gépezet finanszírozásának megnehezítése volt.
Az első komolyabb csapást az jelentette, hogy tíz nagyobb orosz bankot leválasztottak a nemzetközi fizetésekhez alkalmazott SWIFT-rendszerről, ami az orosz bankrendszer mintegy kétharmadát ellehetetlenítette attól, hogy euróban és dollárban nemzetközi fizetéseket bonyolítson le. A drámai beavatkozás élét csökkentette, hogy a Gazprombank nem került a szankcionált bankok listájára (az európai földgázimport kifizetésének lebonyolíthatósága végett), illetve Oroszország megvalósított egy részleges átállást saját, illetve Kína nemzetközi fizetési rendszerére (bár ezen rendszerek jelentősen kevesebb taggal rendelkeznek, mint a SWIFT).
A pénzügyi szankciók másik pillérét a más országokban tárolt orosz nemzetközi tartalékok befagyasztása jelentette. Magánszemélyek esetében ez a lépés mintegy százmilliárd dollárt, a külföldön tárolt vagyoneszközök mintegy negyedét érintette (összehasonlításképp az orosz devizatartalékok a háború kirobbanásakor mintegy 630 milliárd dollárra rúgtak). A lépés az orosz jegybank esetében nagyobbat szólt, ugyanis a befagyasztás itt több mint 200 milliárd dollár értékű eszközt érintett. A nemzetközi pénzügyi rendszerről való leválasztás és az eszközök befagyasztása elérte, hogy Oroszország 2022 áprilisában nem volt képes törleszteni dollárban fennálló külső adósságát, így 1918 óta először technikailag fizetésképtelenné vált. Úgy is fogalmazhatunk, a pénzügyi szankciók jelentősen beszűkítették az orosz állam dollár és euróban denominált devizafinanszírozásának lehetőségét, azonban ez a hiányfinanszírozásnak pusztán egyetlen lábát képezi, és Oroszország a szankciókkal együtt is jelentős devizaforrásokhoz jutott a háború kitörése óta.
Oroszország pénzügyi világról való leválasztása mellett az alkalmazott szankciók azt is célozták, hogy az orosz gazdaság jelentős visszaesést szenvedjen el, ami a kieső állami bevételeken keresztül érdemben megnyirbálhatta volna az ország hadviselési képességeit. A visszaesés leginkább a fosszilis energiahordozók exportjának csökkenésétől volt várható. 2021-ben az orosz állami költségvetési bevételek mintegy 45 százaléka származott a fosszilis energiahordozók exportjából, míg a nyersolaj, különféle finomított olajtermékek és a földgáz az összes export mintegy felét tették ki. Emellett a fennmaradó részt is nagy részben különféle nyersanyagok (fémek, faanyag) tették ki. Könnyen belátható, hogy akár az exportvolumen, akár a nyersanyagok árának visszaesése jelentős csapást mért volna az orosz gazdaság növekedésére és a háború finanszírozhatóságára. Ugyanakkor már a kezdeteknél felmerült a probléma, hogy
- az európai piacok kiesésével Oroszország képes lehet más országoknak értékesíteni nyersanyagait,
- illetve a bizonytalanságból adódó áremelkedések a nap végén akár segíthetik is az orosz gazdaságot a háborús célok elérésében.
Nem várt ellenállóképesség – rövid távon
A háború kitörése óta eltelt több mint másfél év távlatából talán nem túlzás azt állítani, hogy
Fontos megjegyezni, hogy a szankciók közvetlen hatása nehezen különíthető el a vizsgált makrogazdasági adatok alapján. Emellett Oroszország sok tekintetben nem várt, rövid távon tanúsított ellenállóképessége nem jelenti azt, hogy az elmúlt másfél év eseményei ne érintenék negatívan az orosz gazdaság hosszú távú növekedési potenciálját. Ezzel együtt egészen biztos, hogy 2022 nem egészen úgy sült el, ahogy az Oroszországgal szemben szankciókat alkalmazó nyugati szövetségesek szerették volna.
A 2022-es orosz gazdasági visszaesés mértéke messze alulmúlta a kezdetben számos nyugati elemző által várt mintegy 15 százalékos értéket. A kezdeti várakozások hasonló összeomlást vizionáltak, mint amit Oroszország a Szovjetunió szétesését követően elszenvedett. Ezzel szemben az orosz gazdaság 2022-ben mindössze két százalékkal esett vissza. A GDP csökkenése természetesen korrigálandó a háború nyomában megnövekvő, gazdaságot átmenetileg élénkítő hadi kiadásokkal (melyek rövid távon tompíthatták a visszaesést), azonban 2–3 százalékos korrekció esetén sem beszélhetünk az eredetileg várt összeomlásról. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Nemzetközi Valutaalap 2023-ra már közel egyszázalékos gazdasági növekedést vár, ami igencsak felülmúlja a kezdeti nyugati elképzeléseket. Ezzel együtt fontos kiemelni, hogy pusztán a növekedés vizsgálata elfedi a növekedés összetételét, ami mindenképp egy negatívabb képest fest az orosz gazdaság kilátásairól.
Az orosz gazdaság várakozásokat felülmúló, 2022-es növekedésének oka
- az energiahordozók árának megugrása
- és az export értékének ennek nyomában járó növekedése volt.
Az orosz exportbevételek mintegy 15 százalékkal növekedtek 2022-ben az előző évhez képest. Bár az Európa felé irányuló földgázszállítások volumene jelentősen visszaesett, az energiahordozók drámai áremelkedése tompította, sőt, gyakorlatilag semlegesítette ezt a hatást. Ehhez hozzátartozik, hogy az EU (a vezetékes orosz gázszállítások visszaesése ellenére) továbbra is az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) legnagyobb felvásárlója, illetve Oroszország a szén- és nyersolajexportot sikeresen tudta átirányítani az alternatív kínai, illetve indiai piacok felé. Ezzel együtt a háború első évében az orosz energiaszektor igen nagyot kaszált az áremelkedéseken, ami a nyugati szövetségesek szándékával ellentétben éppenséggel tovább fűtötte az ország háborús gépezetét.
Az exportbevételek esetében tapasztalt növekedés már jóval kevésbé jellemezte a 2022-es orosz importot, amelynek a közel 20 százalékos bezuhanása már érezhető mértékben sújtotta a gazdaságot, hiszen a visszaesés pont azokban a technológiaintenzív iparágakban volt a legsúlyosabb (30 százalékos), amelyek kiemelkedő fontosságúak a nem fosszilis energián alapuló gazdasági szegmens számára. Az import visszaesése kulcsfontosságú alkatrészek hiányát eredményezte. Nem véletlen, hogy az orosz gépjárműgyártás 67 százalékkal, a bányászatigép-gyártás 53 százalékkal, míg a tévékészülékek gyártása 36 százalékkal esett vissza tavaly. Szintén a helyzet súlyosságát jelzi, hogy a külföldi közvetlen tőkebefektetések állománya mintegy negyedével esett vissza 2022-ben. A technológiaintenzív import és a külföldi tőke távozása látványosan rontja az ország hosszú távú gazdasági kilátásait, különösen, ami a nem fosszilis energián alapuló szektort érinti. A nyugati szövetségesek által alkalmazott szankciók ezen technológiaintenzív import visszafogásában voltak a legsikeresebbek, és Oroszország nemzetközi gazdasági elszigetelése terén itt érték el a legnagyobb eredményeket.
Az energiaárak 2021-ben kezdődött emelkedése nyomán a folyó fizetési mérleg már 2021-ben a GDP 6,8 százalékára emelkedett a 2020-as 2,4 százalékos szintről, azonban az igazi kiugrást 2022 hozta el a maga 10,3 százalékos értékével. Ezzel Oroszország 2022-ben Európa harmadik legnagyobb folyó fizetési többletét felmutató országává vált. Ez a várakozásoknak megfelelően az orosz külső adósságállomány mintegy 22 százalékos csökkenését eredményezte. A külső adósság csökkenése, kiegészülve a nemzetközi összevetésben is kimondottan alacsony GDP-arányos államadóssággal (17,2 százalék), igencsak javítanak az orosz gazdaság ellenállóképességén.
Bár az árfolyam a háború kitörését követően, márciusban elérte a 136 rubel/amerikai dollár szintet, a jegybank által alkalmazott kamatemelések és a tőkeáramlás erőteljes korlátozása elérte, hogy az árfolyam 2022. április végére a háború kitörése előtti szintre csökkent (76 rubel/dollár), majd az év hátralévő részében annál alacsonyabban, 60 rubel/dollár körül stabilizálódott. A rubel erősödése azt is eredményezte, hogy Oroszország tavaly nem szembesült kimagasló inflációval. Bár az infláció tavaly májusban 17 százalék fölé emelkedett, év végére ez az érték közel 12 százalékra csökkent (összehasonlításképp, ekkor a magyar infláció 25 százalékon állt). A rubel erősödése azt is jelentette, hogy a jegybank számára megnyílt a tér az alapkamat csökkentésére, amelynek gazdaságélénkítő hatása volt. Az orosz jegybanki alapkamat 2022 őszére a háború előtti szintre csökkent.
Hasonlóan elmaradt az orosz állami költségvetés összeomlása. 2022-ben a költségvetési hiány mintegy 2,5 százalékra rúgott, ami ugyan meghaladja az elmúlt tíz év átlagát (0,9 százalék), azonban alacsonyabb volt, mint a háborúmentes 2015-ös és 2016-os évben. A büdzsé pozícióján szintén segített, hogy az alacsony államadósság miatt egy emelkedő kamatkörnyezetben sem növekedtek drámai mértékben az adósság után fizetendő kamatterhek, illetve az orosz állami vállalatokban lévő tetemes pénzösszeg is biztonsági tartalékként állt rendelkezésre a költségvetés számára. Kétségtelen, hogy a nyugati piacok elzárása jelentősen szűkítette a költségvetési finanszírozás mozgásterét, azonban fontos megjegyezni, hogy az egyébként is kimondottan alacsony orosz államadósság kevesebb mint ötöde volt euróban, illetve dollárban denominálva a háború kitörésének pillanatában, és ennek az adósságnak is pusztán a fele volt külföldi befektetők tulajdonában. Így a nyugati szankciók 2022-ben csak keveset gyengítettek az orosz állam finanszírozási képességein.
Összefoglalva: az orosz gazdaság 2022-ben egy kisebb visszaesés ellenére közel sem tapasztalta a makroadatok olyan szintű romlását, mint azt a szankciók alkalmazói kívánatosnak tekintették. Ugyanakkor sokak számára világos volt az is, hogy az energiaárak megugrása egy átmeneti jelenség, ami hosszú távon nem eredményezhet jelentős bevételnövekedést az orosz gazdaságnak, sőt, az exportpiacok beszűkülésével Oroszország komoly bevételektől eshet el a jövőben. A makroadatok romlása az idei évben már érzékelhetőbb, így a háború átmeneti élénkítő hatásainak kifutásával Oroszország 2023-ban jóval rosszabb helyzetbe kerülhet, mint amilyenben 2022-ben volt.
Romló kilátások – hosszabb távon
Oroszország fosszilis energiahordozókból származó exportbevételeit a háború kezdeti pár hónapja pozitívan érintette. Közvetlenül a háború kitörése után az európai orosz gázimport még átmenetileg növekedett is, mivel a hosszú távú orosz szerződésekben foglalt árak jelentősen kedvezőbbek voltak a megugró tőzsdei gázáraknál. Ezzel együtt az év második felében Oroszország földgázexportból származó bevételei jelentős csökkenésnek indultak. Ennek fő oka az Északi Áramlat gázvezeték kezdeti karbantartása, majd felrobbantása volt. Az összes nyersanyagexportból származó bevétel mintegy negyven százalékkal esett vissza ebben az időszakban. A kiesés oka, hogy a vezetékes földgázszállítások infrastruktúrához kötöttek, így a kieső európai piacokra szánt földgáz más piacokra való átirányítása nem volt megvalósítható. A Kína felé irányuló export növelése pusztán a szükséges gázvezetékek kiépítése után lesz megvalósítható, azonban az építkezés várhatóan csak 2029-re fejeződhet be. Emellett Oroszország további exportbevételektől eshet el abban az esetben, ha az Európai Unió szankcionálja az orosz cseppfolyósított földgáz behozatalát, amelynek továbbra is az unió a legnagyobb felvásárlója. Az európai piacok kiesése a csökkenő energiaárakkal kombinálva hosszabb távon már jelentős csapást mért Oroszország exportjára.
Az exportbevételek visszaesése azt is eredményezi, hogy az orosz folyó fizetési mérlegnek (a külfölddel lebonyolított tranzakcióknak az egyenlege) a tavalyi pozitív értéke szintén elolvadhat 2023 végére, így a továbbiakban nem várható az orosz külső pozíció érdemi javulása, sőt, a nyersanyagárak további esése esetén akár romlás is bekövetkezhet a következő években. Mivel az orosz állam jelentős bevételektől eshet majd el, így elképzelhető, hogy a hiány meghaladja majd az idei évre kijelölt, a tavalyi évvel is összemérhető két százalékos hiánycélt. A büdzsé pozícióját rontják a növekvő hadikiadások is, melyek az idei évben a GDP közel tíz százalékára rúgnak. Az idén tapasztalt, közel kétszázalékos gazdasági növekedés is jórészt a hadi kiadások emelkedésének köszönhető, így hiába az első ránézésre nem is olyan rossznak tűnő adat, a gazdasági növekedés nem eredményezi szükségszerűen az életszínvonal növekedését (igaz, az orosz vezetésnek ez nem is kiemelt célja).
A rubel gyengülése az infláció növekedésében is megmutatkozott, ugyanis az az áprilisi 2,3 százalékos mélypontról növekedési pályára állt, augusztusban az öt százalékot is meghaladta (igaz, ez nemzetközi összevetésben közel sem tekinthető rossz értéknek). Ezzel együtt a rubel gyengülése és az infláció növekedése arra kényszerítette az orosz jegybankot, hogy júliusban kamatemelési ciklusba kezdjen, az emelkedő jegybanki alapkamat viszont visszafogja az orosz gazdaság növekedését. Emellett szintén felmerül a kérdés, hogy az orosz gazdaság jövőjét miként befolyásolja majd a technológiaintenzív nyugati import jelentős részének kiesése. A gazdasági növekedésnek a nyersanyagbevételekre történő alapozása kiszolgáltatottá teszi az orosz gazdaságot ezen nyersanyagok áringadozásainak, ráadásul nem eredményezi a termelékenység hosszú távú, fenntartható gazdasági növekedést támogató javulását. Ezen pedig a technológiaintenzív import kiesése csak tovább ront. A jövő nagy kérdése, hogy a formálódó orosz–kínai szövetség mennyiben eredményezheti a gazdasági rendszerek összefonódását és a nyugati technológia kiváltását. Egyelőre aligha adhatunk egyértelmű választ erre a kérdésre.
Az orosz csodafegyver
Bár az energiaárak zuhanása és a nyugati piacok kiesése jelentősen ront az orosz gazdaság kilátásain, úgy tűnik, a háború kirobbanása után jósolt összeomlás még jó ideig biztosan elmarad. Ám abból, hogy Oroszország gazdasági megroppantása kudarcot vallott, aligha következik, hogy a szankciók összességében ne rontottak volna Oroszország helyzetén. Ne feledjük, az európai gázellátási problémák nem a szankciókból, hanem az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásából adódtak. Ameddig a szankciók akár egyetlen rubelt is kivesznek az orosz háborús gépezetből, addig számos érv szól a további alkalmazásuk mellett. A feladat nem könnyű, ráadásul Moszkva „csodafegyvere” nem is a gazdaság ellenállóképességében, hanem inkább az orosz állampolgárok tűrőképességében rejlik. Az alkalmazott szankciók és az energiapiaci sokk aligha mér majd akkora csapást az orosz autokráciára, hogy az orosz polgárok fellázadjanak Vlagyimir Putyin rendszerével és a háborús politika törekvéseivel szemben. Ebben rejlik az orosz állam igazi ereje, és egyelőre nem látszik olyan szankció, amely ezen változtatni tudna.
