A csendes elégedettség földje – így jellemezte Finnországot Frank Martela filozófus, az Espoo városában található Aalto Egyetem kutatója. Amióta Finnország sorozatban hatodik alkalommal nyerte el a világ legboldogabb országa címet a World Happiness Report szerint, Martela számos újságcikkben és előadásban igyekszik elmagyarázni, mit jelent mindez a valóságban, mert úgy érzi, sokan félreértik a történetet. A finn külügyminisztérium jóvoltából június közepén mi is betekintést kaphattunk néhány napra a finnek boldogságába.
Mit jelent a világ legboldogabb nemzetének lenni? Semmiképp sem azt, hogy az 5,5 milliós finn lakosság egy emberként, focidrukkereket megszégyenítő hangerővel és vehemenciával ünnepel éjjel-nappal az utcákon, másodpercre sem eltűnő széles mosollyal. Sőt, a finnek igazából nem voltak túlzottan elragadtatva, amikor nyilvánosságra került a kutatási eredmény. Ez nem lehet igaz, biztos valami nem stimmel a módszertannal, gondolták, hiszen alapvetően inkább melankolikus, csendes embereknek tartják magukat. A titok kulcsa mégis náluk van.
A finnek boldogságreceptjének rengeteg, közel sem egyszerűen előállítható hozzávalója van. A finn külügyi tárca éppen azért szervezett sajtóutat, hogy megmutassák, mennyi, az élet különböző részeit lefedő tényező járul hozzá együttesen ahhoz, hogy a finnek ennyire jól teljesítenek, ha boldogságról van szó. E program részeként tartott előadást Frank Martela is.
Az egész kutatás tulajdonképpen egyetlen kérdésen alapszik. Képzeld el magad egy létrán, amelyen a fokok nullától tízig számozottak az aljától a tetejéig. A létra teteje jelenti a számodra elképzelhető legjobb életet, míg az alja a legrosszabbat. Jelen pillanatban a létra mely fokán érzed magad személy szerint?
– magyarázta. Azaz a felmérés nem a vidámságról szólt, sokkal inkább arról, ki mennyire elégedett az életével.
A boldogságuknak semmi köze például ahhoz, hogy finn időjárást kelet-közép-európaiként nehéz lenne az ideális jelzővel illetni. Habár mindenki, akivel az út során találkoztunk, azt mondta, az érkezésünk napján robbant be az igazi nyár, és nem gondoltam volna, hogy a diszkrét bőrpír konstatálását követően a „naptejet, mondjuk, hozhattam volna” mondat bármikor is elhagyja itt a szám, de kedves a szervezőktől, hogy még ezt is elintézték nekünk.
Visszatérve a boldogság és az időjárás kapcsolatára: a finnek javarészt egyszerűen hozzászoktak ahhoz, hogy a tél hosszú, sötét és hideg, ez nem befolyásolja a hogylétüket, sőt, pozitívumként élik meg az évszakok változását. Hogy vannak évszakok egyáltalán, és amíg az év egyik felében kihasználják a hó adta lehetőségeket, nyáron örülnek a késő estig tartó világosságnak meg a meleg napsugaraknak. Erre gyorsan sikerült is bizonyítékot találni, látva a finn fiatalokat, amint a vízparton napozó tömeg mellett egy betonstégről ugrálnak be egymás után lelkesen, majd úsznak versenyt a nagyjából tízfokos Balti-tengerben. Ha nyár van, akkor ki kell használni, ha tízfokos a víz, akkor abban.
Gyakran felróják a finneknek azt is, hogy mivel egy viszonylag kicsi országról van szó mindössze 5,5 millió lakossal, úgy biztos szinte pofonegyszerű mindent jól működtetni, és a helyieket boldoggá tenni. Ám semmiféle összefüggést nem találtak az adott ország mérete és a lakosság elégedettsége között.
De ha nem ezek, akkor mégis mik kellenek a boldogsághoz? A napsütésnél és a zavarba ejtő mennyiségű szaunánál – 5,5 millió finnre 3,2 millió szauna jut, több szauna van az országban, mint autó, amit kevés dologgal lehetne jobban érzékeltetni, mint azzal, hogy az óriáskeréken Helsinki egyik kikötőjében az egyik kabin szauna is egyben – kicsivel komplexebbek a dolgok.
A finnek minden más nemzetet túlszárnyaló elégedettségéhez gyakorlatilag a jóléti állam összetevőire van szükség – folytatta Martela. A kormány ugyanis önmagában nem tudja boldoggá tenni az ország lakosságát, de egy jól működő intézményrendszer és a különféle jóléti szolgáltatások számos, boldogtalanságra okot adó tényezőt képesek megszüntetni.
Ha mellőzni akarjuk a barokkos körmondatokat az intézményrendszer hatékonyságáról, és megspórolnánk pár bekezdést arról, milyen nagyszerű, amikor egy országban ingyenes az egészségügy és az oktatás – sőt, még minőségi is e mellé –, akkor elég ennyit mondani, hogy ez az ország nem csinál semmi nagy dolgot. Egyszerűen csak működik.
A kutató arra jutott, hogy a boldogsághoz, vagyis a lakosság ilyen magas szintű, általános elégedettségéhez, demokratikus és jól működő intézményekre van szükség. Szabad választásokra, szabad sajtóra (az ötödik helyen áll világszinten Finnország a sajtószabadság tekintetében), szólásszabadságra, alacsony korrupciós szintre (az ország a Transparency International erre vonatkozó indexe szerint a második a világon), jogállamiságra és a kormányzás hatékonyságára. Továbbá a munkaerőpiacnak a dolgozók érdekében történő szabályozására, különböző juttatásokra és más olyan funkciókra, amelyek egyszerűen csak megvédik az állampolgárokat attól, hogy bármiféle sérelem érje őket. Első helyen állnak a tulajdonjog védelmében, harmadikak a személyes szabadság terén.
Van még egy fontos dolog, ami nélkül nem működhetne a finn boldogság. Ez a bizalom – egymásban és az intézményrendszerben is. Ha valaki elkezd elmélyedni az országra vonatkozó statisztikák gyűjteményében, egyébként is rengeteg, magyarként meghökkentőnek tűnő adattal találkozhat. Akár azzal, hogy
Van adatuk a bizalomról is: a finnek 85 százaléka egyetért azzal, hogy megbízhat a polgártársai többségében. Ez a legmagasabb arány egész Európában. És bíznak az intézményrendszerükben is: a rendőrségben például a finnek 90 százaléka. Lazán kapcsolódik, hogy a szabálykövetés mindenhol tetten érhető, néhány nap tapasztalatai alapján például úgy fest, egy piros lámpán akkor sem mennek át (értsd: senki), ha a zebra közelében sem látni mozgó járművet.
A társadalmi bizalmat egy 2018-as Reader’s Digest-kísérlettel is hatásosan lehet szemléltetni. A teszt során „elhagytak” 192 pénztárcát a világ különböző nagyvárosaiban, mindegyikben elhelyeztek egyebek mellett egy névvel, telefonszámmal ellátott cetlit és 50 dollárnak megfelelő összeget. 16 városban 12 pénztárcát helyeztek el, hogy kiderítsék, hol mi lesz a sorsa az „elvesztett” pénznek.
A bizalom mellett nem mellékes az sem, hogy a finnek törődnek egymással. Egy indiai származású fiatal nő osztott meg erről egy történetet. Mint mondta, a finn férjével egyszer elmentek bevásárolni, vettek egy tábla csokit, és megbeszélték, hogy az egyik fele az egyikőjüké, a másik a másiké. Az édesség finom lehetett, mert a nő egy sorral többet evett meg, mint a tábla fele. Az útjaik azért nem váltak el, megnyugtatunk mindenkit, de a fiatal nő arról számolt be, hogy a férjét teljesen letaglózta, ami történt. Nyilvánvalóan nem a csokoládé a lényeg, hanem a mögöttes szándékok, motivációk: hogy a férfi azt mondta, el sem tudná képzelni, hogy olyasmit tegyen, amivel megkárosít másokat.
A szabálykövetéshez pedig szabadságérzet is társul. Ingyenes egészségügy, ingyenes oktatás, jól működő juttatási rendszer: a finneknek nem kell aggódniuk megannyi dolog – akár politikai vagy kulturális elnyomás – miatt, míg nálunk vagy a világ kevésbé szerencsés felén nem is tudják elképzelni, milyen lehet nem napi szinten aggódni.
Fontos azt is látni, hangsúlyozta a kutató, hogy nem csak a finnek csinálnak valamit jól. Skandinávia minden országa ott van az első hét hely valamelyikén. Sőt, a felmérések kezdete óta nem esett ki egyik sem a top tízből. Az a közös bennük, hogy gondját viselik az állampolgáraiknak: ha egy embernek valamilyen kihívással kell szembenéznie, számíthat arra, hogy az intézményrendszer gondoskodik róla. Ha nem is tökéletesen, de jobban, mint a világon szinte bárhol.
Ahogy Martela magyarázta, lényegében egy körforgásról beszélhetünk. Vannak jól működő és demokratikus intézmények. Ezek garantálják az állampolgárok biztonságát és mindenki hasznára válnak a mindennapok során. Az emberek ezáltal bíznak az intézményrendszerben és egymásban is. Így olyan pártokra szavaznak, amelyek ezen intézmények fenntartásáért dolgoznak. És körbe is értünk, hiszen ezáltal továbbra is fennmarad a jól működő és demokratikus intézményrendszer.
A rendszer ugyanakkor jócskán túlmutat azon, hogy milyenek az óvodák és az iskolák (erről majd külön cikkben emlékezünk meg). Csak egy példa: a Helsinki Központi Könyvtár, vagyis az Oodi nem csak impozáns épülete miatt sokkal több egy szimpla könyvtárnál. Beiratkozás után a szolgáltatások teljes tárháza nyílik meg a látogatók előtt, ingyen használhatók a 3D-nyomtatók, a hangszerek, a varrógépek és a videójátékok is.
A kutatásból kiderül az is, hogy Finnországban él a legkevesebb boldogtalan ember, azaz itt a legalacsonyabb az aránya a nagyon elégedetleneknek, mindössze néhány százalék. Ugyanez a helyzet a többi skandináv országban is, így elmondható, hogy valójában
A boldogság persze összességében mindenkinek mást jelent. Valószínűleg sok finnek lehet ez
- egy csésze jó kávé (nem mintha ittunk volna bárhol is rosszat, ők a világ legnagyobb kávéfogyasztói, átlagosan 2,6 csészével isznak meg egy nap),
- egy koncert a kedvenc metálzenekar jóvoltából (van választék, Finnországban a legmagasabb az egy emberre jutó metálbandák száma: 100 ezer lakosra 52,3 zenekar jut),
- vagy akár egy óra a friss levegőn (a finnek több mint 80 százaléka azt mondja, fontosak neki az erdők, és 96 százalékuk hobbiként hivatkozik az ottani időtöltésre, nem csoda, hogy átlagosan heti háromszor teszik mindezt).
Akármit teszek, nekem bárhol, bármikor kerül szóba a boldogság, mindig a Mad Men című sorozat első részének egyik kulcsmomentuma jut eszembe, amelyben a főszereplő azt mondja: „Mi a boldogság? A pillanat, mielőtt még több boldogságra vágysz. A célt pedig sosem lehet elérni. A boldogság pillanat, csakis ennyi: egy pillanat.” Nem mindennap találkozhat valaki egy boldogságkutatóval, szóval megkérdeztem Frank Martelát arról is, mit gondol erről.
Igen, a boldogság pillanatai múlékonyak lehetnek, egyik pillanatban még pozitív érzéseid vannak, a következőben már mások. Ebben az idézetben a boldogság a pozitív érzésekre vonatkozhat. A kutatásban már sokkal inkább az általános elégedettségre. Ez egy sokkal stabilabb állapot, valami, ami nem változik olyan könnyedén
– fogalmazott. A sorozat-rajongásomon túl arra is szerettem volna választ kapni, hogyha igaz az, hogy ennyire az intézményrendszer az alapja mindennek, ami boldogság, miben reménykedhetnek azok az országok, ahol politikai szándék nem igazán mutatkozik arra, hogy hasonló hátországot biztosítson az állampolgároknak.
Minden országban vannak boldog és boldogtalan emberek, magyarázta Martela, csak egyes helyeken többen vannak a boldogok a boldogtalanoknál. „Sok mindent lehet tenni egyéni szinten is: időt tölteni a szeretteinkkel, kedvességgel fordulni mások felé, megbizonyosodni arról, hogy a munkánk hozzátesz a világhoz valamit, ismerni a saját érdeklődésünket és értékeinket, hogy megfelelő döntéseket hozzunk az életben, minél több időt tölteni a természetben, és még sorolhatnám. Ugyanakkor bölcs döntés, ha az állampolgárok jobb minőségű demokráciát, ingyenes oktatást és más reformokat célzó intézkedéseket szorgalmaznak, hiszen hosszú távon ezek tehetnek boldogabbá mindenkit.”
Magyarország az 51. helyen áll a boldogságrangsorban. Arra a kérdésre, mit tanácsol a magyaroknak, a kutató azt felelte: építsék fel a boldogságot saját életükben és közösségeikben. „A kormányzati reform nem egyszerű feladat, de legalább megpróbálhatják elérni, hogy ők maguk és a hozzájuk közel állók minél jobb életet élhessenek, még egy olyan országban is, ahol az intézményrendszer nem támogatja annyira hatékonyan az állampolgárok boldogságát.”
