Ha Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy dönt, hogy az orosz hadsereg lerohanja Ukrajnát, az a második világháború óta eltelt majdnem nyolcvan év legnagyobb szárazföldi hadművelete lenne. Már csak az a kérdés, hogy tényleg van-e erre esély, és ha igen, mikor fog megtörténni.
Minden jel arra utal, hogy ha bármi történik is, akkor az vagy február 16. szerdán, vagy közvetlenül a pekingi téli olimpia lezártát követően fog megtörténni (az elemzők szerint ugyanis Hszi Csin-pingnek és Kínának az az érdeke – és így a velük jó kapcsolatokat építő Oroszországnak is –, hogy egy jelentős nemzetközi konfliktus semmiképpen se terelje el a figyelmet az olimpiai játékokról). Az előbbi dátum pedig azért tűnik valószínűnek, mert az Egyesült Államok azt mondja, hogy ez a valószínű. Az amerikai kormány hetek óta sokkal keményebben fogalmaz a háború lehetőségéről, mint akár az ukrán, bár az utóbbi napokban ez utóbbiban is érezhető némi változás. Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke ugyanis nemrég beszédet intézett a nemzethez, amelyben ő is belengette a háború lehetőségét, sőt, a szerdát is munkaszüneti nappá nyilvánította.
Ez komoly változás az eddigiekhez képest, korábban ugyanis az ukrán kormány ennél jóval óvatosabban kommunikált. Ennek az óvatosságnak részben a pánik elkerülése volt az oka, másfelől talán nem hittek igazán a fenyegetésnek. A pánik ugyanakkor elkerülhetetlennek tűnik, amikor éppen arról szólnak a hírek, hogy a szomszédos nagyhatalom épp le tervezi rohanni az országukat.
Az Egyesült Államok kiürítette a nagykövetségét Kijevben, és átköltöztette azt Lvivbe, az ország nyugati részébe. Több másik ország hazaküldte a nem nélkülözhetetlen diplomáciai munkatársait.
Ezzel szemben a másik oldalon potenciálisan 130 ezer orosz katona állomásozik. Korábban is volt már ilyen erőteljes felvonulás Ukrajna határai mellett, legutóbb pont tavaly tavasszal, de most valami megváltozott. Akkor a legtöbb szakértő pont azzal indokolta, hogy miért nem lesz háború, hogy az oroszok „csak” katonákat vezényeltek a határra, a valódi szárazföldi hadműveletekhez szükséges többi eszközt, tábori kórházakat, nagy mennyiségű muníciót, a benzintankokat otthon hagyták. Most viszont ezek is ott vannak. A kérdés persze az, hogy azért vannak-e ott, mert valódi szárazföldi hadművelethez kellenek, vagy azért, mert legutóbb pont abból derült ki, hogy blöffölnek az oroszok, hogy nem voltak ott.
Fehéroroszországban nemrég tíznapos hadgyakorlat indult az orosz katonáknak. Ennek a hadgyakorlatnak hamarosan részben vége lesz, így az idő rövid, ami alatt Putyinnak lépnie kell. Alapvetően eleve azért most zajlanak ezek a csapatmozgások, mert az időjárás megfelelő hozzá. Tavasszal és ősszel Kelet-Ukrajna ugyanis egyszerűen alkalmatlan arra, hogy tankok vonuljanak át rajta.
Az egyetlen kiszivárgott tervben sem szerepel, hogy Oroszország hirtelen le szeretné rohanni egész Ukrajnát. Erre nem is lenne képes. Az ukrán hadsereg erősebb, mint korábban bármikor, és azt sem lehet elfelejteni, hogy lassan tíz évnyi háborún vannak túl, amelyet az orosz hadsereg által támogatott szeparatistákkal vívtak. A Donbaszként emlegetett Luganszk és Donyeck alapvetően az oroszok irányítása alatt áll, bár hivatalosan az itteni, orosz ajkú felkelők irányítják, nem az orosz állam, bár az is bizonyítható, hogy folyamatosan segítséget kapnak a szomszédból.
Ennél egy fokkal bátrabb vállalás az, ha elfoglalják Mariupolt, ezzel összekötve a Krím-félszigetet Kelet-Ukrajnával egy összefüggő, oroszok irányította területté. Még optimistább – Oroszország számára – forgatókönyv az, ha a Kijevtől délre és keletre eső területeket foglalják el, vagy akár az, ha sikerül megdönteniük a kijevi kormányt a háborúval. Erre egyébként kevés az esély akkor, ha Oroszország támad, és sokkal nagyobb akkor, ha a kijevi kormány látványosan elfordul a Nyugattól az orosz nyomás miatt. Elég megnézni, mi történt a narancsos forradalom idején.
Ukrajna lerohanása esetén Oroszország győzne, efelől semmi kétség. Az orosz hadsereg nagyobb, fejlettebb, gazdagabb mint az ukrán, és egyelőre úgy tűnik, a nyugati államok nem hajlandók bevonulni Ukrajnába a hadseregeikkel, főleg akkor nem, ha csak Kelet-Ukrajnáról van szó. De az is kérdés, hogy mennyi idő alatt győzne Oroszország. Ha olyan városokat szeretnének lerohanni, amelyekben a lakosság nagy része ukránnak vallja magát, komoly problémáik lennének az ellenállással.
Ahogy azzal is problémáik lennének, hogy az orosz lakosság nagy része a felmérések szerint nem akar háborút Ukrajnában. Amikor Oroszország megszállta a Krímet, az akció támogatottsága nagyon nagy volt. Ennek az volt az oka, hogy az oroszok nagy része a Krímet Oroszország területének tartja, és egészen az 1950-es évekig az is volt. Sőt, a Krím állampolgárainak nagy része valószínűleg lelkesen vált orosz állampolgárrá. Ez Kelet-Ukrajna pár megyéjén kívül már nem áll meg, sem az ukránok, sem az oroszok nem tartják ezeket a területeket Oroszország részének, az egész inkább agressziónak tűnne egy nagyon közeli rokonnal szemben.
Az is kérdés, hogy mennyi ideig lehet ezeket a katonákat ott tartani az ukrán határ mellett. Oroszországban ilyen akciókra csak hivatásos katonákat lehet használni, és a hivatásos katonák érdekvédelmi szervezetei meglepően erősek ahhoz képest, mennyire gyenge a civil szféra az országban. Ezeknek a katonáknak egy része már egy hónapja ott állomásozik Ukrajna határán, nem tudva arról, hogy háborúzni fog-e, vagy sem. Putyin Oroszországa még olyan szinten sem tudná tolerálni a katonai áldozatokat, amennyire a Szovjetunió tudta az afganisztáni háború alatt, és már ott is az összeomlás egyik fő okának tartották az áldozatok magas számát. Az ukrán határ mellett állomásozó katonáknak családjuk van, valahol otthon Oroszországban, akik folyamatosan aggódnak azért, nehogy meghaljanak egy számukra fölöslegesnek látszó háborúban. Ennek ellenére ha Putyin támadni akar, akkor azt rövid időn belül meg kell tennie.
Erre az esetre az Egyesült Államok és az Európai Unió is szankciókkal készül. Előbbi keményebbekkel, utóbbi enyhébbekkel. Mármint a hírek szerint, hiszen hivatalosan ezek féltve őrzött titkok. Az európai szankciók enyhesége érthető, hiszen Amerika könnyebben csap oda egy olyan országnak, amelyre nincs rászorulva és nem kereskedik vele, szemben az Európai Unióval. A másik probléma, hogy Oroszország a Krím elfoglalása óta a gazdasági növekedést szinte teljesen beáldozta a biztonságért cserébe, az orosz gazdaság stagnál ugyan, de kiemelkedően ellenálló lett a külső szankciókkal szemben. Sok a tartalék, alacsony a kitettség, magas a gáz ára. Kevés európai fizetne többet a fűtésért amiatt, mert Putyin lerohanta Kelet-Ukrajnát.
A megoldásnak a diplomácia tűnik, és erre van a legnagyobb esély. Vlagyimir Putyin alapvetően azt szeretné elérni, hogy Ukrajna semleges területté váljon a NATO számára. Az atlanti szövetség ugyan megígérte Ukrajnának, hogy csatlakozhat, de nem sok esély van erre a következő évtizedben, így ez beáldozható veszteségnek tűnik a Nyugat számára ahhoz képest, hogy a másik oldalon a háború áll.
Olaf Scholz német kancellár jelenleg is kétnapos látogatáson vesz részt Ukrajnában és Moszkvában, és ez lehet az utolsó a nagy nyugati békemissziók közül, amelyek a lehetséges háború előtt még beleférnek. Kérdés, hogy Scholz képes lesz-e bármiben meggyőzni Putyint. A németek a konfliktus kezdete óta visszafogottak voltak, Elég csak arra gondolni, hogy Gerhard Schröder, az utolsó szociáldemokrata kancellár, jelenleg is az Északi Áramlat és a Rosznyeft egyik vezetője.
