Getty Images
Nagyvilág

Ahogy Kabulból, úgy Saigonból is elrepült az amerikai helikopter, de kiket vitt magával?

Miután húsz évig tartó polgárháború után augusztus 15-én a tálibok elfoglalták Afganisztán fővárosát, rengeteg videó és fénykép kezdett el terjedni a világhálón. Köztük volt egy olyan is, amely egy, a kiürítés alatt álló kabuli amerikai nagykövetség körül repkedő amerikai katonai helikoptert ábrázolt.

Nem telt bele sok időbe, hogy ezzel a fotóval párhuzamosan egy másik is elkezdjen terjedni, méghozzá egy 46 évvel korábbi felvétel a vietnámi Saigonról (a mai Ho Si Minh-város), amelyen a közkeletű vélekedés szerint az látható, ahogy az amerikai nagykövetség munkatársai az épület tetején tömött sorokban menekülve hagyják cserben a vietnámi szövetségeseiket. Erős szimbóluma lett ez az „amerikai demokráciaexportnak” csúfolt jelenség történelmi kudarcának – más kérdés, hogy a képen valójában nem a követségi munkatársak menekülése látható.

Vietnámnak annyi

1975 elejére elég rosszul néztek ki Amerika kilátásai Vietnámban – emlékezett vissza a New York Post két évvel ezelőtt megjelent cikkében. Az észak-vietnámi, kommunista csapatok folyamatosan haladtak dél felé, és ezrek voltak kénytelenek elmenekülni. Márciusban, Da Nang eleste után a World Airlines nevű cég, amely az amerikai kormány megbízásából katonai csapatokat és eszközöket szállított ki és be Vietnámból, egy repülővel megpróbált részt venni a város evakuálásában. A pánikba esett helyi lakosok kaotikus körülmények között próbáltak meg feljutni a gépre, amelynek ugyan a heves fegyvertűz közepette sikerült felszállnia, de azok, akik csak a repülő oldalára tudtak felkapaszkodni, a kifutópályára zuhanva lelték halálukat. Amikor Gerald Ford amerikai elnök látta az erről szóló felvételeket, azt mondta egy barátjának:

Ennyi. Itt az ideje véget vetni ennek. Vietnámnak annyi.

Thurston Clarke író, történész egy 2019-es, a New York Post által idézett könyvében azt írta, hogy a Da Nangból érkező hírek, fotók és filmfelvételek láttán a közvélemény arra az álláspontra került, hogy még humanitárius alapon sem szabad részt vennie Amerikának a vietnámi háborúban. A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak többsége nem támogatta a vietnámi menekültek befogadását.

A politikusok azonban egészen mást gondoltak: Henry Kissinger külügyminiszter egy április eleji megbeszélésen amellett érvelt, hogy az USA-nak kötelessége kimenekíteni azokat a vietnámiakat, akik „hittek bennünk”. Össze is állítottak egy listát, amelyen magas szintű kormánytisztviselők és tolmácsok egyaránt megtalálhatók voltak. Kissinger a vietnámi amerikai nagykövet, Graham Martin figyelmét is felhívta arra, hogy bármennyire is nehéz művelet, ha nem sikerül megoldani az evakuálást, az nem csak amerikai életek és a nemzeti büszkeség elvesztését jelentheti, hanem a bizalomét is, amely annak szól: az USA bármilyen jövőbeli krízist meg tud oldani.

1975. április 27-én az észak-vietnámi csapatok körbevették Saigont és egyértelművé lett, hogy a támadás elkerülhetetlen. A városban élők pánikba estek és megpróbáltak behatolni az amerikai nagykövetség területére, hátha így sikerül elmenekülniük. Mint Clarke írta:

A falakon kívül tartózkodó nők hangosan jajveszékeltek. Mások hisztérikusan fetrengtek a járdán és azoknak az amerikai katonáknak, diplomatáknak és üzletembereknek a neveit kiabálták, akiknek titkárként, sofőrként, szakácsként, takarítóként, testőrként és tolmácsként dolgoztak. Az anyák megpróbálták a kerítésen keresztül odaadni a babáikat a haditengerészeknek.

Nik Wheeler / Corbis / Getty Images Az amerikai nagykövetség kapuja Vietnamban 1975. április 29-én

Sűrű Szél

A szervezett evakuálás lebonyolítását a CIA saigoni irodáját vezető Thomas Polgar felügyelte. Polgar 1922-ben született Budapesten zsidó családba, majd 1938-ban a náci elnyomás elől menekülve az USA-ba emigrált. 1943-ban amerikai állampolgár lett és a második világháborúban katonai hírszerzőként dolgozott, több állomás után a 70-es évek elején érkezett Saigonba. Az amerikai csapatok nagy része az 1973-as párizsi békeszerződés értelmében kivonult az országból, de az amerikai kormány abban bízott, Dél-Vietnám megmaradhat független államnak minimális katonai jelenléttel, néhány száz CIA-ügynökkel a helyszínen, továbbá amerikai pénzügyi támogatással – ez utóbbi 1975-re már jelentősen megcsappant.

Az evakuálást eredetileg C-130-as repülőgépekkel végezték volna, de a reptér egyik részét észak-vietnámi katonák, a másik részét dél-vietnámi menekültek ezrei foglalták el. És mivel a tengeri útvonalak is le voltak zárva, az egyetlen eszköz a helikopter maradt. Az Operation Frequent Wind (Sűrű Szél Hadművelet) 1975. április 29-én kezdődött és a következő 19 órában több mint 80 helikopter gépenként 50 emberrel a fedélzetén szállított amerikaiakat és vietnámiakat a Dél-Kínai-tengeren állomásozó hajókra.

Civilek ezrei igyekeztek bejutni a nagykövetség területére, amelynek munkatársai olyan gyorsan állították ki a vízumokat, amilyen gyorsan csak tudták. Az akció kezdete előtt az amerikaiak által megbízott cégek vizsgálták át Saigont, és tizenhárom olyan épületet találtak, amelyek teteje alkalmas lehet helikopter-leszállópályának. Ezeken a helyeken eltávolították a villanyoszlopokat és ruhaszárító-köteleket, és kiépítették a szükséges infrastruktúrát. A helikopterek tízpercenként landoltak, a gépeket a CIA egyik fedőcége, az Air America üzemeltette, a 31 pilóta önként jelentkezett a feladatra.

Nik Wheeler / Corbis / Getty Images

Saigon búcsúzik

Nem messze a nagykövetség épületétől a Gia Long utca 22. szám alatti toronyház volt az egyik kijelölt leszállóhely. A CIA O. B. Harnage pilótát, második világháborús veteránt utasította arra, hogy menjen oda és kezdje el a mentést.

A láncdohányos, iszákos, jobb szemén szemkötőt viselő Harnage azért, hogy minél több embernek maradjon hely a helikopteren, félig kilógva vezette azt, úgy, hogy fél kézzel a géppuskát is kezelni tudja. 

Ráadásul, bár a CIA arra utasította, hogy először a VIP-kat vegye fel, ő érkezési sorrendben szállította be az utasokat, akik legfeljebb egy kisebb csomagot vihettek magukkal, a többi poggyászt Harnage egyszerűen ledobta a tetőről.

A beszámolók szerint Harnage már túl volt három körön, amikor a negyediknél pár háztömbbel arrébb a United Press International (UPI) irodájában egy ott dolgozó odaszólt Hugh (Hubert) van Es fotóriporternek, hogy nézzen oda, mi történik a lakóház tetején. A holland van Es fogta a kameráját és rögtön fotózni kezdett.

Így született meg az a legendás kép, amelyen Harnage éppen a kezét nyújtja egy fiatal doktornak, Thiet-Tan Nguyennek, aki később Kaliforniában lett aneszteziológus – olvasható Thurston Clarke könyvében. A sebtében összeácsolt falépcsőn sorban állók közül a következő Tong Huyhn volt, szintén orvos, aki Atlanta közelében telepedett le. Utána következett egy kamaszlány, Tuyet-Dong Bui, aki mikrobiológiából szerzett diplomát, majd biotechnológiai kutató lett. A sorban hátrébb várakozók közül nem volt mindenki ilyen szerencsés: a van Es által megörökített negyedik leszállás volt Harnage utolsó útja a Gia Long utcai épülethez, mivel addigra túlságosan veszélyessé vált a helyzet. Így aztán több tucatnyi ember a tetőn hiába várta a mentésre érkező helikoptert.

Getty Images

A Frequent Wind, a valaha volt legnagyobb, helikopterekkel végrehajtott mentőakció során 24 óra alatt 1373 amerikai és 5595 vietnámi állampolgárt menekítettek ki Saigonból. Harnage visszatért Amerikába és ingatlanközvetítő lett, 2008-ban halt meg. Van Es a fotóért egyszeri, 150 dolláros bónusz kapott és a további pályafutása során több konfliktuszónában is dolgozott, 2009-ben halt meg.

Thomas Polgar, aki 2014-ben halt meg, az akció irányítása mellett a nagykövetségen segített az embereknek átjutni a kerítésen és közben folyamatosan semmisítette meg az iratokat. Mielőtt maga is felszállt volna egy helikopterre és tönkretette volna a távírógépet is, elküldött egy utolsó üzenetet, amelynek legfontosabb mondatai így szóltak:

Hosszú harc volt és elvesztettük. Ez az Egyesült Államok történetében egyedi eset nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok megszűnt világhatalomnak lenni. Ugyanakkor a vereség súlyossága és a körülmények arra késztetnek minket, hogy alaposan kielemezzük azokat az átgondolatlan intézkedéseket, amelyek a nagyszabású erőforrások, beleértve a humán erőforrást, befektetése ellenére meghatározták az itteni szereplésünket. Azok, akik nem emlékeznek a múltra, arra kárhoztatnak, hogy megismételjék azt. Reméljük, hogy nem lesz még egy Vietnámunk és megtanultuk a leckét. Saigon búcsúzik.

Hosszú procedúra

Saigon eleste előtt és azt követően az amerikaiak több mint 100 ezer vietnámi állampolgárt evakuáltak, akiket ideiglenesen Guam szigetén helyeztek el. Gerald Ford egy kormányzati szerveken átívelő munkacsoportot hozott létre a menekültek elszállításának és letelepítésének segítésére, akiket aztán tengeri és légi úton szállítottak tovább Guamról. A 2021. augusztusi adatok szerint eddig több mint 15 ezer afgán állampolgár és azok családtagjai telepedtek le az USA-ban, és eddig 34 500 vízumot engedélyeztek. Legalább 18 ezer vízum engedélyezése van függőben, és miközben ezek száma a közeljövőben jelentősen megnövekedhet, van olyan, aki már tíz éve vár arra, hogy megkapja a vízumot. A New York Times cikke szerint a kérvényezők átlagosan három évet várnak arra, hogy végigjárják a 14 lépéses folyamatot, miközben a kongresszus döntése értelmében maximum kilenc hónap alatt le kell zárni a procedúrát. Július óta az amerikai kormány nagyjából 2000 tolmácsot és azok családtagjait evakuálták, hétfőn pedig további 700 szövetségest menekítettek ki.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.