Nagyvilág

A kirgiz tüntetők elfoglalták a parlamentet

Kirgizisztánban egyértelműen hatalomátvétel zajlik. Kiszabadították a börtönből a korábbi elnököt, a választási eredményt pedig érvénytelenítették.

Tüntetők foglalták el a kirgiz kormány székházát Biskekben – jelentette kedd reggel a RIA Novosztyi orosz hírügynökség egy kormányilletékesre hivatkozva.

A tüntetők nem engedik be az épületbe a kormány tagjait és alkalmazottait.Az MTI tudósítása szerint keddre virradóra a tüntetők elfoglalták a parlamentet, ahol az elnöki hivatal is található, valamint az államügyészség épületét is.

Temir Szarijev volt miniszterelnök bejelentette kedd reggel, hogy politikusok egy csoportja létrehozta a Kirgiz Koordinációs Tanácsot, amely arra hivatott, hogy helyreállítsa a rendet az országban. Szarijev követelte a hivatalban lévő kormány lemondását. Szerinte „népbizalmi” kabinetet kell alakítani, amely mihamarabb újabb választást rendez, és az új kormány megalakításáig a parlamenttel együtt dönt majd Szooronbaj Dzsejenbekov államfő sorsáról.

Hatalomátvétel

A hírügynökségek helyszíni tudósításaiból nehéz világos képet alkotni arról, hogy jelen pillanatban egyes kormányintézmények kinek az ellenőrzése alatt állnak. A belügyminisztérium egyik szóvivője közölte, hogy Kurszan Aszanov ellenzéki politikus, a biztonsági szolgálat egykori magas rangú tisztségviselője átvette a belügyminisztérium vezetését, ami a Reuters hírügynökség szerint feltehetően annak a jele, hogy kicsúszik az irányítás Szooronbaj Dzsejenbekov államfő kezéből.

A kirgiz parlamentbe be nem jutott ellenzéki pártok támogatói tiltakoznak a parlamenti választások eredménye ellen Biskek kormányzati negyedében 2020. október 5-én. A hivatalos eredmények szerint főleg a Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnökhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba. A tüntetők a szerintük elcsalt október 4-i voksolás érvénytelenítését, a választások megismétlését követelik. Fotó: MTI/AP/Vlagyimir Voronyin

Az Interfax orosz hírügynökség a 24.kg kirgiz hírportálra hivatkozva jelentette, hogy más tüntetők a biskeki városháza épületét kerítették hatalmukba. Az ellenzék a saját soraiból való Zsoosbek Koenalijevet tette meg Biskek ügyvezető polgármesterévé a fővárosi önkormányzat első ülésén. Koenalijev kijelentette, hogy a nép ültette a polgármesteri székbe. Biskek eddigi polgármestere, Aziz Szurakmatov kedden már nem jelent meg a munkahelyén, és benyújtotta lemondását.

Kirgizisztán második legnagyobb városából, Osból is olyan hírek érkeztek, hogy a városi tanács (kenes) többségi döntéssel menesztette Talajbek Szaribasov polgármestert. Ezt az ő szóvivője is megerősítette, mondván, hogy Szaribasov „csapata méltósággal dolgozott, és emelt fővel távozik”, engedelmeskedve a kenes döntésének.

Több megyei kormányzó is lemondott tisztségéről.

Tüntetések kezdődtek a választás után

A tüntetések még hétfő reggel kezdődtek Biskek főterén és több kirgiz nagyvárosban a parlamentbe bekerülési küszöböt a hétvégi választáson átlépni nem tudó, legalább tíz párt és híveik részvételével. Állításuk szerint a hatóságok a választási kampány során hatalmukkal visszaéltek, és szavazatokat vásároltak. Tizenkét párt vezetője ezért levélben szólította fel a kirgiz központi választási bizottságot a voksolás érvénytelenítésére és új választás kiírására.

A választási bizottság kedden bejelentette, hogy követelésüknek eleget tett, és érvénytelenítette az eredményeket.

A tüntetők kiszabadították a korrupció miatt 11 évi börtönbüntetésre ítélt volt elnököt, Almazbek Atambajevet, Szapar Iszakov volt miniszterelnököt és több más politikust.

Tömegoszlatásra készülő rendőrök az előző hétvégén tartott parlamenti választások eredménye elleni tüntetésen Biskekben 2020. október 5-én. A megmozduláson több mint tíz párt hívei vettek részt. Fotó: MTI/EPA/Igor Kovalenko

Dzsejenbekov kedden beszédben fordult a kirgiz néphez, azt állítva, hogy ura a helyzetnek, bár egyes politikai erők az éjszaka folyamán kísérletet tettek a hatalom átvételére az általuk el nem fogadott választási eredmények ürügyén. Dzsejenbekov felszólította a politikai pártok vezetőit, hogy csillapítsák le híveiket. Ő sem zárta ki, hogy érvénytelenítik a választási eredményeket, ha a választási bizottság megvizsgálta a voksoláskor történt szabálytalanságokat. Dzsejenbekov közölte, hogy a rendvédelmi szervek az ő utasítására nem nyitottak tüzet a nekik nem engedelmeskedő tüntetőkre, akik pedig egészségügyi dolgozókat bántalmaztak, középületekben okoztak károkat.

Az egészségügyi minisztérium kedd reggeli összesítése szerint a második napja tartó összecsapásokban 590-en sebesültek meg. Egyes hírek szerint egy ember meghalt. A kínzásellenes kirgiz hivatal közlése szerint 190 rendőr megsebesült összetűzve a tüntetőkkel, és hatan közülük súlyos állapotban vannak. A rendbontásokban felgyújtottak tíz rendőrautót.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Igor Kovalenko

Ajánlott videó

Olvasói sztorik