„Édesanyám magyar, édesapám pedig horvát állampolgár, már 24 éve házasok. Édesanyámat mindig is idekötötte a munkája Magyarországra. Édesapámat a vállalkozásai Horvátországhoz kötik, és bár többször felmerült a költözés, végül egyik fél sem engedett a másiknak, amióta az eszemet tudom ingázó életet élünk a két ország között. Minden héten pénteken hazautaztunk az Ormánságból apukámhoz, aztán vasárnap este vagy hétfő reggel vissza, az iskola és anyukám munkája miatt. Számunkra ez a kétlaki élet a hétköznapi, hogy mindig tele van bőröndökkel az autó, figyelni kell mit szabad átvinni a határon és mit nem, ott legyen az útlevél vagy a személyi. Mindig csak a pozitív dolgokat, az előnyöket láttuk abban, ahogyan élünk, és egyikünk sem gondolta soha, hogy egyik napról a másikra a családi egység felbomlik, és egy tollvonással elszakítják egymástól a szüleimet” – kezdte a Pécsen egyetemre járó Dóra.
Brlas Andrea Vejti község polgármestere 2014 óta, és 30 éve az egészségügyben dolgozik. Egy ápolási intézetet vezet Sellyén, az irodája egy különálló épületben van, sem ápolóval sem gondozottal nem érintkezik. Bár irodai munkát végez, egészségügyi dolgozóként tilos külföldre utaznia, nem engedhetik át a határon. Férje, a magyar határtól 14 kilométerre fekvő Busetinában lakó Braslav sem jöhet ide, hiszen Horvátországban lakhelyelhagyási tilalmat vezettek be, így sokáig még a szomszédos városban lévő orvoshoz sem tudott eljutni. A kényszerű távollét azért is rosszul érintette a családot, mert Braslav év elején megbetegedett, elkezdett Magyarországra orvoshoz járni, épp a határlezárásokat követő hétre kapott időpontot kardiológushoz.
Kissé felkészületlenül érte a szüleimet, hogy nem hetekig, hanem hónapokig nem mehet haza anyukám, és egészen bizonytalan lesz a helyzet még most, májusban is. 24 évnyi házasság alatt sosem töltöttek külön a szüleim 7-8 napnál többet, és minden eltelt héttel jobban hallani a hangjukon a videohívások alatt, hogy egyre nehezebben viselik
– mondta Dóra, aki kettős állampolgárként természetesen próbált segíteni a szüleinek, de ő is falba ütközött.
„Áprilisban szerettem volna neki hazavinni gyógyszert, amit még itt felírtak apukámnak, és anyukámnak ruhákat, cipőt elhozni otthonról. Már a magyar oldalon is voltak fennakadások, végül a horvát oldalon nem engedtek át. Mint magyar állampolgár nem dolgozom vagy művelek földet a határ 30 kilométeres körzetében, mint horvát állampolgár nem rendelkezem papírral, hogy a személyi igazolványomon szereplő lakhelyet elhagyhatom. Apukám sem hagyhatta el a lakhelyét, és bárkit hívtam a családból, senkinek nem volt engedélye, hogy a határmenti faluig el tudjon jönni. Végül egy családi barát, aki ott él, elsétált a határhoz, hogy át tudjam neki adni a csomagot, és másnap eljuttatta azt apukámnak.”
A családot megdöbbentette, hogy Dórát kettős állampolgárként is visszafordították a határon. Édesanyja levelet írt a horvát főkonzulátusra, és kikérte a véleményüket a történtekről. Másnap kapott egy telefonhívást, amelyben biztosították arról, hogy jogtalanul jártak el a lányával szemben, és legközelebb, ha gondjuk adódik, bátran fordulhatunk hozzájuk. Ez időközben okafogyottá vált, mert egy vasárnapi horvátországi rendelet már lazított a korlátozásokon, így Dóra immár meglátogathatja az apukáját – más kérdés, hogy ha ezután visszajön, kéthetes otthoni karanténba kell vonulnia.
Ugyanez várna Andreára is, ha netán feloldanák az egészségügyi dolgozók külföldi utazási tilalmát, ám ezt a munkája miatt bajosan vállalhatná.
Igazságtalannak tartjuk, hogy vendégmunkások, üzletemberek érkezhetnek az országba, magyarok ingázhatnak Ausztria és Magyarország között, minden korlátozást lazítanak, és mi mégsem látjuk az alagút végén a fényt. Anyukám nem dolgozik vagy művel földet Horvátországban, de ott az otthona. Miért nem mehet haza? Miért nem talál senki megoldást a problémájára? Megkeresett rendőr-főkapitányságot, országgyűlési képviselőt, minisztert, konzult, és senki nem találja a törvényes megoldást, a kérelmeit pedig sorra elutasítják. Azt is tervezik, hogy egy 24 óránál nem régebbi, negatív koronavírusteszttel át lehet majd haladni a határon. Ez azt jelenti, hogy minden héten 30-40 ezer forintba kerül majd az, hogy hazamenjünk? Nem tudjuk, mert minden olyan bizonytalan.
– kesergett Dóra.
„Amikor megkérdezik az embereket arról, hogy milyen pozitív hatása van a karanténnak, szinte kivétel nélkül mindenki azt mondja, a legjobb benne az, hogy többet lehet együtt a családjával. Őszintén mondom, ahányszor meghallom valakitől ezt, kicsit összeszorul a szívem. Mindenkinek más az, ami leginkább hiányzik most az életéből, én csak annyit szeretnék, hogy újra kiülhessek otthon a kertbe anyukámmal és apukámmal, hogy megvitassuk az élet nagy dolgait. Ahogy azt szoktuk minden tavaszi hétvégén.”
