Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Bernie Sanders nem győzi dicsérni a kommunista diktatúrákat

Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a magát büszkén szocialistának valló szenátor lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje, a republikánusok pedig alig tudják leplezni örömüket. Bernie Sanders igazi álomjelölt lenne a számukra, és a republikánus kampányszakemberek alig várják, hogy megkezdjék a harcot ellene. Nem kell mást tenniük, mint előszedni régi nyilatkozatait, ahogy véres kommunista diktatúrákat dicsér, már el is készültek az őt saját szavaival támadó hirdetések.
Korábban a témában:

Egy évtizede még képtelenségnek tűnt, hogy esélye legyen elnyernie a Demokrata Párt elnökjelölti címét egy olyan politikusnak, aki szocialistának vallja magát, most azonban pontosan ez történik. A független Bernie Sanders, aki négy éve sikeresen megszorongatta Hillary Clintont a demokrata előválasztáson, egyre közelebb van ahhoz, hogy ő lehessen Donald Trump kihívója a novemberi elnökválasztáson.

Egyre többen bíznak Sanders győzelmében
Nagyot változott a demokrata jelöltek támogatottsága.

A republikánusok pedig ennek nagyon örülnek. Ahogy ők látják, ennél jobb ellenfelet nem is kaphat Trump. Ő leginkább egy olyan középutas, pragmatikus jelölttől tart, akire nyugodt szívvel szavaznának az elnökből kiábrándult konzervatív szavazók. Olyan politikusoktól, mint Joe Biden, Barack Obama egykori alelnöke, vagy New York egykori polgármestere, a republikánusból lett demokrata New York-i milliárdos, Michael Bloomberg.

Hogy mire lehet számítani, ha végül tényleg Sanders lesz a demokraták jelöltje, azt jól mutatta az előző hét, amikor az amerikai sajtó azzal volt tele, hogy Sanders miként dicsért és dicsér olyan kommunista diktatúrákat, mint Kuba, a Szovjetunió vagy Daniel Ortega Nicaraguája.

Szocialista szív

Azt nem árt már gyorsan az elején leszögezni, hogy Sanders nem úgy szocialista, ahogy azt Európában és főleg Kelet-Európában értelmezik, és főleg nem kommunista, ahogy azt az amerikai jobboldal előszeretettel próbálja ráhúzni. Programja alapján a balközépen helyezkedne el az európai politikai életben, fő célja az ingyenes állami társadalombiztosítás és az ingyenes felsőoktatás, a szegény munkásrétegek megsegítése, és követendő példának nem az állami tervgazdaságokat létrehozó szocialista országokat tartja, hanem a skandináv jóléti államokat, és azok szociális védőhálóit.

Bár Sanders szocialistának tartja magát, sokkal jobban szereti használni a demokratikus szocialista, vagy szociáldemokrata jelzőt, jelezve, hogy demokráciát, szabad választásokat és szólásszabadságot akar. Ahogy azt még 1981-ben kijelentette a Boston Globe-nak, amikor először megválasztották a vermonti Burlington polgármesterének:

Azért nem nevezem magam szocialistának, mert nem akarom a fél életemet azzal tölteni, hogy elmagyarázzam, hogy nem hiszek a Szovjetunióban és a koncentrációs táborokban.

Ennek ellenére nehezen vette és még mindig nehezen veszi rá magát arra, hogy határozottan kritizálja az elnyomó szocialista, kommunista diktatúrákat, és amikor csak lehet, igyekszik azokat a jó dolgokat hangsúlyozni, amit azokban az országokban elértek a szocialista kormányok, szítva a gyanút az amerikai jobboldalon, hogy a szíve mélyén valójában marxista.

Pechjére videofelvételek is készültek arról, ahogy a ’80-as években a Szovjetuniót, Kubát és Nicaraguát dicsérte, és persze azok most, hogy esélyes lett, elő is kerültek, hogy a republikánusok fegyvert kovácsoljanak belőle, és félperces kampányhirdetések formájában ellene és demokraták ellen fordítsák. Ezek közül is a Kubával kapcsolatos kijelentései voltak azok, amelyek az előző héten nagyot szóltak, egyben jelezték, mire számíthat demokrata jelöltként az elnökválasztási kampányban.

A jót is látni kell Kubában?

Sanders még Burlington polgármestere volt, amikor 1985-ben interjút adott a helyi közszolgálati adónak arról, hogy mit tapasztalt Nicaraguában, ahol találkozott Daniel Ortegával, és kormányának több tagjával is. A Dél- és Közép-Amerikában történt beavatkozásokat kritizálva tett egy megjegyzést Kubával kapcsolatban, közölve, hogy csak álom az USA-nak az az álláspontja, hogy az emberek ott fel fognak lázadni Fidel Castro ellen.

Elfelejtették, hogy (Castro) taníttatta a gyerekeket, egészségügyi szolgáltatást adott nekik és teljesen átformálta a társadalmat.

Sanderst már a 2016-os demokrata előválasztás alatt szembesítette kijelentésével Anderson Cooper a CNN-en, ő pedig látszólag nagyon kényelmetlenül válaszolt, mintha nem igazán akarná kritizálni a szocialista forradalom után kialakult helyzetet, inkább arra koncentrált, hogy az egészségügyi és oktatásügyi rendszerüket dicsérje.

Most Cooper újra rákérdezett a témára a CBS televízió 60 Minutes című műsorának készített interjúban, és Sanders hasonlóan válaszolt.

Nagyon is ellenezzük Kuba autoriter természetét, de igazságtalan azt mondani, hogy minden rossz. Amikor Fidel Castro hatalomra került, tudja, hogy mit csinált? Olvasási programot indított. Ez rossz dolog? Még akkor is, ha Fidel Castro csinálta…

Amikor Cooper megemlítette, hogy sok ellenzékit börtönbe zártak, Sanders gyorsan hozzátette, hogy az igaz, és elítéli, de másnap, a CNN-en közvetített műsorban megvédte kijelentését. Első reakciója az volt, hogy újra megismételte: Castro egyik első intézkedése egy nagyszabású írás- és olvasástanítási program volt.

Sokan voltak akkor Kubában, akik írástudatlanok voltak. Ekkor egy olvasási brigádot alapított, amely megtanította olvasni és írni az embereket. Szerintem jó dolog megtanítani olvasni és írni az embereket.

Kuba nem az egyetlen baloldali diktatúra, amelyet Sanders a védelmébe vett, miközben a jobboldali diktatúrákkal kapcsolatban nem hallani tőle hasonló kijelentéseket. Ahogy azt a 60 Minutes-nek adott interjúja után írta a New Yorker című lapba az orosz-amerikai melegjogi aktivista és írónő, Masha Gessen, a zsidó Sanderstől soha nem fogjuk hallani, ahogy a náci Németországnak milyen jó rákmegelőző programja volt, bármennyire is igaz.

Igen, megtanítottak írni és olvasni. Aztán megtiltották, hogy azt olvassunk, amit akarunk, és azt írjunk, amit akarunk

reagált Sanders kijelentéseire Gessennek Tania Bruguera kubai művész, akit a kubai hatóságok többször is letartóztattak és bebörtönöztek művészeti akciói miatt. Pedig ő éppn egy olyan progresszív, baloldali ember, aki politikai identitása alapján Sander-szavazó lenne.

Mennyei ajándék a republikánusoknak

Sanders Kubával kapcsolatos kijelentései nemcsak az Egyesült Államokban élő kubai menekülteket és más, dél- és közép-amerikai szocialista országokból elmenekült embereket érintett rosszul, hanem az elnökválasztás szempontjából kulcsfontosságú Floridában dolgozó demokrata politikusokat is. Ahogy egy demokrata képviselő a Politico című lapnak kijelentette:

Donald Trump nyerni fog Floridában, ha Bernie lesz a jelöltünk.

És nem csupán arról van szó, hogy Sanders nem nyeri meg Floridát, jelentősen növelve az esélyét, hogy Trump marad az elnöki székben, de megnehezíti minden demokrata politikus dolgát szerte az országban. A republikánusok ugyanis mindent meg fognak tenni, hogy a demokrata szenátor- és képviselőjelölteket összemossák Sandersszel, és rájuk aggasszák az amerikai választók körében még mindig riasztó szocialista jelzőt.

És a republikánus kampányszakembereknek lesz mit felhasználniuk. A jobboldali Twitteren már most terjednek a videók arról, ahogy Sanders a Szovjetuniót, Nicaraguát és Castro Kubáját dicséri, ezek pedig nagy dózisban adagolva alkalmasak lehetnek, hogy elhitessék a választókkal, Sanders kommunista hatalomátvételre készül. Ahogy azt a Trump-kampány egyik vezetője közölte a Politicóval:

Készen állunk, hogy mindent rázúdítsunk Bernie-re. De nem most.

Kiemelt kép: Michael Tullberg/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.