Nagyvilág

Katonai kutyák tépték szét az osztrák hadsereg egyik altisztjét

Katonai kutyák téptek szét egy kutyavezetőt egy bécsújhelyi laktanyában – közölte csütörtökön az osztrák védelmi minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint a 31 éves altisztet a kennelben támadták meg a kutyák. Holttestét csütörtökre virradóra találta meg egy kollégája, aki két elszabadult kutyát akart visszazárni.

A minisztérium közölte azt is, hogy az altiszt szerdán délután négy óra tájban ment be a kennelbe, hogy az állatokat ellássa. Mintegy nyolc órával később a szolgálatban lévő tisztnek feltűnt, hogy két belga juhászkutya szabadon kószál a laktanya területén.

A minisztérium vizsgálatot indított.

Michael Bauer katonai szóvivő az APA osztrák hírügynökségnek elmondta, hogy a két belga juhászkutya harci feladatokra van kiképezve.

A feladatuk, hogy az esetleges támadókat ártalmatlanítsák

– közölte.

Mint elmondta, a kommandós alakulatok kutyáit a többi között arra idomítják, hogy egy ház ostromakor az ellenfelet kiiktassák. A menekülő támadót feltartóztatja a kutya. Ha már nem védekezik, a kutya békén hagyja

– tette hozzá Bauer. Hangsúlyozta: eddig nem fordult elő, hogy kutyáik katonákat támadtak volna meg.

Eddig senki sem sérült meg súlyosabban

– fűzte hozzá.

Az osztrák hadsereg hetven kutyát alkalmaz: 41 rottweilert, 15 belga és öt német juhászt, valamint kilenc labradort.

Kiemelt képünk illusztráció (MTI/EPA/Armando Babani)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik