Induljunk ki két tényből.
- Meglett az Európai Parlamentben a Sargentini-jelentés elfogadásához szükséges kétharmados többség.
- Orbán Viktor elérhette volna, hogy ez ne így legyen. Ám érdemben nem tett erre kísérletet, azaz azt akarta, hogy ilyen döntés szülessen.
Az a kérdés, hogy milyen hatalomtechnikai megfontolásokból játszott arra a magyar kormányfő, hogy az EP nagy többséggel elfogadja a jelentés kemény üzenetét, amely szerint „egyértelműen fennáll a veszélye annak, hogy a magyar állam súlyosan megsérti az Európai Unióról szóló szerződésben foglalt alapértékeket, tehát nem tartja tiszteletben az emberi méltóságot, a szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget, a jogállamiságot, a pluralizmust és az emberi jogokat”?
Orbán a Néppártot is felrobbantaná, ha ettől figyelnének rá jobban
Orbán Viktor idén Tusványoson bejelentette, hogy Európa meghatározó politikusa akar lenni. Bármennyire is azt a képzetet kelti a kormányoldal Magyarországon, hogy ez már most így van, a valóságban ennél szerényebb a miniszterelnök súlya. De azt nem lehet tagadni, hogy Orbán a bevándorlásellenes szólamaival, és a brüsszeli elit kritizálásával elérte, hogy figyeljenek rá, annak ellenére, hogy sok euroszkeptikus politikus is ugyanezt fújja évek óta.
Összesen 41 néppárti állt ki a magyar kormány mellett, ha nem számoljuk a fideszeseket, a határon túli magyarokat, és a tartózkodókat. Miközben az euroszkeptikus (EFDD), az euroszkeptikus konzervatív (ECR), és a szélsőjobboldali (ENF) frakció kiállt a magyar kormány mellett. Ezekhez a frakciókhoz a többi közt olyan pártok tartoznak, mint a német AfD, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), az olasz Északi Liga, a francia Nemzeti Gyűlés, vagy a lengyel Jog és Igazságosság.
Ezek mind olyan pártok, amelyeknek a vezetői már jelezték valamilyen formában, hogy szívesen alapítanának egy új platformot az EPP-t maga mögött hagyó Fidesszel. Ezt nyíltan kimondta az FPÖ-t vezető osztrák alkancellár, Heinz-Christian Strache. És erről is szólt Orbán találkozója Matteo Salvinivel.
Ám Orbán egyelőre kivár: többször elmondta, így kedden Strasbourgban is, hogy a Fidesz az EPP tagja, és nem távozik onnan, ha csak ki nem rakják. Az EPP pártjai viszont megosztottak abban, hogy mihez kezdjenek a Fidesszel, bár az erős jelzés volt, hogy az elnök, Manfred Weber keményen kritizálta a keddi vitán Orbánt, majd a szerdai szavazás előtt azt írta ki Twitterre, hogy
semmilyen szándékot sem láttam a magyar miniszterelnöktől, hogy lépést tegyen az EU-s partnerei felé.
Majd ezután a néppártiak kétharmada is megszavazta a jelentést. Viszont az EPP-ben többen arra számítanak, hogy a párt a jövő májusi EP-választáson gyengül, ezért félnek kirakni a feltehetően jelentős számú képviselőt a parlamentbe küldő Fideszt. Orbán viszont nem fog hezitálni, ha az érdeke – hogy fontos európai politikus legyen – azt diktálja, hogy a Fidesz és az EPP útjainak el kell válniuk.
Ha nem nyerik túl magukat a szélsőségesek, akkor bajban lesz Orbán
A legvalószínűbb forgatókönyvnek azt gondolják az EP környékén, hogy Orbán már elkezdett megágyazni egy új, bevándorlásellenes, „nemzetek Európájában” gondolkozó, szuverenista pártcsaládnak, amely nagy eséllyel a Konzervatívok platformján szerveződne. Ide csatlakozhatnának még az Orbánnal inkább egyetértő néppártiak, a szélsőjobboldaliak, és az euroszkeptikusok. De ez a pártcsalád csak az EP-választás után állna össze, attól függően, hogy hogy szerepelnek ezek a pártok a választáson.
Ha elég erősek lesznek a szélsőségesebb jobboldali pártok, akkor Orbán akár az élére is állhat ennek az új formációnak, és szintet léphet politikusként. Ha viszont nem, akkor feltehetően kibekkeli valahogy a Fidesz az EPP-ben a következő éveket, de az azt jelentené, hogy Orbánnak jelentősen vissza kellene vennie – a Stop Sorost és a lex CEU-t biztosan vissza kellene vonatnia –, kompromisszumokat kellene kötnie,
Az európai országgyűlési választásokon erősödtek ugyan ezek a szélsőséges pártok, de nem taroltak akkorát, mint Orbánék várták. Az EPP-sek szerdai szavazataiból pedig az látszik, hogy jóval kevesebben követnék a Fideszt jobbra, mint amennyien örülnének a távozásának.
Orbánnak akkor lenne érdemes robbantania, ha ez az új pártcsalád közel akkora súlyú tudna lenni, mint egy szétesett, meggyengült EPP. Hiszen ha nem így lenne, súlytalan vezetőként politizálhatna tovább, nem lenne mögötte a legnagyobb frakció ereje, nem hivatkozhatna a mögötte levő többségre, ahogy azt szereti tenni. Nem véletlenül beszélnek arról fideszesek, hogy arra számítanak, hogy az európaiak elkergetik a választáson „bevándorláspárti brüsszeli elitet”, mert így kerülne Orbán nyeregbe.
Magyarországon nem látszik ellenállás
A Sargentini-jelentés elfogadása olyan szempontból jól jött Orbánnak, hogy ezen változtathasson. Hiába szól a jelentés 12 fejezete közül mindössze egy a migrációról, Orbánék nagy hangon csak arról beszélnek, hogy Soros György bosszúálló ügynökei „megbüntették saját határőrüket.”
Tovább nyomják a bevándorláspárti, emberektől elszakadt, gonosz, buta brüsszeli bürokraták képet, amelyet már jól ismernek a magyar választóik. És ezzel nemzetközi szinten is igyekeznek leszűkíteni az EP-kampány témáit arra, hogy bevándorláspárti és bevándorlás ellenes erők csapnak össze.
A magyar meccs valószínűleg könnyebb lesz a harmadik kétharmadot is behúzó Fidesznek. Magyarországon egyedül az MSZP EP-képviselője, Ujhelyi István nyilatkozott úgy, mint aki felismerte, hogy a Sargentini-jelentés megszavazása megragadható politikai pillanat. Ujhelyi azt mondta, hogy
Körülbelül ez volt az egyetlen erős állítás a szerdán össze-vissza hadováló, unalmas sajtóközleményekbe fúló ellenzéktől. Miközben ekkora pofont EU-s tagállam kormánya még nem kapott, és ezt címlapon hozta az egész világsajtó. Egyszóval ilyen ellenzéki teljesítmény mellett nem lesz nehéz dolga jövő májusban a Fidesznek.
Pedig egyértelműen érzik a Fideszben, hogy kemény ütésbe szaladtak bele. Nem véletlenül kiabál Szijjártó Péter csalást, nem véletlenül sározzák hetek óta a jelentést író Judith Sargentinit, és nem véletlenül igyekeznek Soros-szerveztek koholmányának beállítani a jelentést.
Az új főellenség: Emmanuel Macron
Európai szinten viszont érzik, hogy ez a szerdai szavazás fordulópont volt:
Nem véletlenül tapsoltak felállva sokan a szavazás után: nagyon sokakat zavart már Orbán az idegenellenes kirohanásaival, és azzal, ahogy egyre autoriterebb, korruptabb rendszert épít Magyarországon, nagyrészt uniós forrásokból.
Orbán viszont akarta ezt az ütést, ezért nem kötött semmiben kompromisszumot, mint azt egyébként eddig mindig megtette, ha vitája volt az unióval. Így majd beszélhet arról a kampányban, hogy liberális, bevándorláspárti erők nemzetek belügyeibe szólnak bele, az ilyen politikusokat pedig el kell zavarnia az európai népnek.
Orbán imádja az ilyen konfliktusokat: ezekből az éles helyzetekből csinál olyan harcokat, amelyekben két oldal közötti választásra kényszerülnek a választók. Most Emmanuel Macronnak dobta így oda a kesztyűt, aki fel is vette önös érdekből, mivel a francia elnök ettől várja saját népszerűtlenségi szériája végét.
Ha Macron áll az anti-Orbán-oldal élére, elterelheti a figyelmet saját, eddig nem túl fényes belpolitikai teljesítményéről. Másrészt Macron is felrobbantaná az EP-frakciókat úgy, hogy abból egy erősebb centrista-liberális pártcsalád nőjön ki, amihez ő is számít néppárti csatlakozókra. Ezért is szavazhattak Weberek Sargentini mellett, nehogy sokan orientálódjanak Macronék felé, ahonnan már kerestek meg jelenleg néppárti politikusokat.
Ám míg Orbán és a szélsőséges szövetségesei egy egyszerű szembenállásra igyekeznek butítani a kampányt, ahol minden a bevándorlásról szól, addig Macronékra az a feladat hárul, hogy képesek legyenek bemutatni, hogy mi minden másról van szó. És képesek legyenek elmondani, hogy milyen az ő elképzelésük Európa jövőjéről.
Ha ez nem sikerül, akkor nem sokat ér a ma magát ünneplő Sargentini-jelentést elfogadó kétharmados többség. Mert ezek az erők jelenleg erősebbek az EP-ben, mint jelenleg az EP-választáson lennének. És ha az euroszkeptikus, idegenellenes erők nagyon feljönnek, és szétesik a Néppárt, akkor nem lesz olyan egyszerű koalíciós megállapodásokkal működtetni az uniót, mint eddig.
